szerző:
MTI

A 100 éve született Weöres Sándor tiszteletére szervezett emlékév csütörtöki hivatalos megnyitóján bemutatták a Magyar Nemzeti Bank emlékérmét, valamint a Magyar Posta alkalmi feláras bélyegkisívét is.

A június elején indult és várhatóan novemberig tartó emlékév megnyitóján Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta, június 22-én Budapesten, valamint a költő egykori lakhelyén, Csöngén és Szombathelyen is lesznek programok. Kiemelte: a centenárium példátlan társadalmi és kormányzati összefogás révén valósul meg.

Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója elmondta, hogy a közmédia valamennyi felületén találkozhatnak majd a nézők és a hallgatók Weöres Sándor munkásságát méltató, ismertető műsorokkal, színházi közvetítésekkel.