A nagy húsos áfacsalás, CBA-s és közétkeztetési mellékszállal
Húsnagykereskedő cégek csalhattak el több milliárd forintnyi áfát a gyanú szerint, a cégháló egyik vállalkozása a CBA-ba szállít, a másik pedig hűtőházakba, ahonnan pedig éttermekbe, közétkeztetésbe kerül az áru. Volt olyan cégvezető, aki szerint nem kéne ebben az ügyben kutakodnunk. Az adóhatóság bevitt egy sor cégvezetőt, de míg van olyan szerencsés, aki már kinn van, mások 30 napos előzetes letartóztatásban töltik a napjaikat. Az adóhivatal egyik egysége megoldotta, amit a másik nem volt képes, közben a NAV és az ügyészség egymást hibáztatja.
Az egyik végén a CBA-ig, a másik végén a közétkeztetést, melegkonyhákat és az éttermeket hússal ellátó beszállítókig ér az a két hatalmas húsnagykereskedő céghálózat, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) most több milliárd forintos áfacsalással gyanúsít.
Csaknem két hete számoltunk be arról, hogy a NAV rárontott a fővárost ellátó húsnagykereskedőkre Budapesten, és bevitték a cégek vezetőit, valamint több munkatársukat. Információink szerint az akció legalább öt, a hálózatban kulcsszerepet játszó vállalkozást érintett, valamint a velük kapcsolatban álló, valós gazdasági tevékenységet nem végző stróman cégeket, melyek a NAV gyanúja szerint közreműködtek abban, hogy a kulcsszerepet játszó cégek fiktív számlákkal minimalizálják az áfafizetési kötelezettségüket. A NAV – kissé szokatlanul hosszú idő után – az akció után csak bő másfél héttel, múlt pénteken adott ki közleményt a razziáról. Abban ötmilliárdos áfacsalást írnak, két bűnözői csoportról, céghálózatról, luxuséletvitelről tesznek említést, és arról, hogy 33 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, de azt nem fedik fel, mely cégek és ügyvezetők vehettek részt az ügyeskedésben.
A hvg.hu azonban olyan dokumentumokhoz és információkhoz jutott, amelyek elvezettek két olyan céghez is, melyek esetleges érintettsége az áfacsalási ügyben kellemetlen lehet a kormányzatnak, illetve egyes jobboldali érdekköröknek. Az is pikánssá teszi a történetet, hogy míg vannak olyan cégvezetők, akik máig előzetes letartóztatásban vannak, más bevitt ügyvezetőket már kiengedtek, az ügyészség és a NAV pedig egymásra mutogat, hogy ez hogyan fordulhatott elő.
A CBA-n keresztül nőtt nagyra
Az akció után a piacon elterjedt a hír, hogy az egyik cég, amelynek az ügyvezetőjét bevitték, a Pagony Meat Kft. Ez a cég a nagyobb CBA-üzletek egyik beszállítója. Megkerestük a CBA-t, és a cég válaszából kiderült, hogy a Pagony Meat valóban állandó beszállítója az üzletláncnak, a húsos vállalkozással keretszerződésük van. A CBA kommunikációs igazgatója válaszában sietett leszögezni azt is, hogy a cégnyilvántartás szerint a vállalkozás törvényesen működik, és nincs ellene folyó végrehajtási vagy felszámolási eljárás.
Próbáltuk fellelni a Pagony Meat Kft. ügyvezetőjét, nem ment könnyen. A cég elérhetetlen volt, telefonszáma nem nyilvános, honlapja nincs, az Opten cégadatbázisban megadott gmailes címről pedig nem érkezett válasz. Ezért elmentünk a Pagony Meat budapesti telephelyére, ahol megtaláltuk az ügyvezetőt, P. Tibort. Valóban bevitte őt az adóhatóság kihallgatásra, de most szabadlábon van, azon szerencsés kevesek egyike, akit bár bevittek, de ki is engedtek. Hogy miért, arra cikkünk későbbi részén visszatérünk. P. Tibor csak a jogi képviselője jelenlétében lett volna hajlandó nyilatkozni a hvg.hu-nak, de az ügyvéddel való közös találkozást nem tudta megszervezni.
