szerző:
Cz.T.
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Farkas Bertalan 35 év alatt sem tért napirendre afelett, hogy elszakították az égbolttól és kirakat-asztronautát faragott belőle az állam, ráadásul az ország ennek ellenére sem ünnepli kitartóan. Leginkább egyébként egy második űrrepülés hiányzik neki. A koszorús dandártábornok-űrhajóssal nemzeti naivitásról, elnyomott mellszobrokról és Szijjártó Péter űrprogramjáról beszélgettünk. Ja igen: Magyari Béláról is megvan a véleménye.

hvg.hu: Májusban lesz 35 éve annak a bizonyos űrutazásnak. Első és egyetlen magyar űrhajósként mi határozza meg a mindennapjait?

Farkas Bertalan: Miután egy űrhajós visszatér, teljesen megváltozik az élete. És ez teljesen független attól, milyen nemzetiségű vagy melyik kontinensről száll fel. Én vadászpilóta voltam, és egy vadászpilóta legnagyobb boldogsága, ha repülhet. Mikor visszajöttem Magyarországra, nem volt kérdés: mint nemzeti értéket letiltottak a repülésről, helyette beültettek az íróasztal mögé. Ez – őszintén szólva – nem volt túl szimpatikus húzás.

©

hvg.hu: Miért tettek így?

F. B.: Sajnos a világ legelső űrhajósa, Jurij Gagarin balesetet szenvedett: ‘68-ban ő és egy társa MiG-15-össel zuhantak, mindketten életüket veszítették. Ez akkor nyilván tömegeket sokkolt, olyan kérdéseket vetve fel, hogy miért nem figyeltek rá jobban, miért engedték egyáltalán újra repülni. Gagarin másodszor is ki szeretett volna jutni a világűrbe, a felkészülés részeként ült vadászgépbe.

A talajon tartásom másik oka talán a protokoll volt. A visszatérésem után rengeteg meghívásnak kellett eleget tennem, ráadásul végig kellett látogatni a magyar néphadsereg alakulatait, országos, európai, világ körüli turnéra kellett menni. Magyarország a hetedik volt az űrbe kijutó nemzetek sorában, ami – azért, lássuk be – fantasztikus teljesítmény. Megelőztük a nyugatnémeteket, a japánokat, a franciákat. A Föld akkori 4,5 milliárd lakosából én voltam a 94., aki már járt a világűrben. Azért ez nem kis dolog.

A repülés után minden megváltozott körülöttem. A családommal Pápáról felköltöztem Budapestre, és minden erőmmel azon voltam, hogy még egyszer feljussak az űrbe. Akkor még mutatkozott rá valamiféle esély, hogy ez talán sikerülhet. A nyolcvanas évek közepe táján már érezhető volt, hogy valami mocorog a kétpólusú világrendszerben, a rendszerváltást követően pedig egyértelművé vált, a szovjetek az egykori feltételek mellett többé nem fogják engedni a nemzetközi űrrepüléseket.

hvg.hu: Maradt önben tüske a második esély elvesztése miatt?

F. B.: Miután visszajöttünk a Csillagvárosból, Béla (Magyari Béla, a hvg.hu által is megszólaltatott tartalék űrhajós, aki végül nem jutott ki a világűrbe – a szerk.) repülhetett MiG-21-essel, engem nem engedtek. Ennek ellenére sokáig reménykedtem, elvégre egy űrhajóst összehasonlítani egy vadászpilótával, mégis csak felesleges. Félreértés ne essék, Bélát nagyon tisztelem, amiben csak tudtam, segítettem neki, pedig akár az is előfordulhatott volna, hogy évek elteltével fel sem ismerjük egymást. Kettő közül csak egy repülhetett, ezt mindenki tudta, ez benne volt a pakliban, nem én nyújtottam fel a kis kezem, hanem kiválasztottak. Ezért ő nem haragudhat rám. Azzal, hogy miként viselkedtem volna, ha nem ő, hanem én vagyok a dublőr, soha nem emésztettem magam.

Viszont a Szovjetunió széthullásával az oroszoknak már nem érte meg magyar űrhajóst repültetni: az űrprogram bármikor folytatódhatott volna, de erre annyi pénzt kellett volna költeni, amit az elmúlt 25 évben egyetlen kormánynak sem akaródzott megmagyarázni az embereknek. Úgy hittem, 35 év alatt biztosan lesz még magyar űrhajós, de ez nem így történt. Simonyi Károly magyar születésű amerikai állampolgárként repült, mint űrturista, az pedig korántsem ugyanaz.

©

hvg.hu: Mennyire aktuális ma a magyar űrhajós tisztsége?

F. B.: Már a füstölgő leszállóegységnél kijelentettem, ha igény van rá, mint az első magyar űrhajós, örömmel találkozom az érdeklődőkkel. A mai napig nem tudok visszazökkenni a földi körülmények közé, már csak azért sem, mert újságírók, televíziók keresnek éjjel-nappal. Most jöttem vissza Erdélyből, de voltam kint Moszkvában, Amerikában is. Mindenütt tisztelettel fogadnak, az előadásaim után állandó a vastaps, tömött sorokban állnak az aláírásomért.

