Miután fegyelmi eljárás indult ellene, a seriffprogramból is kitették Laponyi Zsolt rendőr őrmestert – tudta meg az RTL Híradója. Mint a műsorban elhangzott: egy új szabály szerint már csak az lehet seriff, aki legalább öt éve szolgál rendőrként, Laponyi pedig még csak három éve teszi ezt.
A szabályt azután vezették be, hogy Laponyi áprilisban nyilvános Facebook-bejegyzésben kérte Rétvári Bencét, a Belügyminisztérium KDNP-s államtitkárát, hogy a politikai marketinghez ne használjon egy olyan fotót, amelyet eredetileg egy toborzókampányhoz készítettek, és amelyen ő szerepel.
Az őrmester az ügyvédje elmondása szerint a múlt héten az Ügyfélkapuról értesült arról, hogy fegyelmi eljárás indult ellene a poszt miatt. A Híradó szerint azt hétfőn közölték vele, hogy visszahelyezik az eredeti szolgálati helyére, újra III. kerületi járőr lesz.
Laponyi tavaly nyáron csatlakozott a seriffprogramhoz, amelynek lényege, hogy a tagjai egyedül járják az utcákat, és szükség esetén egyedül intézkednek, a komolyabb esetekhez pedig segítséget hívnak. Ennek is ismert arca volt, a rendőrség kisfilmben is bemutatta, hogyan dolgozik, és állásbörzéken is gyakran népszerűsítette a rendőrség munkáját.
A csatorna megkérdezte a rendőrségtől, miért változtattak a gyakorlatukon, és vezették be követelményként az öt év szolgálati időt a seriffeknél. A hatóság válaszában azt írta, a kérdések a belső szakmai működésüket érintik, ezért nem adnak tájékoztatást.
A Híradóban az is elhangzott, hogy a Független Rendőrszakszervezet néhány hete éppen a seriffprogram miatt fordult az Országos Rendőr-főkapitánysághoz, mert az egyedül járőröző kollégáik biztonsága miatt aggódtak. A rendőrség erre azt közölte, hogy a seriffek megfelelő kiképzést és felszerelést kaptak a munkájukhoz, és hogy indokoltnak látják a program bővítését.
Az új szabály miatt ugyanakkor a csatorna információi szerint a seriffek nagyjából fele kiesett Budapesten belőle.