hvg.hu: Boldognak érzed magad?

Bérczesi Róbert: 12 év mindennapos drogozás után már kilenc hónapja, hogy tiszta vagyok. Nem állítom azt, hogy a fejemből eltávoztak a sötét felhők, ahogy azt is tudom, lehet, még éveket kell tűrnöm, mire állandóvá válik a fény az agyamban. Hiába, amit tettem, nem múlik el nyomtalanul. Testileg valamelyest megúsztam – leszámítva a fogaimat, amelyekből jó párat elvesztettem –, de lelkileg még egyáltalán nem sütött ki a Nap. Ám még ha nem is változik már semmi, akkor is ezen az úton maradok, amíg élek. Nem fogom kitenni még egyszer ennek a családomat és magamat.

hvg.hu: Ennek a 12 évnek nagy szerepe volt abban, hogy a kevés hiteles magyar alternatív előadó közé kerültél, a prófétaszerep azonban hagyományosan magában foglalja a drámai befejezést. Mitől állt be a változás?

B. R.: Egy döntés sokáig érik az emberben. A "feldolgozás folyamatban, kérem, várjon"–felirat hosszan villog az agyban, míg végül valójában felfogod a megélt élményeket. Tudatosult bennem, hogy ebből én egyedül nem tudok kikecmeregni, úgyhogy átjátszottam magamat magam ellen: egy nap felhívtam a barátaimat és megkértem őket, hogy hívják ki rám a mentőt, mert én nem leszek rá képes. Mikor a mentők kiérkeztek, nem akartam beszállni a mentőautóba, egyik cigarettáról a másikra gyújtottam, úgyhogy a mentősök kihívtak két rendőrt is, akikkel végül sikerült betuszkolniuk. A kórházban már öt-hat embernek kellett lefognia. Tizenkét napon keresztül altattak. Ez egy évtizedes folyamat végeredménye volt, úgy látszik, ennyi időre volt szükségem, hogy rájöjjek, hol is a helyem a világban.

Stiller Ákos

hvg.hu: Hol a helyed a világban?

B. R.: Olyan szerepet töltök be, amellyel – legyen akár jó, akár rossz –, de mindenképpen példát mutatok. Ki merek mondani bizonyos dolgokat, és feltétel nélkül hiszek a szeretés erejében. Szóval arról, ha azt mondod, próféta vagyok, nekem a Biblia-képregényem jut eszembe: mikor a próféták szájából Isten szavai szóltak, akkor cirádás, szép betűk voltak a szövegbuborékokban, mikor meg csak annyit mondtak, kérek egy fröccsöt, akkor simák.

hvg.hu: A Pajor Tamás-effektus lényege, hogy valaki egy önpusztító, ám termékeny időszak után pálfordulással gyakorlatilag személyiséget és hitet vált. Pajornak a te megtisztulásodhoz is köze volt.

B. R.: Annyi a különbség kettőnk közt, hogy én nem tagadtam meg az egykori hiperkarmás dalaimat, amelyeket továbbra is szívesen éneklek. Tamás abban az időben látogatott meg a kórházban, mikor nagyon sok gyógyszert szedtem, nem voltam teljesen magamnál. Ő volt hosszú idő után az első ember, akivel kiengedtek a kórházból. Engem és a mennyasszonyomat elvitt egy Hit Gyülekezete-gyűlésre. Nekem ehhez nagyon kellemes élményem fűződik, mert már nagyon vártam, hogy kikerüljek az elmegyógyintézetből, és nagyon jól esett, hogy a Tamás tudott intézni nekem egy kimenőt a főorvos úrnál. Három hónap után szívhattam egy kis szabad levegőt, a kocsiból láthattam a várost.

Akkoriban még rengeteget cigarettáztam, és ötpercenként mentem ki rágyújtani, pedig egy nagyon jó, karzati helyet kaptunk a gyűlésen.

hvg.hu: Tamás állítása szerint általa te is megtaláltad Istent, ám egy bizonyos szint után ellenkezni kezdtél.

B. R.: Lehet, arra értette, hogy akkor ott nem mentem előre. Nem mertem. Szégyenlős voltam. Pedig jó kezdeményezésnek tartok minden olyan kommunát, amely nem uszít, amelyben jámbor emberek vannak. Nem tudom, hogy azok, akiknek szúrják a szemét az ilyen gyülekezetek, például mit csinálnak otthon, mikor lekapcsolják a villanyt, és elalvás előtt merednek bele a sötétbe.

hvg.hu: Szoktál imádkozni?

B. R.: Igen, szoktam. Én egy hívő ember vagyok, mióta az eszemet tudom, ezt feleslegesnek is tartom tagadni. Hivatalosan református keresztény a vallásom, de mindenféle más vallások templomaiba is elmentem. Vallom, hogy a Bibliát kronológiailag befejezettnek tekinthetjük: a Jelenések Könyve gyakorlatilag beigazolódott, megtörtént. Erre a korra szólt Krisztus visszatérése, a keleti és nyugati filozófiák találkozása, a Bibliát itt becsukhatjuk. A Szentírás egész civilizációnk sarkköve. Hogy ezután mi fog történni? Öveket becsatolni és kapaszkodjunk, mást nem tudok tanácsolni.

Stiller Ákos

hvg.hu: A Hiperkarma tagjaival az utóbbi években sokat konfrontálódtál, alapvetően az állapotod miatt. Mennyire volt evidens a visszatérés?

B. R.: Mikor Pajor Tamás először meglátogatott, bejött vele Frenk is. Akkor kezdtünk el erről beszélgetni és úgy döntöttünk, hogy majd a Szigeten megpróbálunk egy fellépést. Aztán ez túl korainak bizonyult, így jött, hogy akkor csináljunk egy nyolcadik Halloween-bulit. Egy zenekari megbeszélést követően leszerveztünk néhány próbát, és mintha el sem teltek volna azok az évek. Egy kicsit meg is hatódtam, hogy ennyire a kezünkben maradtak az első két lemez dalai.

hvg.hu: Az első két lemezre még speciális inspirációs források voltak jellemzők. Hogyan térsz napirendre a zenei drogkorszakod felett?

B. R.: Nem foglalkozok azzal, milyen befolyásoltság alatt írtam egy-egy szöveget vagy dallamot, hogyha az, mikor kijózanodok is tetszik. Tévedés ne essék, semmiképp sem szeretnék a drogos múltamra apellálva, hősi szerepben tetszelegve ebből megélni. Szeretném, ha ez a korszak letudódna interjúkban, beszélgetésekben, felvételekben és utána már száz százalékig csak a zenére tudnék koncentrálni.

hvg.hu: Újrakezded?

B. R.: Mint mindig. De ez most már a végéig szól. Többé nem hagyom el a családomat és – bizonyos fokig – a közönség is családom. Nagyon bennem maradt az a mondat, amelyet egy srác mondott egy koncertem után: én megcsaltam egy generációt azzal, hogy drogoztam, és emiatt feloszlott a Hiperkarma. Ezek azért kemény szavak. Én viszont arra jutottam, hogy nem, nem csaltam meg azt a generációt, egyszerűen csak szükségem volt az egyedüllétre. Az pedig nem ugyanaz, mintha megcsalnék valakit.

hvg.hu: Mindig is markáns véleményed volt az elmúlásról. Felmerült benned a pszichiátrián, hogy neked meg kellett volna halnod?

B. R.: Persze. Volt olyan, hogy két idős nő az utcán összesúgott a hátam mögött, hogy szegény gyerek, nem tud meghalni. Én pedig arra gondoltam, hogy milyen igazuk van. A lélek vezeti a test nevű autót. Nem bonyolult a megfejtés, hogy mikor meghalunk, mindannyian oda megyünk, mint minden nap, mikor elalszunk. Csak éppen a halálunkkor már nem jövünk vissza, mintha kinőttük volna ezt a testet vagy elhasználtuk volna ezt az autót, kinek melyik hasonlat tetszik jobban. De ki siratna meg egy autót?

hvg.hu: Sokan rettegnek, hogy egy ilyen típusú agresszív rehabilitáció a testet ugyan megmenti, de az elmét legyalulja.

B. R.: Müller Péter mondta, miután kijöttem a kórházból, hogy örül neki, hogy így vagyok, mert attól tartott, hogy az elvonó után már csak az időjárásról lehet velem beszélgetni, hogy a gyógyszerekkel teljesen kimosták az agyamat. Ki is mosták.

Van egy Karinthy-mondás: a humorban nem ismerek tréfát. Szerintem a humor az élet mentőöve, az utolsó kapaszkodó. Mikor már nincs hova menni a komoly gondolkodással, akkor el kell nevetnie magát az embernek, különben öngyilkosságot követne el, amely hitem szerint a Jóisten arculköpése.

Stiller Ákos

hvg.hu: Soha fel sem merült benned?

