Az Anno Filmklubban legutóbb Andrzej Wajda A mi nemzedékünk című filmjét vetítették.

Andrej Wajda 1950-es években készült, II. világháború idején, illetve annak végén játszódó filmtrilógiájának első darabját 1955-ben mutatták be. Sajátos alkotása ez a korai desztalinizációnak, ahol az ideológiai kötöttségek még nagyon erősen hatottak mind a megformálásra, mind a mondanivalóra, de apróbb jelekben már felfedezhető a változás, a művészetek helyzetének változása, a történelem árnyaltabb értékelése.

A mi nemzedékünk című film – a másik két Wajda-filmhez, az 1957-ben Cannes-ban a zsűri különdíját elnyerő Csatornához és az 1959-ben Velencében FIPRESCI-díjjal jutalmazott Hamu és gyémánthoz hasonlóan – a lengyel ellenállás történetét dolgozza fel. A mi nemzedékünk már csak történelemszemlélete miatt sem számíthatott ilyen fokú nemzetközi elismerésre.

Anno Filmklub
A Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Anno Filmklubjának „A II. világháború” című évada ezúttal az elmúlt hetven évben született, a II. világháború eseményeit feldolgozó filmekből válogat 14 részben. A nyolcadik vetítésen Mitrovits Miklós történész volt a filmklub vendége, aki Andrzej Wajda A mi nemzedékünk című filmjét követően beszélt az alkotásról.

Ebben a filmben még a késő sztálini kor elvárásainak is megfelelően a Népi Gárda jelent meg az ellenállás motorjaként, míg a két utóbb készült Wajda-filmben már a Honi Hadsereg is pozitív szereplője lehetett az antifasiszta küzdelemnek.

A kommunista mozgalomhoz kötődő fegyveres hadsereget Népi Gárdát 1942-ben hozták létre Moszkvából szervezve, amire nemcsak Lengyelország 1939-es német-szovjet lerohanása miatt volt szükség, hanem azért is, mert a nagy tisztogatásoknak 1938-ban a Lengyel Kommunista Párt – és vezetőinek jó része – is áldozatul esett 1938-ban.

A partizánharcban részt vevő gárdisták létszáma 10-15 000 lehetett, ami sokszorosan elmaradt az ellenállás legjelentősebb erejét adó, közel 300 000-es Honi Hadseregétől.

E filmben a Honi Hadsereg még a rossz oldalon áll – nem véletlenül: míg a háború tartott, a két szervezet sokáig nem volt kifejezetten ellenséges, bizonyos szintig – információcsere, egy-egy akció – együtt is működtek, ám 1944 nyarán, a lengyel egységkormány megalakítása körül felszínre törtek az ellentétek. Moszkva a nem kommunista Lengyelországot célzó alakulatra ellenségként tekintett.

A Honi Hadsereg 1944 augusztusában pontosan azzal a céllal robbantotta ki a varsói felkelést, hogy mire a Vörös Hadsereg Varsó alá ér, fel tudjon mutatni egy független lengyel államalakulatot. Ezért mikor végül annak elbukása után a szovjet csapatok elfoglalják Varsót, a Honi Hadsereg vezetőit is üldözték, többüket letartoztatták, elítélték és kivégezték. A világháború végét követően pedig a Honi Hadsereg még éveken át folytatta a partizánharcot, ezúttal az új, kommunisták által meghatározott kormányzat ellen, ami 1945 és 1949 között mintegy 10 000 halálos áldozatot is követelt.

A film tehát a Népi Gárda működésére koncentrál, egyben egy kommunista öntudatra ébredésének története is – a klasszikus sémák szerint, elég nagy lélektani ugrásokkal.

Nem hiányozhat ebből a munkásmozgalmi filmek mindig kínos epizódja, a félszeg munkás öntudatra ébredésének pillanata, amikor idősebb – mint kiderül kommunista – szaktársa elmagyarázza neki, hogy míg ő napi 48 zloty bevételt termel az ajtófélfákkal a németeknek termelő tulajdonosnak, addig ő mindössze 8 zlotyt kap egy nap, ami egy héten 240 zloty stb. Később e kommunista elvtársa vezeti be a mozgalomba, tagja lesz a Népi Gárda egy titkos sejtjének (minden kommunista tagja volt), akciókban vesz részt. A mozgalmi tapasztalattal felvértezve immár ő is jó 15 évvel idősebbnek néz ki, és öntudatosan veri vissza a polgári Lengyelországot képviselő főnökeit, amikor azok egy eltűnt pisztolyról faggatnák.

Ám jó pár momentum már nem a klasszikus sémák szerint alakult. Így a mozgalomban a sejt vezetője, Dorota, akit később letartóztatnak, nő. Nők is részt vettek az ellenállásban, tehát ez a mozzanat nem hiteltelen, ám itt Wajdának ez a szál arra adott lehetőséget, hogy a történetet egy szerelmi szállal bővítse: a letartóztatásra a közösen töltött éjszaka után került sor.

A Népi Gárda harcait a film nem túlzásokkal mutatja be, egy néhány fős csoport kisebb fegyveres akcióit látjuk: egy német tiszt megölését, a gettólázadás résztvevőinek segítését, és egy ebből kialakuló üldözést, tűzharcot. A Népi Gárda valóban elsősorban klasszikus partizánakciókat, merényleteket követett el.

Sajátos Jasio alakja, az öreg lengyel veterán fiáé, aki tulajdonképpen az ingadozó kispolgárt jeleníti meg: kezdetben minden vágya, hogy inasévei után végre saját asztalos vállalkozást nyisson, a pokolba kívánja ezért az egész háborút, elutasítja, hogy olyan a történelmi helyzet, hogy mindenképpen választania kell. Majd csatlakozik a nála fiatalabb kommunistához, Stach-hoz, igaz, az első akcióban inkább kalandvágyból vesz részt, mint tudatosan, és még ezek után is vonakodik az elkötelezettségtől. Hogy aztán egy akcióban a végsőkig kitartson a rátámadó német túlerő ellen és vállalja a halált is.

Szintén nem valószínű, hogy 1953 előtt ezt a filmet le lehetett volna forgatni úgy, hogy egyetlen utalás nem esik Sztálinra, de még a Vörös Hadsereg jelentőségét is csak egyszer említik. Még akkor is, ha a film fő jelenetei 1943-ban játszódnak, hiszen a varsói gettólázadás, amelynek a film főszereplői is segítséget akarnak nyújtani, 1943 januárjában indult és 1943 áprilisában tetőzött.

A film azonban még kifejezetten vonalasan fejeződik be: Stach felső kapcsolatát, Dorotát a Gestapo ugyan letartóztatja, és nem kérdéses, hogy halál vár rá, ő azonban újabb megbízást kap a párttól, amit természetesen teljesít. A város szélén fiatalokkal találkozik, akik bekapcsolódnak a kommunista ellenállásba, továbbviszik a harcot – a kor történelmi látásmódjának megfelelően – a végső győzelemig.