A Pagony Meat 2006 óta működik, árbevétele az utóbbi években a cégadatbázisban fellelhető számok szerint fokozatosan emelkedett, 2012-ben 2,6 milliárd, tavaly pedig már 3,1 milliárd forint volt. Ehhez képest a céges beszámolókban elkönyvelt üzemi eredménye elhanyagolható, mindössze a bevétel 1 százalékát tette ki, azaz 30 millió forint volt. Úgy tudjuk, hogy a Pagonynak a CBA nem egyszerűen az egyik vevője volt, hanem a legfontosabb.
Ottjártunkkor a húsüzem egyébként nem működött, információink szerint azért, mert a Pagony számláit a NAV zárolta, így egyetlen partnerének sem tud jelenleg fizetni. A Pagony láthatóan egy kis helyiségben végezte eddigi tevékenységét, egy kívülről nézve eléggé lerongyolódott telephelyen, ahol sok más cég raktára és üzeme is található. Bizarr módon a húsüzem bejáratától alig 20 méterre egy mobil WC-bérbeadással és hulladékkezeléssel foglalkozó társaság működik, a kibelezett autók és hulladékkal teli konténerek mind ott sorakoznak a közvetlen közelben.
Olcsón árulják
Az áfacsalási botrány egy évvel ezelőtti kirobbanása óta sokat írtunk már arról, hogy az élelmiszerláncoknál bizonyos élelmiszerekről (jellemzően étolajról, cukorról, lisztről, tejről, húsról) gyanítható, hogy valahol a kereskedő láncban elcsalták az áfát, így jóval olcsóbbak a hasonló termékeknél, sokszor annyival, hogy még a hivatalos gyártói, nagykereskedői árnál is kevesebbet kérnek értük a boltok polcain. A Sovereign cukorról például így derült ki, hogy áfát csalt, és a Bunge étolaját is olcsóbban árulták egy időben az áruházakban, mint amennyiért előállították, ezt nemrég be is mutattuk.
Innen nézve külön érdekes, hogy a CBA-nál, legalábbis több üzletében, gyakran a friss – akár csomagolt – hús jóval olcsóbb, mint a többi üzletben. A Vs.hu tapasztalatai szerint az élelmiszerlánc egyes hústermékeket 10-20 százalékkal is olcsóbban kínál piaci versenytársainál. Azt nem tudjuk, hogy a CBA ezt hogyan éri el, és az említett húsbeszállítójáról is csak azt lehet tudni, hogy áfacsalási ügyben folytat eljárást vele szemben a NAV. Azt tehát nem állíthatjuk, hogy a Pagony Meat Kft. áfát csalt volna, a cég áfacsalási ügyben érintettségét az adóhivatal gyanítja. Azt sem állítjuk, hogy a CBA áfacsaló lenne, bár az ügy ezzel együtt kínos lehet számukra.
A másik szál a közétkeztetés felé vezet
A húsos cégháló egy másik cége, melynek ügyvezetőjét, munkatársait és a céggel kapcsolatban álló strómancégek képviselőit bevitték a múlt heti adórazzia során, a BS Mix Kft. Sikerült beszélnünk a BS Mix ügyvezetőjének ügyvédjével, Kuchta Ferenccel, aki elismerte, hogy védencét 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, de ennél többet nem volt hajlandó elárulni az ügy részleteiről.
Piaci információink szerint ez a vállalkozás leginkább azoknak a nagy hűtőházaknak adott el a húst, amelyekből nemcsak a kiskereskedelembe, hanem éttermekbe, szállodákba, melegkonyhákra, a közétkeztetésbe, egyebek mellett állami és magán közszolgáltató, így oktatási, egészségügyi, szociális és gyermekintézményekbe is szállítanak húst.
Ha tud valamit az ügyről, az érintett cégekről vagy személyekről, az akció utáni zavarról a hatóságok berkeiben, kérjük, írjon az onlinegazdasag@hvg.hu címre. Köszönjük. |
A BS Mix több tucat nagy hűtőháznak és húsnagykereskedőnek szállított. Megkérdeztük a BS Mix Kft. néhány partnerét, és a hűtőházak közül többen is elismerték, hogy kapcsolatban álltak a céggel. Volt, akinek teljes sertéshús alapanyagának mintegy fele is a BS Mixtől érkezett, máshol jóval kisebb részesedést jegyzett a razziázott társaság.
Kérdésünkre több hűtőház képviselője a cég nevének és az adórazzia – a piacon egyébként természetesen ismert – tényének hallatán kategorikusan elzárkóztak a nyilatkozattól, sőt az egyik nagy társaság cégvezetője el is igazított minket, mondván „nem hiszem, hogy a kutakodás a hvg.hu dolga lenne”. Volt, aki névtelenül ismerte el, hogy beszállított neki a BS Mix, mások stabilan nem vették fel a telefont.
Titkosszolgálati megfigyeléssel kezdődött
Tudomásunk szerint a NAV a húsos céghálózatnak ezt a szálát a BS Mix Kft. ügyvezetője, B. Sándor titkosszolgálati megfigyeléséből kiindulva tárta fel. A megfigyelése értesülésünk szerint idén márciusban kezdődhetett. Ezzel cseng egybe egyébként a NAV-közleménynek az a része, amely több hónapos előkészítő munkát említ a két héttel ezelőtti akcióval kapcsolatban.
Így folyhatott a megfigyelés |
Titkosszolgálati eszközökhöz – a bírói engedélyt követően – gyakran nyúl a NAV, ha egy cég adófizetése, illetve pont a közteherviselési kötelezettségeinek nagyvonalú kezelése gyanússá válik. Ez leginkább a telefonbeszélgetések lehallgatását szokta jelenteni, és a nyomozók az úgynevezett fenyőfa-módszerrel feltérképezik a megfigyelt személy kapcsolati hálóját. A módszer lényege, hogy ha a megfigyelt személy valakit hív, a hívott félre is kiterjeszthetik a megfigyelést. Így hamar kiderül, melyik cégek állnak ténylegesen kapcsolatban egymással, noha a hivatalos iratokban a kapcsolatukat strómanok közbeiktatásával próbálják meg elrejteni. |
A megfigyelés tudomásunk szerint november elejére fejeződött be, és a megszerzett információk alapján a NAV elrendelte a nyomozást, majd december elején lecsapott a húsnagykereskedő cégekre több telephelyen és az érintettek lakásán.
Röpködnek a milliárdok
A hvg.hu által megismert egyik, december 9-i keltezésű hatósági anyag szerint B. Sándort és társait, akik a BS Mix Kft.-vel kapcsolatban álló – a hatóság által strómanoknak nevezett – cégek képviselői, összesen több mint 9,2 milliárd forintos költségvetési csalással gyanúsítják. A NAV a közleményében azonban csak 5 milliárd forintnyi elcsalt áfát említ, azt is két céghálózat vonatkozásában.
A hvg.hu által látott, egyes nyomozati iratokban egy tucat cég mellett az a Pagony Meat Kft. neve is feltűnik, mint a BS Mix Kft. egyik stróman cégének a „vásárlója” (a vásárló ebben az esetben azért szépítő körülírás, mert a NAV általunk látott anyagai szerint ezek a stróman cégek csak arra szolgáltak, hogy számlázzanak), amelyiket cikkünk első felében említettünk, és amelyik a CBA-nak szállít húst.
Egy hatósági dokumentum szerint, ami a kezünkbe akadt, B. Sándort, a BS Mix Kft. vonatkozásában a NAV azzal gyanúsítja, hogy 2,2 milliárd forint áfát csalt el tavaly és idén.
Egy másik anyagban a hatóság B. egy ma már felszámolás alatt álló korábbi cégét, a BS Meat Kft.-t is említi, valamint azokat a stróman cégeket, amelyek a hatóság szerint B. két cégének fiktív számlákat gyártottak. Ebben a NAV-os dokumentumban B. Sándort és társait, illetve cégeiket azzal gyanúsítják, hogy 7,1 milliárd forint áfa elcsalásával károsították meg a költségvetést 2012 őszén.
Furcsaságok az eljárásban
A két héttel ezelőtti NAV-razzia egyik nagy talánya és furcsasága az arról viszonylag későn kiadott közlemény mellett az, hogy az őrizetbe vett cégvezetők közül vannak, akiket szabadon engedtek, miközben másokat 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek. (A Privátkopó ebben és a Népszava ebben a cikkében is felfigyelt erre a nem mindennapi dologra). Tudomásunk szerint az egyik szálon legalább 6-8 személy előzetesben van, egy személy pedig házi őrizetben. Pár nappal a NAV-razzia után, két hete csütörtökön ugyanis több cég képviselőjét elengedte a nyomozóhatóság, ugyanis letelt a 72 óra, amíg őrizetben tarthatták őket előzetes letartóztatásról szóló bírósági határozat nélkül.