B. R.: A hitem ezt teljes mértékben megtiltja nekem. Hiszem azt, hogy bármi is történik az emberrel, ma már vannak olyan fájdalomcsillapítók, amelyekkel meg lehet lenni anélkül, hogy megölnéd magad. Persze amellett, hogy én bármikor készen állok arra, hogy távozzak, azért nem sietek.

hvg.hu: Mi kell ahhoz, hogy az ember ennyire felkészült lehessen?

B. R.: Megtanultam megbecsülni a közösséget, amely körülvesz, megértettem magát a szeretés folyamatát. Kiszámoltam azt, mennyire kevés percet élünk ténylegesen a bolygón. Ha kiszámolod, hogy legjobb esetben is mennyi időd van vissza, rájössz, hogy minden egyes nem szeretéssel eltöltött pillanat, nem jóakaratból kimondott mondat időpocsékolás.

hvg.hu: Valóban gyerekalbumon dolgozol?

B. R.: Van egy gyerekműsorom, igen. Már el is hívtak egy csepeli óvodába, egy félórás fellépésre. De még nem tudom hogyan fog rá reagálni a kis közönségem.

hvg.hu: Milyen dalokkal készülsz?

B. R.: A szokásos: egy-két népdalfeldolgozás, Zelk Zoltán-vers-feldolgozás, de játszom például a Helikoffert is Halász Judittól. Azt mondják, a gyerekek a legkegyetlenebb közönség. Egyszerűen, ha elvesztik az érdeklődésüket, elkezdenek beszélgetni és játszani: hallottam történeteket, hogy sok nagy sztár elvérzett már óvodákban. Arról nem is beszélve, hogyha nem megfelelő dalokat viszel, az olyan mintha felnőtt vicceket sütnél el gyerekek előtt: mindenki röhög, a gyerek meg jól összezavarodik.

hvg.hu: Hiányzik bármi is a hátrahagyott életedből?

B. R.: Álmomban még sokszor előfordul, hogy drogot hajkurászok vagy konkrétan bedrogozok. De már ott is bűntudatom van, álmomban szorongok amiatt, hogy ebből miként tudok majd újra kivergődni. Akkor leszek igazán nyugodt, hogyha már álmomban is vissza tudom utasítani a drogot.

hvg.hu: Miről szólnak mostantól a Hiperkarma-dalok?

B. R.: Le kell tisztáznom az elmúlt tíz évben írt, több nagylemeznyi dalomat. Annyi nyersanyag halmozódott fel, hogy nem győzöm rendezni. Normális esetben ezeket tíz év alatt folyamatosan kellett volna megjelentetnem, így viszont publikálás helyett újra és újraírtam, szótagról szótagra, hangról hangra vizsgáltam át mindet. Néhány év még, amíg ez a muníció feldolgozódik és beérem saját magamat. Emellett több dalt is elkezdtem józanul írni. Letisztultabb, egyszerű szövegű és dalszerkezetű dalokat írok: visszatértem oda, mikor még nem zenészfüllel figyeltem, hanem először csodálkoztam rá egy-egy akkordváltás okozta érzelmi hatásra.

hvg.hu: Jó embernek gondolod a Bérczesi Robit?

B. R.: Jóakaratú embernek gondolom magam. És mikor majd a halál után jön az a bizonyos ítélőszék, és kielemzi az életemet, majd eldönti, hogy a mennybe vagy a pokolba kerülök, azt hiszem, bátran állhatok elé, mert nem tettem olyasmit, amely miatt szégyenkeznem kellene. Az egyetlen, ami bánt, hogy annyi fájdalmat okoztam a családomnak. De ők megbocsátották nekem ezt, engem pedig már a jóakarat vezényel, akármerre megyek is.

hvg.hu: Hol kezdődik a mennybemenetel?

B. R.: Ahogy mondtam, mikor meghalunk, oda megyünk, ahova minden nap álmunkban. Ott kell eldönteni, hogy valaki újjá akar-e születni, ha igen, milyen testbe, ha tovább akar menni, hova akar továbbmenni. Az ufók mehetnek haza a saját csillagképükbe, aki akar, maradhat az álomvilágban is a még életben lévő szeretteit bevárni. Szerintem nekem ez az utolsó életem itt, utána pedig a lelkem szépen hazamegy az én saját kis csillagképembe, a Fiastyúkba.

A teljes új album, a Konyharegény a YouTube-on:

És a Deezeren: