szerző:
hvg.hu

A Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban azt mondta, hogy semmi köze a kastélyhoz, és csak azért tudott az építéséről, mert az erdője mellett van.

Van szauna, borospince, óriási konyha, kandalló és minden más a batidai vadászkastélyban, ami a pihenéshez kell. Aki olyan szerencsés, hogy ide vonulhat el a világ zaja elő, egy kifejezetten igényesen kivitelezett épületben eresztheti ki a gőzt. Elég csak megnézni a nyílászárókat vagy a tetőt, máris egyértelművé válik, hogy nem olcsó hétvégi házat húztak fel egy erdő mellett, a természet kellős közepén.

A Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-oldalon szombaton délután tettek közzé több tucat fotót abból az időből, amikor már majdnem készen volt a kastély. A képek forrását nem jelölték meg, különösebb magyarázatot sem mellékeltek azokhoz. A kommentelők nagy része is inkább azt pedzegeti, hogy szerintük adóforintokból épült a birtok.

A vadásztársaság, amelyben Lázár János is földtulajdonosként tag, 2015 februárjában eladta a vadászházát Lázár munkatársának, Kulik Jenőnek.

Majd tavaly tavasszal tűnt fel a helyieknek, hogy óriás darukkal építkeznek a vadászkastély körül, amiről azt is gondolták, hogy Hódmezővásárhely „üdvöskéje”, Lázár János húzza fel az épületet, hogy vadászszenvedélyének hódolhasson ott. A helyi lap, a Délmagyarország újságírója ekkor derítette ki, majd az Átlátszó eredt utána, hogy maga a kastély nem a miniszteré, hanem egy helyi ügyvédé, Kulik Jenőé.

Lázár annyit reagált a szóbeszédre, hogy semmi köze a vadászkastélyhoz, az építkezésről is csak azért értesült, mert a szomszédos terület erdeje az ő tulajdonában van.

Magyar Narancs újságírója kérte ki a földhivataltól a szomszédos területek tulajdoni lapját, ebből az derült ki, hogy nem csupán a miniszter által bevallott erdő az övé, hanem lényegében az összes, a vadászkastélyt körülvevő terület Lázár családtagjainak nevén van.

Délmagyarország írta meg korábban, hogy a vendégház időközben elkészült, de nem a nagy nyilvánosság előtt nyitotta meg a kapukat, hanem ahogy azt a tulajdonos Kulik Jenő írta a helyi lap újságírójának, prémium vendégeknek szánják a vendéglátást, ezer euróért bérelhető a vadászkastély. 

Magyar Narancs cikkéből azonban az is kiderült: a helyiek állítása szerint a tulajdonos ügyvédnek szemmel láthatóan nincs annyi pénze, hogy a felújításhoz szükséges százmilliókat kifizethette volna könnyedén.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
hvg.hu Vállalkozás

A batidai vadászkastély nem Lázáréké, csak a körülötte levő földek

Már fogad vendégeket az a vadászkastély, amelyet a helyi pletykák Lázár Jánoshoz kötnek. Most a Magyar Narancs újságírója azt is kiderítette, hogy nem csak az a kastéllyal szomszédos erdő Lázáré, amit a miniszter korábban elismert, hanem több környező terület a családé. A Nagyréti Vendégháznak elnevezett kastély már üzemel, de nem hirdeti magát, exkluzív vendégeket fogad 1000 euróért.