Ha elmegyek egy általános iskolába, óvodába, magyar nyelven tudom elmondani a gyerekeknek, hogy igen, van egy ember, aki járt odafent a világűrben és most tud veletek beszélni. Akik a repülésemkor tizenévesek voltak, ma már szülők, és tudják mondani a gyerekeiknek, hogy nézd, itt van a Berci bácsi, aki első magyarként járt az űrben.

hvg.hu: Kellőképp megbecsült embernek érzi magát?

F. B.: A rendszerváltásig annak éreztem. Mára, bár az emberek szeretete, tisztelete szerintem kitart, a politika mindent átalakított. Hogy miért feledkeztek meg rólam, nem tudom. Nekem egyszer azt mondta egy politikus hölgy, tisztában kell lennem azzal, hogy csak akkor fognak elismerni, mikor már nem leszek.

Ez akkor mellbe vágott, ám aztán eltöprengtem: politikusok jönnek-mennek, mit kellene tennem, minden egyes hatalomváltásnál felmenni a világűrbe, hogy az adott kormány a sajátjának érezzen?

Egy világhírű moszkvai szobrászművésztől kaptam egy mellszobrot a születésnapomra, bronzból. Őt nem tudta korlátozni a magyar hatalom, úgy döntött, hogy készít egyet. Azóta is itt áll az irodámban.

©

hvg.hu: Legutóbb azzal került reflektorfénybe, hogy elfogadta a kormányzati tanácsadó tisztséget.

F. B.: Hihetetlen furcsa dolgok jelennek meg most, hogy a külügyminiszter úr felkérésére tanácsadói tisztséget töltök be. Mintha egyesek csupán azért, mert valami politikai párthoz tartoznak, bele akarnák taposni az első magyar űrhajóst a parkettbe. Mert azért, ha velem történik valami ilyesmi, még a vízcsapból is Farkas Bertalan folyik.

Nem titok, hogy többször is találkoztam Szijjártó úrral, aki egy beszélgetés során felkért, hogy fogadjam el a tisztséget, támogassam a tanácsaimmal. Elvégre ez jó a magyar nemzetnek, a magyar gazdaságnak, a magyar diplomáciának. Nem is értem, hogy az elmúlt 25 év alatt, hogyan nem jutott senkinek eszébe, hogy ezt a komoly lehetőséget kiaknázza.

hvg.hu: Hogyan magyarázná el az utca emberének, mivel foglalkozik egy űrhajós tanácsadó?

F. B.: Mikor én külföldön az űrkutatásban részt vevő emberekkel találkozom, teljesen másként fogadnak, mint egy politikust. Kikérik a véleményemet, az ilyen típusú kapcsolatépítésben pedig biztosan óriási lehetőségek rejlenek számunkra, a magyarok számára. Elvégre én 1980-ban magyar űrhajósként mentem fel a világűrbe, a magyar nemzetet képviselve.

Idén például aláírással szentesítettük az Európai Űrügynökséghez (ESA) való közvetlen tartozásunkat, ez szakmai és diplomáciai szempontból is nagyon szép eredmény.

hvg.hu: Tavaly a Zöldek Pártja jelöltjeként indult a választásokon. Mennyire érzi közel magához a politikát?

F. B.: Abban a bizonyos esetben engem egyszerűen megvezettek. Naiv voltam. Miután a világűrből visszatértem, a szó igazi értelmében környezetvédővé váltam, a diplomamunkámat is ebből írtam. Valószínűleg a zöldeknél mindenki csak ki akarta használni a személyem jelentette ismertséget, és mivel én egyik pártnak sem voltam – és nem is leszek soha – tagja, szinte mindegy is volt, kik indítanak.

Nyilván, ha a Fideszből kértek volna fel, akkor én most vagy bent ülök a parlamentben, vagy kint Brüsszelben. Biztos ki lehetett volna találni egy szereposztást, elvégre nagyon sok mindenben tudtam volna segíteni: tolmácsolni például Magyarország és Brüsszel közt, főleg, hogy még értek is egy keveset a repüléshez, a környezetvédelemhez, ezt pedig – valljuk be őszintén – a politikusok zöme nem mondhatja el magáról.

©

hvg.hu: A leszállást követően hogyan képzelte el a saját jövőjét?

F.B.: Az első születésemre nem emlékszem, de a másodikat, a Földre visszatérést a legapróbb részletekig képes vagyok felidézni. Mert minden űrhajós, mikor visszatér a világűrből, újjászületik. Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz. Ezért sem szeretem, mikor összehasonlítanak a Bélával: szegény Béla így, szegény Béla úgy. Értem, hogy ő is felmehetett volna a világűrbe, de mégis ő üdvözölt mosolyogva a földi irányítóközpontból, mikor én odafent – mint minden űrhajós – az életemmel játszottam. A kettő között van különbség.

hvg.hu: Mi hiányzik a leginkább?

F.B.: Az a második űrrepülés.