Apró titkok a legnagyobb összeesküvéselmélet-gyártóról, Umberto Ecóról

Milliók olvassák és szeretik az olaszok - szó szerint - nagy emberét, Umberto Ecót, aki ma ünnepli 80. születésnapját. Az író, szemiotikus legújabb regénye, A prágai temető a tervek szerint a tavaszi könyvfesztivál idején jelenik meg magyarul. A fordító, Barna Imre jó pár érdekességet elárult Ecóról.

Umberto Eco új könyvének magyar fordítása már nem sokat várat magára, A Prágai temető várhatóan a tavaszi könyvfesztivál idején jelenik meg - mondta a hvg.hu-nak Barna Imre, az Európa Könyvkiadó igazgatója, aki számos esszé és tudományos értekezés után a január 5-én 80 éves születésnapját ünneplő Eco új regényét is fordította.

A legutóbbi, magyarul napvilágot látott Eco-regény - a Loana királynő titkozatos tüze - megjelenését éppen a 2007-es Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítették, ennek apropóján, a könyvfesztivál díszvendégeként az író is Magyarországra érkezett. Hosszas baráti kérlelés és levélváltás állt emögött, ezért az idei rendezvény kapcsán nem merült fel Eco újbóli meghívása. Az író a sok utazás és könyvbemutató után szeret visszavonulni, hogy nyugodtan alkothasson.

Fotó: AP / Sebastian Scheiner

A jó fordítás titka, avagy az Eco-rejtély

„Nem kell szemiológusnak lenni ahhoz, hogy valaki Ecót fordítson, de tény, hogy tudni kell olaszul és magyarul, a szöveget mondatról mondatra meg kell érteni, és átültetni is úgy kell, hogy érthető legyen. Ez persze minden fordításra és fordítóra igaz” - mondta Barna Imre. Eco olvasói szemmel egyáltalán nem egyszerű eset, mert az író, aki középkor-kutató, szemiológus és gyakorló publicista, minden művéhez aprólékos kutatómunkát végez. A fordításhoz viszont nem szükségesek külön tanulmányok. „Már azáltal is, hogy az ember menet közben mindennek utánanéz, rettentő sokat tanul. Valószínűleg többet ér egy-két egyetemi kurzusnál, amit annak idején A rózsa nevének fordítása közben tanultam, pedig nem vagyok történész” - hangsúlyozta Barna Imre.

A „nagy írók” körében szokatlan, de Eco a megjelenés előtt átküldi a kéziratot fordítóinak, sőt, hosszú, részletes magyarázatokat, körleveleket, rajzokat is mellékel. „Ezeket becses kincsként őrzöm” - mondta Barna, hozzátéve, hogy amióta e-mailben tartják a kapcsolatot, emberileg is közelebb kerültek egymáshoz. Eco legutolsó regényének már az első változatát átküldte a fordítóknak, és mire az olasz nyelvű változat nyomtatásban megjelent, addigra a fordítók megjegyzései is beépültek a szövegbe. „De persze nem arról van szó, hogy alakítottuk, csak arról, hogy a kérdéseink esetenként olyan apró hibákra is rávilágítottak, amelyeket a szerző esetleg nem vett észre” - tette hozzá Barna.

„Jó, ha az ember érzi újraolvasáskor, hogy rendben van a szöveg. Én rengetegszer elolvasom a már elkészült oldalakat munka közben, és arra törekszem, hogy minden mondat végérvényes legyen. Aztán persze nem biztos, hogy az lesz” - válaszolta fordító kérdésre, hogy milyen érzés újraolvasni a szöveget, amit korábban ő ültetett át magyarra. Mint mondta, akad azért olyan pillanat, amikor elgondolkodik, hogy a következő kiadásban lehetne változtatni egy-egy elavult szón, kifejezésen. „Amikor A Foucault-ingát egy idézetet keresve nemrég újraolvastam, felmerült, hogy nem kellene-e kijavítani a presszó szót bárra. A nyolcvanas években a bár itthon éjszakai mulatóhelyet jelentett, ezért írtam helyette presszót. Ma már vissza lehetne térni az eredeti, olasznak is megfelelő nyelvhasználathoz, de az is egyfajta hamisítás lenne” - mesélte Barna, hozzátéve: munka közben talán az a legnehezebb, hogy a műfordító a saját kontextusait, személyiségét ne szuszakolja bele a szövegbe.

Ami nem változik

Érdekesség, hogy A prágai temetőben is felbukkannak azok a konstans témák, melyek évtizedek óta foglalkoztatják Ecót. A hamisság, a hamisítás, az összeesküvés-elméletek, az antiszemitizmus gyökereinek motívumai új regényét is átszövik. Főhőse, Simonini kulcsfontosságú - ám kitalált - háttérembere a legnagyobb 20. századi összeesküvés-elméleteknek. A Dreyfus-ügy és A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei - az antiszemita összeesküvés-elméletek ősforrása - fontos szerepet kap a sztoriban. Elgondolkodtató körülmény, hogy a főhős kivételével, aki egy fiktív alak, a többi szereplő létező történelmi személy volt: a hamisság tehát több fronton is értelmezhető.

Fotó: estilema.wordpress.com

Eco, a nagy ember

„Annak idején, A rózsa nevének első kiadásához írtam egy fordítói utószót, amiben megemlítettem, hogy Ecóról valamiért azt képzeltem: egy kicsi - termetre is kicsi - szobatudós. Aztán meglepődtem, amikor kiderült, hogy harsány, Falstaff-szerű figura. Ettől kezdve viszont a szó szoros értelemben vett nagysága, életvidámsága, harsánysága, humora magától értetődővé vált” - mesélte Barna, hozzátéve, azért is becsüli az írót, mert bebizonyította, hogy komoly dolgokról is lehet vidáman, érthetően írni.

Újabb meglepetés akkor érte, amikor két éve Frankfurtban a könyvvásár előestéjén meglátta, hogy az írónak nincs szakálla - ami már-már védjegyének számít. Amikor először nyírta le szakállát, Eco még titkolózni kényszerült, és csak A tegnap szigete című regényének megjelenése után érkezett a magyarázat. Eszerint azért kellett megborotválkoznia, mert a regényhez szüksége volt rá, hogy déltengeri búvártapasztalatokat szerezzen, viszont a maszkot nem tudta volna feltenni, ha nem szabadul meg az arcát borító szőrzettől. A Frankfurt előtti borotválkozásnak jóval prózaibb oka volt. Egy interjúban maga az író panaszolta el, hogy szakálla teljesen fehér lett, a bajusza viszont fekete maradt, s emiatt úgy festett, mint valami mérges Dzsingisz kán.

A rózsa neve még egyszer

Amikor nyáron napvilágot látott a hír, hogy A rózsa neve legújabb, olasz kiadása apró változtatásokkal jelent meg, elterjedt a tévhit, miszerint az író az internetes nemzedék számára írta újra művét, „lebutítva”. Ahogy azt Eco is elmondta, szó sem volt arról, hogy átírta volna a regényt, csak apróságokon változtatott: kihúzta például az ismétléseket, lefordította a latin idézeteket. Saját bevallása szerint későbbi regényeit is javítani fogja, ha szükséges, ez azonban vélhetően nem lesz ennyire látványos, ugyanis amikor az első két regényét írta, még nem volt internet, a visszajelzések nehézkesek voltak. Később viszont már menet közben be tudta építeni műveibe a visszajelzéseket, és korrigálni tudta az esetleges hibákat.