Tetszett a cikk?

A stabilitást és a kölcsönös bizalmat segíti elő a kormánnyal kötött stratégiai partnerség - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Richter vezérigazgatója. Bogsch Erik szerint a kormány feltétele az volt, hogy a cég folytassa a termelést és a beruházásokat.

Jelentőséggel bír a stratégiai együttműködési megállapodás a kormány és a Richter Gedeon számára is, a kiszámíthatóságot és a stabilitást, valamint a kölcsönös bizalmat segíti elő - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a cég vezérigazgatója.

Bogsch Erik felidézte, hogy az állam több mint 25 százaléknyi részvénnyel rendelkezik a társaságban, ez pedig védelmet nyújt egy esetleges ellenséges kivásárlás ellen. Szerinte a cég függetlenségét meg tudják tartani azáltal, hogy megőrzik a részvényeket, és a stratégiai döntések Budapesten születnek.

A megállapodás szerint a kutatás-fejlesztési tevékenységnek köszönhetően 90 százalékig letudják a különadókat - tette hozzá a vezérigazgató.

Bogsch Erik beszélt arról is, hogy a biológiai, biotechnológiai készítmények nagy jövő előtt állnak. A cég vállalta, hogy 2020-ig öt bioszimiláris készítményt forgalomba hozni, ezzel jelentős megtakarítást érhet el a gyógyszertámogatási rendszer. Ehhez pályázatokat nyújtanak be, és ha megfelelnek a kritériumoknak, akkor van esély arra, hogy kutatási-fejlesztési pénzeket kapnak az államtól.

A kormány feltétele az volt, hogy a Richter Magyarországon folytassa a termelést és a beruházásokat, valamint a kutatás-fejlesztést erősítse.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!