Az Orbán-birtok (konkrétan az Orbán Győző tulajdonában lévő majorság) elé szervezett többszáz fős tüntetés után annak szervezője, mintegy fakultatív programként antiloplesre invitálta az érdeklődőket a pár kilométerrel arébb lévő Mészáros-birtokhoz.
A hatvanpusztai birtok körül, pontosabban az amelletti Mészáros Lőrinc-birtokon ugyanis több egzotikus állatot is láttak már: antilopokat, bölényt, zebrákat és Ankole-Watusi marhát is. Ezek létezését időnként poénnal vagy anélkül, de tagadják, máskor elismerik. Az antilopok tartására például kértek és kaptak is engedélyt – írta korábbi közleményében a Mészáros-csoport.
Ezt a “Fejér-megyi titkos szafarit” azonban nem nagyon szeretik a nagyközönségnek mutogatni. Szombaton például Hadházy Ákosék a kerítésen kívülről szerették volna meglesni az állatokat.
Ám – helyszínen tartózkodókollégáink szerint – birtokon belül kvadokkal igyekezetek a bámészkodók szeme elől elterelni az jávorantilopokat. Ez nem egyszerű mutatvány, nem is teljesen sikerült.
“Kicsit Benny Hill-szerű volt, ahogy elhajtják a kvadok az állatokat, de ahogy eltűnnek, azok a fák közül visszasomfordálnak” – írja le a hangulatot a fotósunk, aki így meg is örökítette az antiloples legjobb pillanatait:






