Hercsel Adél
Hercsel Adél

Sokáig ő volt "a fiatal költő" a kortárs magyar irodalomban, de túl számtalan támadáson, három gyerek apukájaként Varró Dániel úgy érzi, mára felnőtt, új kötete is „felnőtt verseskötet”. Már nem akar olyat írni, ami mindenkinek tetszik, sőt új verseiben simán beszól azoknak a konzervatív olvasóknak, akik hülyeségeket, mindenáron erkölcsösséget és hazafiasságot várnak el a költészettől. Interjú.

hvg.hu: Gyanútlanul elkezdtem olvasni Mi lett hova? című új kötetét, amiben csupa varródanis vers szerepel. Humor, játékosság és ötlet minden mennyiségben, majd hirtelen jött egy önre egyáltalán nem jellemző szabadvers, amiben kirohant, mint Simicska Lajos Orbán ellen. Még az a bizonyos g-betűs szó is szerepel a versben. Mi bosszantotta föl ennyire?

Varró Dániel: Tényleg nem jellemző rám, hogy szabadverset írjak ilyen szabadosan. Én is úgy működöm, mint a musicalek szereplői, akik akkor fakadnak dalra, amikor valamilyen felfokozott érzelmi állapotba kerülnek. Amikor még gondtalan fiatalember voltam, többször előfordult, hogy pusztán a kicsattantó jókedvem volt az ihlet forrása, később pedig főleg a szerelem íratta velem a verseket. Mostanában viszont egyre többször veszem észre magamon, hogy az idegesség vagy valamiféle indulat az, ami versírásra ingerel. Ez van, kezdek egyre inkább tipikus morgós férfiemberré válni.

©

hvg.hu: A versből kiderül, hogy különösen idegesítik azok a konzervatív nénik és bácsik, akik odamennek önhöz a felolvasóestek után és mindenfélét számon kérnek. Ezt csak a poén kedvéért írta, vagy tényleg idegesítik?

V. D.: Kevés dolog húz fel igazán, de az nagyon, amikor hülye elvárásokat támasztanak a versekkel, vagy úgy általában a művészettel szemben. A konzervatív nénik és bácsik szerint az irodalomnak az a feladata, hogy erkölcsnemesítő tartalmakról szép szavakkal, választékosan beszéljen, és ezért például csúnya szónak nincs helye egy versben. Ezt a logikát követve a legnagyobb magyar költő Szabolcska Mihály, mert ő kizárólag a hitről, a reményről és a szeretetről írt a verseiben példamutatóan, József Attila meg, aki saját bevallása szerint tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl, vagy Weöres Sándor, aki azt írta, hogy Karesz hüje, Gyöngyi hüje, csak én vagyok okos, énnekem a seggembe is felyem van, rossz költők, mert helytelenül írtak helytelen dolgokról. Elég könnyű belátni szerintem, hogy ez egy téves megközelítés. Ennél már csak az a hülyeség bosszant jobban, hogy csak az lehet jó költő, aki pozitív előjellel beszél a nemzeti identitásról.

URBÁNUS KÖLTŐ A VIRÁGOSKERTBEN – virágének (részlet)

Jártamban-keltemben szétnézek kertemben,

eltekintek balra,

s lám, egy mittudomén milyen nevű növény

kúszik ott a falra.

 

Itt, ahol épp állok, dús hogyishívjákok

díszítik a kertet,

ott illatos izé és szép nemtudommi

nyílnak egymás mellett.

 

(…)

hvg.hu: Ezért sem került az ön által többször is beígért hazafias líra az új kötetbe? Vagy más oka volt ennek?

V. D.: Eredetileg az volt az ötletem, hogy minden verstípust kipipálok, amit egy rendes magyar költőnek illik megírnia. Néhányat sikerült is, a hitvesi lírának például egy egész ciklust szenteltem, és van bujdosóének, virágének, létösszegző költemény és arccsipkedős nagybátyvers is az új kötetben. A Szívdesszertben már írtam pusztaverset, úgyhogy a hazafias tájkölteménytől végül is eltekintettem. Egy hazafias focivers majdnem bekerült a könyvbe, meg egy másik közéleti viccelődős, de ezek aztán kihullottak a rostán, ezeket nem éreztem elég jónak.

hvg.hu: Tulajdonképpen nem az van, hogy nem érdekli eléggé a haza sorsa, a politika és a közélet?

