szerző:

A bíróság első körben a fővárosi Fashion Streetet kialakító cégnek adott igazat az ötödik kerületi önkormányzattal szemben. A Fidesznél kegyvesztetté vált milliárdos vállalkozó, Csipak Péter cégének 50 évre szóló közterület-használati szerződés felmondták, ezután került az ügy bíróságra, és hosszú pereskedés várható – írja az Origo.

A Csipak Péter érdekeltségébe tartozó, ciprusi hátterű Immobilia Zrt. korábban a helyi szállodákkal saját forrásból újította fel a Deák Ferenc utcának a Vörösmarty tértől a Deák Ferenc térig húzódó szakaszát, beleértve az útburkolatot és a házak homlokzatát is. A munkát az építészszakmában is példaértékűként emlegették, az Origo információ szerint több százmillió forintos befektetésről volt szó.

A rekonstrukcióért cserébe az önkormányzat átengedte a cégnek a Deák Ferenc utca körülbelül 500 négyzetméteres felületét. A kerületi önkormányzat még Rogán Antal miniszter polgármestersége idején, 2008-ban kötött 50 évre, 2058. október 31-ig szóló szerződést Immobiliával.

Ezt a közterületet Csipakék kizárólagosan és saját elképzeléseik szerint hasznosíthatták: létrehozták a Fashion Streetet, és az utcába világhírű cégek üzleteit költöztették. A közterület-használatért fizettek az önkormányzatnak: az első néhány, kedvezményes év után évi körülbelül 50 milliót – olvasható a cikkben. Az önkormányzat azonban márciusban egy zárt ülésen egyoldalúan felbontotta a céggel kötött szerződést.

A jelek szerint Csipak Péter ezzel kegyvesztetté vált a Fidesznél, de nem hagyta magát, bírósághoz fordult, és az első kört megnyerte.

A cég szerint a bíróság "védelemben részesítette az Immobilia Zrt.-t, és eltiltotta az V. kerületi önkormányzatot attól, hogy budapesti Deák Ferenc utcában lévő Fashion Street területén szervezett rendezvényeket, felállított pavilonokat, teraszokat eltávolítsa."

Az Origo megjegyzi: a helyzet ezzel kísértetiesen hasonlít arra, amikor a Fővárosi Önkormányzat mondta fel a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdető cég 25 évre szóló közterület-használati szerződését. Ez a csata szintén a bíróságon folyik, és egyelőre Simicskáék állnak nyerésre.

Az Immobilia ügyében a Pesti Központi Kerületi Bíróság március 25-én hozott végzést, amely hatályban marad, amíg a bíróság más döntést nem hoz, de legkésőbb az elsőfokú ítélet jogerőre emelkedéséig.

Cikk megosztása
Címkék