Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
HVG: Az Állami Számvevőszék portáljának narancsszínűre festése nem az első ilyen tette. Amikor a Sándor-palotánál hasonló módon tiltakozott, rabosították és előállították, most azonban nem „visszaeső garázdaként” jártak el önnel szemben. Minek tulajdonítja a hatalom részéről ezt a nagyvonalúságot?
Gulyás Márton: A választási kampánynak. Az intézkedő rendőr először elő akart állítani, de telefonon hosszan egyeztetett valakivel, és végül megelégedett azzal, hogy felvegye az adataimat, tájékoztatott arról, hogy szabálysértési feljelentést tesz, és jó szerencsét kívánva, udvariasan elbúcsúzott. Ilyen előzékenyen és szakszerűen még nem járt el velem szemben a rendőrség.
HVG: Mennyi értelmük van a hasonló akcióknak? Sokan mondják, még ellenzéki oldalról is, hogy pusztán az ön feltűnési vágyát szolgálják.
G. M.: A Sándor-palota esetében csak ketten voltunk, valóban kialakulhatott ilyen kép, akár joggal is. Ezért döntöttem el akkor, hogy mozgalmat szervezek. Az ellenzéki pártokra kirótt büntetéseivel a kormány hatalmi céljait kiszolgáló ÁSZ elleni akciót már a Közös Ország Mozgalom tizenöt aktivistája hozta össze. Ha még többen lennénk, a hatalom nem merné a jogállam alapvető intézményeit ilyen gátlástalanul felhasználni politikai ellenfeleinek ellehetetlenítésére. Ha nem tiltakozunk a plurális demokrácia meggyalázása ellen, akkor megérdemeljük, hogy elveszítsük azt.
HVG: Pedig a magyar társadalom sokszor leírt sajátja épp az, hogy nem szereti a balhét. A rendszerváltáskor Krassó György utcatábla-átfestő akcióit is gyakran idegenkedés kísérte, noha az üzenettel sokan egyetértettek.
G. M.: Krassónál kevesebben látták világosabban, mennyire problematikus az átmenet muszájbékessége, aminek pusztító következményeit ma is szenvedjük. Csakhogy én nem szavazatokért hajtok. Megengedhetem magamnak azt – amit a pártok, bár szeretnék, nem tehetnek –, hogy attraktívabb, megosztóbb eszközöket használjak. Csak azt sajnálom, hogy nem jóval korábban kezdtünk a politikai mozgalom szervezésébe. Épp a 2018-as eredmények döbbentenek majd rá bennünket, hogy szisztematikus terepmunka nélkül nem lehet hatékonyabb ellenzéki politikát várni. Nem látványos, nagy ügyeket kell megcélozni, így is csak 3–5 év múlva várhatunk eredményeket.
HVG: Hogyan történne ez a terepmunka?
G. M.: A „kaparj kurta, neked is jut” individualista mentalitáson edződött a magyar, és mivel a legtöbb esetben mégsem tud egyedül boldogulni, szégyenkezik, és lúzernek érzi magát. Ugyanilyen individuálisan közelítünk a politikához: a fotelben vagy a Facebookon „szidjuk a rendszert”, ahelyett hogy kialakítanánk a politika olyan közösségi formáit, ahol megélhetnék az emberek a hovatartozásukat, és közös ügyekben eredményeket érnének el. Amíg ezeket nem építjük ki, nem fog a politikai kultúra megújulni, legfeljebb az elnyomóink neve változik majd. Elismerem: nehéz munka.
HVG: Azt ígérték, hogy minden választókerületben közvélemény-kutatókkal méretik fel, ki a legesélyesebb. Most úgy tűnik, 13 kerületre van pénzük. Nincsenek kicsit elkésve?
G. M.: Ellenkezőleg: a választásokhoz minél közelebb mérjük, annál valóságosabb eredményeket kapunk. Emellett még azt sem tudjuk pontosan, kik is indulnak az egyes körzetekben, lesz-e koordinált jelöltállítás? Úgyhogy egyáltalán nem vagyunk elkésve. Mi egyébként nem a pártokat, hanem közvetlenül a választókat akarjuk tájékoztatni, hogy az egyéni listákon kit kell támogatniuk a szavazatukkal, ha nem akarják, hogy az elvesszen, és nem akarják, hogy a kormánypárti jelölt fusson be. Ha ezt a szavazók megértik, a pártok bénázása ellenére meg tudnák buktatni a hatalmat. 2014-ben mindössze 20 olyan körzet volt, amit 50 százaléknál nagyobb fölénnyel vitt el a Fidesz, a többiben csak relatív többsége volt. A körzetek jó része megnyerhető – feltéve, ha van olyan ellenzéki jelölt, aki átszavazásra tudja bírni az állampolgárokat. Az is nagy eredmény lenne, ha a Fidesz koalícióra kényszerülne, és a miniszterelnököt nem Orbán Viktornak hívnák.
