7 óra 20 perces előzetest kapott egy 30 nap hosszú film

Az első, 72 perces trailer után végre itt az újabb előzetes a világ leghosszabb filmjéhez – és már csak két évet kell várni a még frissebb, 72 órás előzetesre.

  • hvg.hu hvg.hu
7 óra 20 perces előzetest kapott egy 30 nap hosszú film

A svéd Anders Weberg valószínűleg a világ legfeleslegesebb filmkísérletét hajtotta végre, amikor elkezdte leforgatni az Ambiancé című alkotását.

A magát ambient mozgóképművésznek nevező Weberg 720 órás filmje egy expresszionista stílusban készülő önéletrajzi alkotás, amely a művész és a néhány hónappal ezelőtt túladagolásban 21 évesen elhunyt fia közötti kapcsolatról szól.

Az első, 72 perces előzetes után most itt a 7 óra 20 perces második trailer, amit 2018-ban még egy 72 órás előzetes is követ.

Természetesen az Ambiancé nem kerül mozikba, a film internetes vetítése 2020. december 31-én kezdődik, hogy 30 napon keresztül a világon bárhol, bárki megtekinthesse, de legalább belenézhessen.

"Mivel ez lesz az utolsó filmem, azt gondoltam, mindent beleadok. És harminc nap – 720 óra – elég sok idő!" – mondta még 2014-ben a művész a svéd televíziónak. Alig várjuk.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.