V. D.: Tény, hogy nem foglalkoztat különösebben a politika. A környezetemben mindenkit nagyon felpaprikáz, úgyhogy időről időre én is bepróbálkozom vele: elolvasom alaposan a híreket, meg a Facebookon a heves vitákat az aktuális botrányokról, de utána mindezt leginkább időpazarlásnak érzem. Sosem akartam megmondóember lenni, így is épp elég van belőlük az országban, nincs szükség még egyre. Egyébként sem elegáns szerintem, amikor egy művész túlságosan belefolyik a közéletbe.

hvg.hu: Többször szóba kerültek az elvárások. Viszonylag elkényeztetve indult a pályán: a szakma egyből kilőtte az űrbe, a közönség pedig pillanatok alatt a szívébe zárta. Aztán jöttek a botrányok, amikor rengetegen önnek estek egy gyerekverse miatt. Az új kötete alapján, úgy látom, hogy ma már kevésbé akar tetszeni mindenkinek. Tényleg erről van szó?

V. D.: Csak 21 éves voltam, amikor az első verseskötetem megjelent, és nagyon sokáig én voltam a „nagyon fiatal költő”. Még 26 évesen is volt, hogy úgy mutattak be, hogy „a 21 éves Varró Dániel!”. Hamar megvolt a szakmai elismerés és a közönségsiker, úgyhogy nem kell ezeket görcsösen hajszolnom, amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. De alkatilag hajlamos vagyok arra, hogy megpróbáljak mindenkinek megfelelni, mindig is törekedtem arra, hogy szerethető és barátságos legyen az, amit csinálok. Ez a botrány jó volt arra, hogy átgondoljam: kinek és miért is akarok megfelelni? Egyáltalán mennyire jó megközelítés az, ha az ember mindig valami olyasmit akar írni, ami mindenkinek tetszik. Most, hogy nemsokára 40 éves leszek, és az apaság miatt is nagyobb felelősség van a vállamon, kezdem lassan felnőttnek érezni magam. Mára eljutottam odáig, hogy elég határozottan tudom, nem akarok az a szerző lenni, aki új paradigmákat hoz a költészetbe, aki megváltja a világot. Én igazán az alanyi és a régimódi dolgokat kedvelem.

©

hvg.hu: És mi az, amit elvár magától mint költőtől?

V. D.: A nagy költők hangja általában olyan jellegzetes, hogy egy sor alapján azonnal fel lehet ismerni. Nekem viszont soha nem volt célom, hogy valami összetéveszthetetlenül eredeti, csak rám jellemző költői hangot fejlesszek ki. Engem a formai és műfaji sokszínűség mindig is jobban izgatott: szeretek minél több versformával, költői hanggal eljátszani, lubickolni a költői hagyományban. Emellett azt várom el magamtól, hogy hiteles és önazonos legyen, amit írok. Hogy ne legyen semmi blöffölés a verseimben, hogy ne írjak le olyat, amivel nem tudok elszámolni, ami csak a rím kedvvért kerülne be, vagy azért, hogy okosabbnak vagy jobbfejnek tűnjek. Fontos a természetesség, a közvetlenség, hogy ne vegyem túl komolyan magam, és a vers se vegye túl komolyan önmagát.

Bujdosóének (részlet)

Kézsmárk hegye meg Majtény síkja

üzengethetnek már utánam,

ha Angelina Jolie hívna,

kinyomnám őt is rezignáltan.

Saját anyámnak nem veszem fel,

miért beszélnék vele pont?

Kis nyugtot nem lel itt az ember?

Nem veszem fel a telefont.

hvg.hu: Egy korábbi interjúban nyilatkozta, hogy közepes költő, és elsőrangú műfordító szeretne lenni. Ma hogy áll ehhez a kérdéshez?

V. D.: Ezt még valamikor a pályám legelején, 20-21 évesen hangoztattam, ezt láttam reális célnak. De aztán többen rám szóltak a barátaim és az akkori kiadóm munkatársai közül, hogy ne mondjak magamról ilyen hülyeségeket. Ez megint csak abból jön, amit az előbb említettem, hogy mindig is a forma izgatott igazán a költészetben, úgyhogy a fordítást, ahol csak a formával kellett bíbelődni, eleinte jobban élveztem, mint a saját vers írását. De aztán a műfordítás vált az elsődleges, pénzkereső foglalkozásommá, és a versírás aránytalanul háttérbe szorult. Éppen ezért nagyon boldog vagyok, hogy sikerült összehozni ezt a verseskötetet, és további nagyratörő költői terveim is vannak most. Per pillanat előbbre helyezem a saját művek alkotását a fordításnál, és bízom abban, hogy még kiszaladhat egy igazi főmű a kezem alól.