HVG: Ősszel azt ígérték, ha a parlament nem fogadja el az ellenzéki pártokkal együtt alkotott választásitörvény-módosításukat, azt utcai akciókkal kényszerítik ki. Miért hátráltak meg?
G. M.: Ez valóban olyan ígéret volt, amelyet nem tudtunk beváltani, mert nem éreztük elégségesnek a társadalmi támogatottságot az ügyünk mögött. De továbbra is úgy gondolom, ebben a választási rendszerben gyakorlatilag legyőzhetetlen a Fidesz. Ősszel Gulyás Gergely belengette, hogy hozzányúlnak a választási törvényhez. Ha akkor a pártok egységesen és határozottan fellépnek, mögöttük utcai akciókkal lett volna esély.
HVG: Mit gondol a választási bojkott lehetőségéről?
G. M.: Itt nem az a kérdés, hogy én mit gondolok, hanem az ellenzék, márpedig az összes párt megméreti magát. Egyébként, ha az ellenzéki pártok meg tudnának egyezni a bojkottról, akkor miért nem tudnak megegyezni széles körű összefogásban, vagy legalább a teljes körű koordinációban az egyéni körzetekben, ami pedig valós előnyöket jelentene számukra? Bár megokolható, de kicsit kényelmes álláspont lenne a pártok részéről a bojkott, ráadásul olyan komplex kihívás elé állítaná a választókat, amivel most nem tudnánk megbirkózni. Ne felejtsük el, Haraszti Miklós még úgy beszélt erről a fegyverről, hogy a pártok küzdjenek igazságosabb választási rendszerért, s csak miután nem járnak sikerrel, nyúljanak a bojkott eszközéhez.
HVG: Sokan új rendszerváltásról, valami tiszta és vadonatúj politikai erő eljöveteléről fantáziálnak. Mennyire reális ön szerint ez?
G. M.: Valóban le kellene számolnia a magyar társadalomnak a politikai messiásvárással, hiszen az sem 1989-ben, sem 2010-ben nem vezetett eredményre. A leendő új politikai elitnek is lesznek hibái, a lényeg az, hogy olyan társadalmat építsenek, ami a legnagyobb fokú egyenlőséget garantálja a polgárainak, és ne pusztán a hatalmuk megtartásán dolgozzanak. Nem hiszem azt sem, hogy ez megtisztító, földrengésszerű átalakulás során jön létre. Ugyanakkor a társadalomnak nem szabadna elkövetnie a rendszerváltás hibáit. A váltás során el kell kobozni a fideszes oligarchák pénzét, ha nem tisztességesen szerezték a vagyonukat, és bíróság elé kell hurcolni a rendszer kiépítésének és működtetésének főbűnöseit.
HVG: Ez kivitelezhető a jogállamiság keretei között?
G. M.: Ahogy egyre magabiztosabbak a fiúk, úgy követnek el egyre több hibát. Az OLAF 13 milliárdot követel Tiborczékon. Ha nem Polt Péternek hívnák a főügyészt, már a börtönből védekezne.
HVG: Mit szól ahhoz, hogy a közszolgálati híradó szerint önök 20 milliárd forintot kaptak Sorostól? Tudjuk, persze, hogy ez hazugság, de árulja el, miből élnek?
G. M.: Sajnos nem vagyok rendszerváltó liberális párt, hogy csak úgy kistafírozzon mindenféle külföldre szakadt hazánkfia, ezért Sorostól sem 20 milliárdot, sem 2 forintot nem kaptunk: bár ha kapnánk, sem találnám azt szégyellnivalónak, sőt nem lenne abban semmi rossz az égegyadta világon. Ha csak az 1 százalékát megkapnánk annak az összegnek, amit a híradások szerint nekünk szokott juttatni, abból olyan országos mozgalmat szerveznénk, hogy ihaj! Nekem március végéig lettek kicentizve a tartalékaim; a választások után visszatérek a munkaerőpiacra. Nem pusztán dolgozni – mert munkám most is annyi van, hogy nem is kellene több –, hanem pénzt keresni.
