Fennáll a gyanú, hogy Virginia E. Johnson, mint  a - kutatások szerint – legtöbb nő, mímelte a jó szexet. A július 25-én elhunyt szexterapeutának nem volt orvosi végzettsége, de harmadik férjével a hatvanas években az amerikaiak hálószobájának meghatározó szereplői lettek. William Masters, a washingtoni St. Louis egyetem professzora asszisztensnek kérte fel még 1957-ben Johnsont, aki előtte country énekesként és újságíróként próbált szerencsét, majd a szociológia felé vette az irányt, de abbahagyta tanulmányait.

Már kétgyermekes, kétszeresen elvált nő volt, amikor Masters szexológiai kutatásaihoz keresett segítőt. Johnson elég érettnek és nyitottnak bizonyult ahhoz, hogy a vizsgálatokhoz felkért önkéntesekkel jól tudjon bánni. Olyannyira bevált a nő, hogy nemcsak a kutatásokban kapott mind nagyobb szerepet, hanem a zárkózott csodabogár tökéletes társra is talált benne. A nő felkérésére sorra érkeztek a szexre hajlandó nők és férfiak a campusra, párosban és egyedül, hogy kielégítsék Masters tudásszomját. Johnson pedig – aki asszisztensből hamar a kutatások vezetőjévé vált – emberibbé varázsolta a laboratóriumi körülményeket: a kamerával felszerelt, flexiüvegből készült férfi nemiszervet például forró törölközővel melegítette fel, hogy kellemesebb legyen a tesztalanynak a behatolás.

Masters ugyanis mindent tudni, és közölni akart orvosilag a szexuális stimulációról, a szexuális reakcióról és az orgazmus hatásmechanizmusairól. 694 önkéntest vizsgált Johnsonnal elektrofiziológiai mérőeszközökkel szex előtt, közben és után, majd az eredményeket egy 1966-os száraz, tudományos szakirodalmi könyvben hozta nyilvánosságra. A pettinget például „izgató közeledési alkalom" kifejezéssel illették, és nem számítottak arra, hogy a Human sexual respons (magyarul Az emberi szexuális reakciók) bestseller lesz: 300 ezer amerikai vásárolta meg sebtében a szakkönyvet, hogy okuljon.

Virginia férjével 1988-ban

AFP / Mark Cardwell

Tőlük ered az orvosi engedély a szexre terhesség alatt, megállapították ugyanis, hogy a magzatra nincs káros hatással az aktus. Az orgazmus mibenlétéről is részletesen értekeztek: megdőlt például a frigid nő mítosza: "sok nő, főleg ha klitorálisan izgatják, perceken belül akár 5-6 teljes orgazmusra képes" - állapították meg. De a férfiak a forradalmi mű óta tudják azt is biztosan, hogy a nők hajlamosak megjátszani az orgazmust, nehogy megbántsák partnerüket.

A megfelelési kényszer Johnsont sem kerülte el, a munkakapcsolat folyamán ugyanis folyamatosan közösülnie kellett az akkor még másik nővel házasságban élő (de külön ágyban háló) Mastersszel, mert az saját bőrén is tapasztalni akarta, miként kerülhető el a korai ejakuláció, és hogyan lehet a leghatásosabban kieszközölni a nőknél az orgazmust. Johnson pár évvel ezelőtt úgy magyarázta, hogy a szex minden formájában a munkaköréhez tartozott, sőt megemlékezéseiből az derül ki, az ellentételezés miatt nem is merült fel benne, hogy ez szexuális zaklatás lett volna: „Egy 200 ezer dolláros éves fizetést nem hagy az ember csak úgy ott” - egy amerikai újságíró Masters halála után kezdett el kutakodni az orvos memoárjaiban, és hosszú hallgatás után Johnsont is szóra bírta, aki három évvel ezelőtt kitálalt arról, ő hogy élte meg a közös sikersztorit..

A Time címlapján

Masters-t ezek szerint a szexen kívül a hírnév is hajtotta, de a kamerakompatibilisebb Johnson nélkül nem ment volna sokra. Az egymásra utaltság frigybe torkollott, amit 1971-ben a sajtó álomházasságként adott el: mindenki imádta a szexuális forradalmárok tanítópárosát, de a csuda izgalmasnak tűnő kapcsolat nem szerelmen alapult. Johnson vallomása szerint Masters csupán a az együtt alapított, szexuális terápiára specializálódott klinikát féltette amikor elvette, illetve meg akarta akadályozni, hogy a nő lelépjen egy másik férfival. Johnson pedig? Bár nem végezte el az orvosit - állítólag Masters nem engedte, hogy újra iskolapadba üljön - , Doktor Johnsonként emlegették, és ő lehetett a médiasztár. Hogy ne süljön fel, és  tudományosan megalapozott legyen minden nyilatkozata, Masters kis kártyákon leírta a terminus technicus-t, amiből puskázhatott. A nagylelkű férj továbbá átengedte neki a nagyobb irodát a közös klinikán, és ahhoz is ragaszkodott, hogy bármilyen mű jelenik meg a társaság gondozásában, azon tüntessék fel a feleségét társszerzőként.

Pedig nem is adta mindegyikhez olyan szívesen. Azt például később visszavonta, hogy a homoszexuális valóban gyógyítható 14 nap alatt. 1979-ben Mastersszel karonfogva egy 14 éven át folyó kutatásnak az eredményeit tették közzé hatalmas csinnadrattával, mely 70 százalékos sikerrátát ígért a "ferdehajlamúak" visszafordítására. Masters állítása szerint 67 homoszexuálisból két hét alatt csak tizenkettő főnél nem hatott a kezelés. De már a Homosexuality in Perspective című mű megjelenése előtt kétségek merültek fel a vizsgálat hitelességéről. Sehol sem találták például a vizsgálat dokumentációját, és Masters is megtagadta  a hozzáférést. Johnson pedig egy barátjának bevallotta, hogy szerinte csupán férje fantazmagóriája volt az eredményes konverzióról szóló pszichiátriai jelentés.

A híres páros nem tartott ki egymás mellett, Johnson többször próbált menekülni a házasságból, de végül Masters nyújtotta be a válópert 76 évesen, amikor összeszűrte a levet egy fiatal páciensével. A közös klinika így dugába dőlt, Masters 2001-es halálakor már komoly pénzügyi gondokkal küszködött, Johnson pedig hiába emlegették régen a felvilágosítás és az orgazmus first lady-jeként, az utolsó időkben már csak tengődött. A szexuális tanácsadás telített piacán próbálta elsózni kazettára mondott szerelmi tanácsait. A páros életrajzírója 2010-ben arról számolt be, hogy a régi munkatársak nagy ívben kerülték a nőt, akinek már rég nem a szex volt a fő témája, hanem hogy exférje miként keserítette meg az életét.