hvg.hu: Most húszéves az annak idején alkalmi társulásnak indult zenekar. Hogyan szaladt el ilyen gyorsan az idő?

Murat Ertel: Hosszú idő ez, az biztos. Annak idején egy filmzenére jöttünk össze, aztán úgy maradtunk, és boldog vagyok, hogy így történt. Így lett az belőlem, amit akartam, zeneileg így sikerült megvalósítani, amit szerettünk volna. Sokan néhány lemez után elkezdik sikerre váltani a kreativitást, mennek a pénz után, a hírnév után. A saját érdekeik szolgálatára használják a zenét. Ebből sosem születik jó zene.

hvg.hu: És a jó zene miből lesz?

M. E.: A zenét magáért kell szeretni és csinálni. A zene nem eszköz, hanem mi vagyunk a zene eszköze, médiuma. A belső zenénkre kell figyelni, és azt megpróbálni felszínre hozni. Ez sosem sikerül teljesen persze, mert a bennünk szóló zene a legszebb zene. De nekünk legalább sikerült végig izgalmasnak maradnunk a saját magunk számára, és ez az, ami nekem a legfontosabb.

hvg.hu: A saz (hosszúnyakú lantféle, baglamának is hívják, de Murat jobban szereti a saz nevet – a szerk.), amin ön is játszik, a török vándorénekesek, az ashikok fő hangszere volt. Hogyan inspirálta ez a hagyománya a Baba Zula zenéjét?

M. E.: Sajnos az ashik hagyomány mára elveszett, vagy úgy is mondhatom, hogy elveszejtették. A XX. században fokozatosan megölték vagy megfélemlítették őket, így sokan abbahagyták, eltűntek az ország életéből. A zene általában persze képes ilyen társadalmi szerepet játszani ma is, csak sajnos nem Törökországban.

hvg.hu: A jelenlegi politikai helyzetre gondol?

M. E.: Nem csak, mert ez egy hosszú folyamat. Ha az ashikokról beszélünk, akkor az ő esetükben a legdrámaibb esemény 1993-ben volt, amikor felgyújtottak egy szállodát, ahol sok ashik és más alevi művész gyűlt össze egy fesztiválra. (Az alevik a síita iszlám egy misztikus, a szufizmushoz közeli ága, amely erősen kötődik a zenéhez. A sivas-i mászárlásban 35-en haltak meg, köztük az egyik legismertebb saz-játékos, Hasret Gültekin.) De ma is vannak művészeket ért támadások, nem véletlen, hogy Orhan Pamuk is, és sok más művész is külföldön él. Nálunk nincs szabadság, és többnyire nem is volt. Európában a művészek szabadok, de ezért kevésbé is fontosak.

hvg.hu: Arra gondol, hogy minél kisebb a szabadság, annál fontosabb a művészet?

M. E.: Igen, ahol nincs szabadság, ott a művészet helyettesíti azt.

hvg.hu: Az önök életét befolyásolja az elmúlt években alakuló új, elnyomó politikai rendszer Törökországban?

M. E.: Kevesebbet koncertezünk, és sokkal több a stressz. Elsősorban abból az érzésből fakadóan, bármikor bármi megtörténhet. Lehet, hogy egyszer csak menekülnünk kell. Lehet, hogy nem. Klubok és újságok zárnak be, írók, újságírók, zenészek kerülnek börtönbe. Most már a minimális demokrácia sincs meg.

hvg.hu: Tudnak ez ellen tenni valamit?

M. E.: Mi csak történeket tudunk mesélni, mint az ashikok. A szomorú az, hogy mi már tíz évvel ezelőtt, az AKP (Erdogan pártja) hatalomra kerülésekor láttuk, hogy ez fog történni, de sajnos a török művészek nem reagáltak időben. Én művészcsaládból származom, a szüleimnek megvolt a korábbi időkből a tapasztalata ahhoz, hogy felismerjék a közelgő bajt. De a fiatalabbaknak nem. A művészeknek a népért, az emberekért kellene alkotnia, és ők nem figyelmeztettek időben, még a legnagyobbak sem, sajnos. Ez nagy csapás Törökországra, és a művészetre nézve is.

hvg.hu: Elkanyarodtunk az ashikoktól. Azt mondja, hogy az ashikok hagyományát folytatják, de a Baba Zula-t nehéz lenne hagyományőrző zenekarnak nevezni. Sok benne az elektronika, a pszichedélia, a dub, a trance, a reggae. Hogyan lehet a tradíciót a modern hangzással, Mad Professorral, a dubbal összeegyeztetni?

M. E.: A Baba Zula egy ashik zenekar. De az a zene a régi formájában már nem működőképes, csak a Baba Zula által művelt formában. Én saz-on játszom, az ashikok hangszerén, de elektromos saz-on. Számomra ez köti össze Közép-Ázsiától Törökországon át talán egész Magyarországig a hagyományt. Egy földrajzi-kulturális hagyományt hangokkal a legkönnyebb megragadni. Samplereket is használunk, de nem James Brown-hangmintákat, hanem magunkat effektezzük. A fő inspirációs forrásunk az ashikok mellett Isztambul, ami pedig mindig is egy modern város volt.

hvg.hu: A napokban jártam egy szufi sziklakolostorban, és mivel az ashikoknak is van köze a szufizmushoz, és ottani visszhangról jutott eszembe, hogy a Baba Zula zenéjében talán a sok visszhang nem egyszerűen egy kedvelt effekt, hanem valami többet is akarnak mondani vele.

M. E.: Persze! Imádom a visszhangot és a zengést, a reverbet. A barlangok a legősibb effektek. Keleten az emberek barlangokba járnak énekelni a visszhang miatt. Tehát egy egyszerre nagyon régi is, misztikus is, kicsit félelmetes is, földöntúli is, de effektként, a dub-ban modern. A legjobb benne, hogy így hanggal új teret hozunk létre a valódi téren belül.

hvg.hu:  A szufizmusban „babá”-nak, atyának hívják a papokat. Van ennek köze a zenekar nevéhez?

M. E.: A „babá”-nak mindenhez van köze, de az „atya” vagy „apa” az egyik legfontosabb. A Balkánon viszont sok helyen nagymamát jelent, szóval akármelyik jelentést vesszük, ezek mind a világ legfontosabb dolgai.

hvg.hu:  Magyarul a „baba” kisgyereket, kisbabát jelent.

M. E.: Tényleg? Ők is a világ legfontosabb dolgai, úgyhogy akkor a zenekar nevének mostantól még egy jelentése van.

hvg.hu:  És a Zula?

M. E.: A zula titkot jelent egy indián nyelven, de törökül is hasonló a titok szó.

hvg.hu: És mi a nagy titok?

M. E.: A nagy titok az élet maga. Élni a legnagyobb titok. És ez mindenkinek rendelkezésére áll minden nap. Úgy kell élnünk, hogy megéljük ezt a titkot.