Megtudtuk – amiről egyébként a NAV-közlemény hallgat –, hogy két adóhatósági egység vett részt az akcióban, a Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság és a Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága Komárom-Esztergom megyei részlege.
Így játszhatott a BS Mix és a BS Meat a NAV gyanúja szerint |
A nyomozati anyagok szerint a BS Meat, majd a BS Mix Kft. külföldről (Ausztriából, Németországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Romániából) szerzett be húst, de a vásárlók a közbeiktatott stróman cégek voltak. Az áru a hatóság szerint valójában nettó áron került a BS Meathez és a BS Mixhez, a stróman cégek arra szolgáltak, hogy azt színleljék, hogy bruttó áron, áfával növelt összeggel adták tovább a húst a két cégnek. Ezáltal a BS Meat és a BS Mix levonhatta a fiktív beszerzési számlák után az áfát, így minimalizálva az áfafizetési kötelezettségét. |
Mint az ügyészség hvg.hu-nak küldött tájékoztatásából kiderült, ők kezdeményezték is az érintettek előzetes letartóztatását, de a tárgyalásra a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága nem tudott időben előállni az iratokkal. A Fővárosi Főügyészség kérdésünkre azt írta, hogy „a kényszerintézkedés tárgyában tartandó ülés megtartásának feltételei a költségvetési csalás bűntette miatt a NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságán folyamatban lévő ügyben nem álltak fenn, így ebben az eljárásban jelenleg egyik gyanúsított sem áll kényszerintézkedés hatálya alatt”.
A NAV kérdésünkre azzal védekezett, hogy az előzetes tárgyalással kapcsolatban a nyomozó hatóság nem kapott időben tájékoztatást az előterjesztésére vonatkozó ügyészi döntésről és a tárgyalás időpontjáról. Egyébként a pénzügyi nyomozók az ilyenkor szokásos protokoll szerint jártak el. Azt is hangsúlyozták, hogy a gyanúsítottak ettől még nem tudják kivonni magukat a felelősségre vonás alól: a gyanúsítások megtörténtek, a büntetőeljárás folyamatban van.
Csak a Közép-magyarországi NAV csúszott le az előzetes tárgyalásról, azok, akik ellen a Komárom-Esztergom megyei egység folytat eljárást, azok előzetesben vagy házi őrizetben várják az eljárást. Köztük van B. Sándor is.
A Komárom-Esztergom megyei NAV azért került a képbe, mert az elkapott cégek budapesti és Komárom-Esztergom megyei székhelyűek, ezért az akcióban a NAV két regionális igazgatósága is részt vett.
Felcsúti szál? |
A figyelo.hu egy felcsúti, Mészáros Lőrinc érdekeltségéhez vezető szálat is gyanít az ügyben. A lap úgy tudja, hogy B. Sándor korábban egy veszprémi húsüzem vezetője volt. A figyelo.hu kereste B. Sándort a Búzakalász 66 Felcsút Mezőgazdasági Kft. tulajdonában lévő, szintén felcsúti, egy éve alapított Bakony Hús Kft. veszprémi húsüzemében, ott először azt mondták a lapnak, hogy a szóban forgó személy már nem dolgozik a társaságnál. Helyette Mészáros Krisztián vezeti a feldolgozót, aki a lap megkeresésére nem válaszolt. Később aztán Mészáros Beatrix ügyvezető hívta fel a lapot, aki már azt állította, hogy B. Sándor nem állt és jelen pillanatban sem áll a Búzakalász 66 Felcsút Kft. alkalmazásában. (Ez egyébként nincs ellenmondásban a lap értesülésével, mert a figyelo.hu a Bakony Hús Kft. veszprémi húsüzemének vezetőjeként ismertette B. Sándort.) Azt elismerték a lapnak, hogy 2011 év végén valóban jelentkezett B. Sándor egy vezetői állásra, de mivel megfelelő végzettséget igazolni nem tudott, nem vették fel az állásra. Azóta vele semmilyen kapcsolata nincs a társaságnak. A vizsgálatban szereplő kft.-ről sincs információjuk, semmilyen üzleti kapcsolatban sem álltak és nem állnak velük. A Búzakalász 66 Felcsút Kft. ellen nem folyik NAV ellenőrzés, állították a lapnak. |