A pszichológia és a pszichiátria komoly dolgok. Hiába mondja Tom Cruise, hogy elég az űrlények tanácsaira hallgatnunk, azért érdemesebb szakértőhöz fordulni, ha gondunk van. A legtöbb ember (különösen Magyarországon) nehezen szánja rá magát, hogy pszichológushoz vagy pszichiáerhez menjen, az önsegítő könyvek piaca azonban gazdagon virágzik már évek óta, csak győzzük eldönteni, kinek higgyünk.

Korábban írtunk már két másik, a témába vágó kiadványról, amelyket a Jaffa kiadó jelentetett meg. Csernus A nőjéről és Feldmár Szégyenéről. Egyiket kedveltük, a másikat kevésbé, de tagadhatatlan, hogy a Jaffa remek ösztönnel nyomult be a népszerű önsegítő kiadványok versenyébe, amelyben korábban a Park kiadó szinte egyeduralkodó volt Hétköznapi pszichológia című sorozatával.

A kiadó biztosra ment, a távoli külföldi szerzők helyett megszerezte magának a hazai nagyágyúkat, akiknek megítélése vegyes ugyan, de nincsen haszon kockázat nélkül. Csernus és Feldmár mellé felzárkózott az egyre ismertebbé váló Szendi Gábor is, akinek A nő felemelkedése és tündöklése című dekoratív könyve nem lett annyira sikeres, mint a kiadó korábbi hasonló kiadványai, de azért három hónappal a megjelenés után a Bookline eladási listájának 22. helye nem nevezhető rossznak.

Ahogyan Csernus, Szendi (és a kiadó) is a nőket célozza meg, a könyv címe és borítója egyaránt a hölgyek szívéhez keresi az utat, ám miután végigrágtuk magunkat a néha nehezen emészthető köteten, némileg becsapva érezzük magunkat. Persze Szendi Gábor is szereti a nőket, de láttuk korábban, ez önmagában nem elég ahhoz, hogy valaki jó könyvet alkosson. Csernussal ellentétben Szendi még írni is tud, remekül szövi össze a tudományos adatokat a sztorizgatással, ráadásul képes viccesen tálalni a mondanivalóját.

Sajnos, ettől függetlenül A nő felemelkedése és tündöklése ezer sebből vérzik és meggyőződésünk, hogy a legtöbbet a kiadó orvosolni tudta volna, ha nem engedi ennyire szabadjára szerzőjét. A legkomolyabb gond az, hogy ez a könyv nem a nőkről szól, így a címe minimum csúsztatás. Kétségtelen, sok szó esik benne a nőkről, a nők kapcsolatairól, de ez alapjában véve egy evolúciós pszichológiával foglalkozó könyv, rengeteg felesleges kitekintéssel más témákra. Az utolsó fejezet például teljes egészében Sigmund Freud méltatlan pocskondiázása.

Talán valóban sok rosszat tett a kis szakállas öregúr a nőkkel,  viszont Szendi Gábor túl nyilvánvalóan gyűlöli elődjét, annak ellenére, hogy Freud, sok esetben valóban megkérdőjelezhető munkássága nélkül most nem írhatnánk meg ezt a cikket sem. A Szendi által összehordott témákból és adatokból akár három könyv is kitelt volna, s noha nem lehetett volna mindet a jól fizető női célcsoportnak eladni,  talán mégis hasznosabb lett volna több kötetet írni. Mert jelen esetben csak a legnagyobb akaraterővel képes végigvonszolni magát az olvasó Szendi írásán, olyannyira telített és zsúfolt. Amennyire hiányoltuk Csernus doktornál a tudományos alapokat, annyira tele van A nő felemelkedése... kutatási eredményekkel. Talán a kevesebb, de megalapozott adat hatásosabb lett volna, mert így egy idő után csak zsong az olvasó feje a nevektől és számoktól.

Az olyasféle kutatási adatoktól különösen szívesen eltekintettünk volna, hogy “66 nő bevonásával vizsgálták”... Az ilyen eredményeket nehéz meggyőzőnek tekinteni, ezeket könnyű túlszárnyalni a legsoványabb iwiw ismerettségi körrel is. Tudjuk, hogy telhetetlenek vagyunk, de még ebben a túlkínálatban sem tartjuk helyénvalónak, hogy Szendi rendszeresen megemlít általa bizonyító erejűnek tartott statisztikai adatokat, eredményeket, ám azokat pontatlanul idézi, a származási ország vagy más adatok elhallgatásával.

Sajnálatos módon pont ez a mérhetetlen és szinte ellenőrizhetetlen mennyiségű adat okozhatja Szendi vesztét az olvasó értékítéleténél. Mi például remekül azonosultunk a szerző mondanivalójával, kéjesen kuncogtunk azon a lehetőségen, hogy a teremtés koronájának tartott hímnem tulajdonképpen az evolúció meglehetősen rosszul sikerült mellékterméke. Aztán Szendi egyszer csak közli, hogy a napozás nem okoz bőrrákot, mindenki téved, aki szerint igen, sőt a szolárium is egészséges. Nem támasztja alá senki kutatási eredményével, egyszerűen csak kijelenti, hogy ez így van, ő jobban tudja.

Hogy kinek mikor nyílik ki a bicska a zsebében egy hasonló mondattól, az egyéni ízlés kérdése, de innentől kezdve nehéz komolyan venni az összes többi felvetést is. Ugye mennyivel egyszerűbb lett volna kihúzni ezeket a felesleges tirádákat? További gondunk a könyvvel a politikai korrektség teljes hiánya. Szendi ugyan sokszor elmondja, hogy az ő jelzői csak evolúciós alapon értendőek, de a "csúnya nők", "gusztustalan férfiak", "papucsférjek" emlegetése nem kifejezetten okos dolog, hiszen számtalan olvasó lehet, aki mindezt teljesen tudománytalanul magára veszi.  Bármennyire is igyekeztünk kedvelni Szendi Gábort és hinni neki, egyszerű, dilettáns érdeklődőként nehéz eldönteni, mely állítását vegyük komolyan és mikor legyintsünk rá megbocsátóan?

KM