szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy kanadai rendőr szexista megjegyzése egész mozgalmat indított. Az úgynevezett Slutwalkon a résztvevők arra szeretnék felhívni a figyelmet: a lenge öltözék még nem indok a szexuális inzultusra. Kanada és az Egyesült Államok után júniusban Európában is utcára vonul a büszke "slutsereg".

I am proud to be a slut! (azaz: büszke vagyok rá, hogy ribanc vagyok!) – ilyen transzparenseket is látni a Slutwalk elnevezésű felvonuláson, melyet először Torontóban, majd az Egyesült Államok több városában is megrendeztek az idén. A 'slut' magyarul a prostituált egyik szinonimája, és szitokszóként használják. Ám nem hivatásos örömlányok vesznek részt az eseményen, hanem olyan nők, akik egy kanadai rendőrtiszt szexuális erőszakkal kapcsolatos megnyilvánulásán felháborodva úgy döntöttek: majd ők megmutatják. Méghozzá magukat.

Michael Sanguinetti azt találta mondani január 24-én az egyik jogásztanulóknak tartott önvédelmi előadáson Torontóban, hogy „annak érdekében, hogy a nők ne váljanak áldozattá, jobb lenne, ha nem úgy öltöznének fel, mint a ribancok”. Nem finomkodott a biztos úr. Ám nem a kifejezés keltett hatalmas felháborodást, hanem a mondat tartalma: ezek szerint a szexuális zaklatások sértettjei maguk a tehetnek róla, ha erőszakot követnek el rajtuk. Ebből pedig azt következik, hogy a támadók akár fel is menthetők a felelősség alól? Sanguinetti hamar rájött, hogy nem volt helyénvaló a kijelentés, és nyilvánosan bocsánatot kért. Ám ezzel nem elégedtek meg jónéhányan. Ők úgy döntöttek, magukra öltik legkihívóbb öltözéküket, és büszkén vállalják a szabadosságot, ami korántsem felhívás az egyoldalú, a másik fél beleegyezése nélkült történő szexuális aktusra.

Mindent a szemnek...
guardian.co.uk

Az egyik bostoni szervező, a 20 éves Siobhan Connors így fogalmazza meg a "ribiséta" mondanivalóját: "A szexuális erőszakkal szemben még mindig túl megbocsátóak a társadalmunkban. Fel szeretnénk hívni a figyelmet arra, milyen megalázó helyzetben vannak azok a nők, akik szeretnék kifejezni szexualitásukat" - mondja Connors. Egy-egy ilyen sétán akár háromezer "slut" is megjelenik, de nem előírás a forrónadrág: sokan szimpatizánsként érkeznek, akár nyakig beöltözve. Sőt: egyre több férfi is csatlakozik a demonstrációhoz.

slutwalktoronto.com

A mozgalomnak van saját Facebook-oldala, de a rajongók mellett számos ellenzője is akad az ügynek, akik továbbra is azt a nézetet képviselik, hogy a megerőszakolt nők is bűnrészesei az ellenük irányuló inzultusoknak. Néhányan azzal fenyegetőznek, hogy ellenmozgalmat szerveznek Pimpwalk néven (a. m. striciséta). Ez utóbbi azonban még nem valósult meg, nem úgy, mint a Slutwalk, melyet San Franciscóban például családi programként hirdettek meg.

Június 4-én a Európában is debütál a program: Londonban és Amszterdamban protestálnak a "túl szexi" lányok... és fiúk.

Lukács Andrea Shake

Az állam is egy strici?

Az 1nem Alapítvány a művészetet hívta segítségül, hogy felhívja a figyelmet a prostitúcióra mint a nemi erőszak egyik legelterjedtebb formájára. A Demo Galéria kiállításán a társadalom szexmunkásaihoz való beteg hozzáállását provokatív installációkon keresztül ismerhetjük meg áprilisban.

hvg.hu Világ

Ez történt Strauss-Kahn és a szobalány között a vádirat szerint

Dominique Strauss-Kahn a New York-i szállodaszobában megfogdosta a szobalány mellét, erőszakkal megpróbálta lehúzni a fehérneműjét és kétszer is arra kényszerítette, hogy vegye a szájába a nemi szervét - ez olvasható az IMF vezérigazgatója elleni rövid vádiratból, amely aránylag részletesen taglalja, mi történt az ügyészek szerint a Sofitel lakosztályában.

hvg.hu Világ

Furcsaságok Strauss-Kahn ügye körül

Rengeteg a tisztázatlan részlet a zaklatással és nemi erőszak-kísérlettel vádolt Dominique Strauss-Kahn ügyével kapcsolatban, de bizonyos részletek egy héttel az eset kirobbanása után is furcsának, ellentmondásosnak tűnnek. Nem is beszélve a volt IMF-vezérrel kapcsolatos összeesküvés-elméletekről.

hvg.hu Shake

Szexpartit tartott a Gellértben egy német cég

A Gellért fürdőben rendezett szexpartival jutalmazta legsikeresebb értékesítőit 2007-ben az egyik német biztosító, amely 20 prostituáltnak fizetett a budapesti bulira érkezett száz munkatárs szórakoztatásáért - erősítették meg a biztosítónál.

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Rév Marcell: A Nemzeti Filmintézet lett az új Magyar Labdarúgó-szövetség

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Mit tud az ájurvédikus gyógyítás, hogy ilyen sokan hisznek benne?

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle

Félholtra vert egy 85 éves férfit egy kiskunhalasi testvérpár, négyszázezret zsákmányoltak tőle