szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A felsőfokú iskolákról 2006-ban megjelent HVG-rangsorokhoz képest az ideiek némileg más képet mutatnak. Az értékelő mutatók alig változtak, de erőteljesebben figyelembe vették a minőséget, ezért most kizárólag egyetemi karok vezetik a legtöbb minőségi mutatót összesítő listát.

Az első két helyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem két kara foglalja el. Az abszolút első helyet a hallgatói és az oktatóit tekintve legnépesebb és a jelentkezési statisztikák alapján egyébként legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény, az ELTE Bölcsészettudományi Kara szerezte meg. Második a természettudományi kara lett, holtversenyben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karával. Az első húsz helyen további három bölcsészkar, két természettudományi kar, illetve három általános orvostudományi kar található.

A már több évtizede különböző karokon oktató, klasszikus nagy tudományegyetemek (ELTE, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem) mellett a hallgatók minőségi mutatói alapján csak a Budapesti Corvinus Egyetem, a BME és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tudott bekerülni valamely karával az első tizenöt intézmény közé. Az ELTE-BTK került legtöbb szempont alapján az első helyre, ám elsősorban az idén bejutott hallgatók kiemelkedő nyelvtudásának (100 százalékuknak volt nyelvvizsgája) és magas felvételi pontátlagának (141,31) köszönhetően a BCE-TK lett az összetett lista első helyezettje. Az összesített pontok alapján legjobban szereplő főiskola (16.) a BGF-KKFK lett.

Ugyan a legtöbb minősített oktató az ELTE-BTK-n tanít – szám szerint 320 –, a teljes oktatói karon belüli arányok és a nem túl kedvező hallgató–oktató arány miatt az intézmény csak a 11. lett az oktatói színvonal különböző mutatóit egyesítő listán, a BME-TTK pedig éppen a kiemelkedően jó hallgató– oktató aránynak – 5-6 hallgató jut egy oktatóra – köszönheti az összesített első helyét.

Kari összesített hallgatói rangsor
RangIntézményNyelv-
vizsgával
felvettek
aránya
Felvettek
pont-
átlaga
PhD-
hallgatók
száma
1.

Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Kar (BCE-TK)

100,00%

141,3196
2.

ELTE Bölcsészettudományi Kar (ELTE-BTK)

97,90%

137,15

139

3.

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (ELTE-ÁJK)

100,00%

139,37

11

4.

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (SZTE-ÁOK)

100,00%

137,86

38
5.

Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar (BCE-GTK)

98,50%

140,22

20
6.

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (DE-ÁOK)

100,00%

138,50

15
7.

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE-ÁOK)

98,50%

135,78

13
8.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar (PPKE-BTK)

95,20%

132,54

6
9.

ELTE Természettudományi Kar (ELTE-TTK)

78,60%

129,16

65
10.

ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (ELTE-PPK)

99,40%

136,81

53
10.

ELTE Társadalomtudományi Kar (ELTE-TÁTK)

93,00%

135,11

7
A teljes lista a kiadványban

Kari összesített oktatói rangsor (Oldaltörés)

Kari összesített oktatói rangsor
RangIntézményNappali hallgatók egy minősített oktatóraMinősített oktatók arányaMinősített
oktatók száma
1.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar (BME-TTK)

5,5

58,5

72
2.

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar (DE-BTK)

19,3

62,1

157
3.

Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezôgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar (NYME-MÉK)

13,5

65,9

56

4.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE-TTK)

19,9

57,3

226

5.

Pannon Egyetem Georgikon Mezôgazdaság-tudományi Kar (PE-GMK)

16,7

63,3

57

6.

Pannon Egyetem Mérnöki Kar (PE-MK)

18,1

6363
7.

Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar (ME-BTK)

20,2

61,9

83
8.

Szent István Egyetem Mezôgazdaság- és Környezettudományi Kar (SZIE-MKK)

18,6

58,3

77
9.

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (DE-ÁOK)

9,4

45,9

199

9.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE-BTK)

24,5

56,2

320
9.

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar (KE-ÁTK)

9,9

61,1

44

A teljes lista a kiadványban
Kari összesített rangsor (Oldaltörés)

Kari összesített rangsor
RangIntézményOktatói
helyezések
összege
Hallgatói
helyezések
összege
1.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (ELTE-BTK)

5648
2.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Kar (BME-TTK)

36130
2.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar (ELTE-TTK)

46

124
4.

Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar (DE-ÁOK)

5695
5.

Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (SZTE-ÁOK)

6655
6.

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar (DE-BTK)

39

147
7.

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar (PPKE-BTK)

88110
8.

Szent István Egyetem Mezôgazdaság- és Környezettudományi Kar (SZIE-MKK)

55204
9.

Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar (PTE-ÁOK)

97

105
10.

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (PTE-BTK)

86

140
A teljes lista a kiadványban


hvg.hu Karrier

Felsőfokú felnőttképzés

Az új felsőoktatási törvény az egyetemeken és a főiskolákon folyó felnőttképzés szempontjából is jelentős változásokat hozott. A felsőoktatásban tanulók csaknem fele tulajdonképpen felnőttképzésben vesz részt, bár lehet, hogy az érintett maga nem is tud erről.

hvg.hu Karrier

Felvételi menetrend 2007-re

Az alábbiakban a HVG Diploma 2007 című különszámából szemlézünk. A kiadványban részletesebben olvashatnak a menetrendről.

hvg.hu Karrier

Hogyan számítják a felvételi pontokat 2007-ben?

A felvételi döntés tulajdonképpen annak a minimális teljesítménynek – ponthatárnak – a meghatározása, amellyel felsőoktatási intézménybe felvétel nyerhető. Az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzés ponthatára eltérhet egymástól. Az alábbiakban a HVG Diploma 2007 című különszámából szemlézünk.

hvg.hu Karrier

Diploma 2007: felsőoktatási rangsorok

Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) szakemberei által készített, különféle szempontok alapján összeállított egyetemi-főiskolai rangsorokat tartalmazza a HVG idei diplomakiadványa.

hvg.hu Karrier

Hogyan számítják a tandíjat?

Az Országgyűlés a 2006. évi nyári ülésszakán fogadta el – a felsőoktatási törvény módosításaként – a tandíj bevezetését a 2008. szeptemberi tanévkezdettől, a felsőfokú tanulmányokat 2007-ben kezdő hallgatókra.

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

G7: Újra elővehette az MVM az évtizedes trükköt, most rengeteg pénzt nyerhet az orosz gázon

2024 legjobb találmányai: a gravitáció, ami áramot generál

2024 legjobb találmányai: a gravitáció, ami áramot generál

Megnyílt az ország legnagyobb Aldi áruháza

Megnyílt az ország legnagyobb Aldi áruháza

Betilthatják a TP-Link eszközeit az Egyesült Államokban

Betilthatják a TP-Link eszközeit az Egyesült Államokban