A Goncourt-díjas alkotóval Forgách András író beszélgetett, aki felidézte, hogy Michel Houellebecq költőként indult és éppen szerdán jelent meg Franciaországban a legújabb verseskötete.  

Michel Houellebecq elmondta, hogy fiatal korában az informatika területén dolgozott, az ösztönözte a prózaírásra, hogy úgy találta, kevés jó kortárs francia regény születik, és jobbat is lehetne írni náluk. A könyveinek különös címét firtató kérdésre megjegyezte, hogy általában a mű írásakor már eszébe jut a könyv címe, ami segíti az alkotásban is. "Ha nincs meg a cím, az bénítólag hat rám" - fogalmazott Michel Houellebecq, aki szólt arról is, hogy a címek többsége a készülő mű egy-egy találó mondatából származik.

MTI/ Kovács Tamás

A beszélgetésen szóba került, hogy a verseskötetek iránt Franciaországban is csekély az érdeklődés, a közönség szívesebben olvas regényeket. Az író szerint a versek iránti érdektelenség a társadalmi változásokkal magyarázható. Mint fogalmazott, ma az emberek társadalmi helyzetét sokkal kevésbé determinálja a születésük, a szabadság pedig egyéni sorsokat szül. Ezekkel szerinte csak a regény képes szembesíteni. "A költészet nem arra való, hogy egyéni sorsokkal szembenézzünk, a regényben viszont egyedi figurák vannak, akikkel lehet azonosulni vagy akiket gyűlölni lehet" - vélekedett Michel Houellebecq.

A francia író szólt arról is, hogy szerinte a művei megértéséhez a könyveit időrendi sorban érdemes olvasni. Sokszor egy-egy mű tökéletlensége szüli a következő könyvet - jegyezte meg. Példaként első regényét, az Extension du domaine de la lutte-t (A harc területének kiterjesztése) említette, amelynek egyik nem jól megírt figurájából született Bruno, az egyik leghíresebb regényének, az Elemi részecskék című könyvének főhőse. Michel Houellebecq beszélt arról is: minden művének úgy áll neki, hogy ez lesz az utolsó, ezért mindent belead. "Ha elképzelem, hogy ez lesz az utolsó könyvem, az segít abban, hogy a legjobbat alkossam" - magyarázta. 

Forgách András úgy vélte, hogy a francia író műveinek fő témája a halál és a szexualitás, amit Houellebecq úgy pontosított, hogy a gyász és a szeretet. Kitért arra is, hogy műveibe sokszor magát is beleírja, ám ezekben nem a múltját, hanem lehetséges jövőjét próbálja megformálni. Hozzátette: nem tartja magát történetmesélőnek, a szereplők sokkal jobban érdeklik, mint maga a történet. 

Forgách András kérdezett arról is, hogy van-e a műveknek magyar vonatkozása, erre Michel Houellebecq azt felelte, hogy A térkép és a táj című regényébe beleírta Liszt Ferenc utolsó műveit, mert így akart tisztelegni a zeneszerző előtt. Beszélt a műveiből készült filmekről is, mint megjegyezte, az Egy sziget lehetőségét maga rendezte. Nagyon élvezte a munkát, noha az elkészült alkotást nem tartja jónak, "teljes kudarcként" jellemezte. Kiemelte: a közeljövőben nem akar visszatérni a filmezéshez. Az író arról is szólt, hogy nem akar drámát sem írni, mert nem érzi párbeszédeit erősnek. Houellebecq szerint a francia irodalom a 19. században élte virágkorát, a 20. századról úgy vélekedett, hogy akkor az irodalom hanyatlott. "Lassan el fogjuk felejteni a 20. századot" - vélekedett. 

A francia író a pódiumbeszélgetésen szólt arról is, hogy sok kortárs francia művet olvas, majd egy korábbi nyilatkozatára reagálva megjegyezte, hogy Sztálin műveit is szívesen lapozgatta, nagyon "színesnek, vásárian tarkának, pihentetőnek" találta a gondolatait. Houellebecq élesen kirohant az anarchisták, az orosz nihilisták ellen, de nem hagyta szó nélkül a környezetvédőket sem. Szerinte a környezetvédőket "el kell felejteni". "A szélsőbaloldal együttműködése az antiszemitákkal" - vélekedett a környezetvédelemről, majd hozzátette: felháborítja a gondolat, hogy a természet tökéletes, hiszen az egyáltalán nem törődik az emberrel. "Ez a természetimádat nagyon sántít" - jegyezte meg.