©

hvg.hu: Ha mérleget vonunk, és mind a szakmai sikert, mind a magánéletet nézzük, kívülről úgy tűnik, nincs oka panaszra. Van önben hiányérzet?

V. D.: Nincs, azt hiszem. Nagyon szerencsésnek érzem magam minden szempontból. Egy időben szenvedélyesen pókereztem, még talán leginkább ezzel kapcsolatban van bennem egy kis hiányérzet. Többször álltam közel ahhoz, hogy valami kiugró eredményt elérjek, de soha nem jött ki teljesen a lépés. De talán ennek is így kellett történnie. Például kilenc évvel ezelőtt egyetlen peches partin múlt, hogy nem sikerült kijutnom egy nagy világversenyre Barcelonába. Rettentően bosszantott a dolog, de aztán pont akkor ismerkedtem meg a feleségemmel, amikor odakint zajlott ez a verseny. Ha megnyerem azt az ominózus partit, és kimegyek Barcelonába, akkor most nagy valószínűséggel nem is ismernénk egymást, nem házasodtunk volna össze, és a három csodálatosan jófej kisfiam sem jött volna világra.

hvg.hu: Hogy érzi magát az apaszerepben?

V. D.: Egy csomó szerep van, amiben kényelmetlenül érzem magam, például nagyon rossz házigazda vagyok és csapnivaló interjúalany, de az apaságot speciel élvezem, kifejezetten lubickolok benne. Ezen a fronton a legnagyobb kihívást mostanában a testvérféltékenység jelenti. Három kisfiam van, érthető, hogy rivalizálnak, kakaskodnak, de nagyon nehezen viselem, mikor bántják egymást.

©

hvg.hu: Meséljen egy kicsit a gyerekeiről. Milyen karakterek?

V. D.: Misi most lett iskolás, ő hihetetlenül vagány és talpraesett, és nem fél semmitől. A középső, a négyéves Jancsi inkább művészlélek, kevésbé igényli a társaságot, és szeret elpepecselni a dolgokkal. Misi nagyon szabálytisztelő, Jancsi viszont egyáltalán nem foglalkozik a szabályokkal, ő mindig saját szabályokat alkot, és azok szerint játszik, amivel halálra idegesíti Misit, ha mondjuk gombfociznak. A legkisebb, Béni egyéves múlt, ő egyelőre iszonyú mosolygós és jókedvű. Nagyon figyeli a bátyjait, és nagyon repeszt, hogy utolérje őket, úgyhogy rettentő hamar elkezdett járni és beszélni, például most már mondja, hogy papa.

Varró Dániel – Névjegy

1977. szeptember 11-én született Budapesten. Első verseit 12 éves korában írta, verseket és műfordításokat pedig gimnazista kora óta publikál az irodalmi lapokban. Az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt. Túl a Maszat-hegyen című verses meseregényét a Budapest Bábszínház felkérésére dolgozta át színpadi művé: a 2005-ben bemutatott előadáshoz Presser Gábor írt dalokat. A darabot 2010-ben a Vígszínház is műsorára tűzte, és a mai napig nagy sikerrel játssza. Nem ez Varró Dániel egyetlen színpadi munkája: egyebek között Shakespeare-klasszikusokat fordított újra a Vígszínház és a Nemzeti Színház számára, rendszeresen fordít musicaleket és más zenei műveket, illetve verseket és gyerekkönyveket. Szívdesszert című kötetéből Mácsai Pál felolvasásával készült hangoskönyv. Jelenleg Pilisszentivánon él családjával, ahova második fia születését követően költöztek.

Önálló kötetei: Bögre azúr (1999), Túl a Maszat-hegyen (2003), Szívdesszert (2007), Akinek a lába hatos - Korszerű mondókák kisbabáknak (2010), Akinek a foga kijött - Még korszerűbb mondókák kevésbé kis babáknak (2011), Nem, nem, hanem (2013), Akinek a kedve dacos (2014), Mi lett hova? (2016)

Díjai: Győri Könyvszalon alkotói díja (2011), Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma, (2008/2009), Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007), József Attila-díj (2005), Az Év Gyermekkönyve díj (2004), Bárka-díj (2003), Petőfi-díj (2003), Az Országos Színházi Találkozó különdíja (2000), Bródy Sándor-díj (1999).