szerző:
hvg.hu

A pszichés betegségek jelentős része ma világviszonylatban is nagy arányban rejtve marad. Míg a 2011-es magyar népszámlálási adatok szerint a mentálisan sérült személyek száma 46 265 volt, addig a KSH szerint a gondozókban öt évvel korábban, 2006-ban 149 777 főt tartottak nyilván betegként. A magyar ellátórendszer működése pedig alapvetően elhibázott, mert zárt, a betegek elzárására és rendszerben tartására irányul, nem pedig a társadalomba való integrációjukra – derül ki egy friss MTA-s kutatás eredményeiből.

Az őrültek helye a 21. századi magyar társadalomban – ez a címe annak a kutatási programnak, amely az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontban, Légmán Anna szociológus vezetésével mutatja be, hogyan jelennek meg a pszichiátriai betegek a társadalomban. A hiánypótló kutatás főképp a betegek és a közösség viszonyára koncentrál, és ennek alapján javasol változtatásokat a kezelésben.

©

„A hatályos jogi szabályozás a pszichiátriai betegnek diagnosztizált embereket pszichoszociális fogyatékossággal élő személyeknek nevezi. A törvény szerint az tekinthető pszichoszociális fogyatékossággal élő embernek, akinek olyan pszichoszociális károsodása van, ami környezeti, társadalmi és egyéni akadályokkal kölcsönhatásban gátolja a személy hatékony, másokkal egyenlő társadalmi részvételét. Ez a meghatározás – az emberi jogi megközelítéssel összhangban – a társadalmi részvételre helyezi a hangsúlyt. A nemzetközi kitekintésben korszerűnek számító definíció ellenére azonban Magyarországon továbbra is a medikális-egészségügyi megközelítés a legelterjedtebb, ami kizárólag a károsodásra, a betegségre fókuszál” – mondja a szociológus az MTA honlapján megjelent interjúban.

Tehát a jogi meghatározás korszerű a szakember vélekedése szerint, de ez a szemlélet az ellátórendszert és a társadalmat már nem nagyon hatja át.

Az mta.hu-n olvasható interjúban a szociológus elmondta: sokat töprengtek azon, hogy milyen kifejezést használjanak kutatásuk címében, hiszen semleges, értékmentes elnevezés nincs. Végül azért döntöttek az „őrült” mellett, mert semmiképp sem szerették volna az orvosi megközelítést tükröző pszichiátriai beteg kifejezést használni, bár ez a domináns, szinte egyeduralkodó társadalmi elnevezés a mai Magyarországon. Jelezni akarták azt is, hogy kutatásuk társadalomtudományos megközelítésű, amely többek között a hétköznapi, társas közegekben zajló folyamatokkal foglalkozik.

A szociológus szerint a pszichés betegségek esetében nagy a látencia. Légmán Anna az interjúban utal az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO egy felmérésére, amely szerint élete során minden negyedik embernek van valamilyen mentális problémája. A népszámlálás keretében rögzített, önkéntes adatszolgáltatásból eredő számok és a pszichiátriai gondozókban nyilvántartottak száma között azonban jelentős a különbség. Míg a 2011-es népszámlálási adatok szerint a mentálisan sérült személyek száma 46 265 volt, addig a KSH szerint a gondozókban öt évvel korábban, 2006-ban 149 777 főt tartottak nyilván betegként.

©

Nem egészségügyi szakemberként, hanem a témával foglalkozó társadalomtudósként Légmán Anna a hazai ellátórendszer működését azért tartja alapvetően elhibázottnak, mert zárt, a betegek elzárására és rendszerben tartására irányul, nem pedig a társadalomba való integrációjukra. A rendszer intézményközpontú, így szerinte az egyéni szükségleteket, erőforrásokat kevéssé képes figyelembe venni. Hozzátette azonban, hogy 2012-ben elindult, és jelenleg is zajlik Magyarországon az „intézményi férőhely kiváltása” elnevezésű folyamat, amelynek célja a szegregáló, nagy létszámú bentlakásos struktúrától a közösségi alapú megoldások felé való elmozdulás.

A szociológus úgy látja, hogy a jellemző társadalmi attitűd a pszichiátriai betegekkel szemben Magyarországon az elutasítás, létük tagadása, a tőlük való félelem és a velük kapcsolatos pontos információk hiánya.

Kutatási eredményeiket összegezve Légmán Anna úgy véli, hogy a jelenlegi pszichiátriai ellátórendszer egy külön, zárt, védett világot hoz létre az érintettek számára, és nem használja a helyi közösségekben meglévő erőforrásokat. Szerinte az intézménycentrikus, szegregáló ellátás helyett sokkal inkább az egyéni szükségletekre és erőforrásokra – egyén, család, környezet – építő, közösségbe integrált megoldások volnának ideálisak. „Fontos volna az utólagos korrekció mellett a prevenciós programok megerősítése. A pszichiátriai ellátórendszer átalakítása csak komplex módon történhet. Feltételezésünk, hogy a konkrét intézményes átalakulásokat megelőzően elengedhetetlen az intézményben dolgozók és nem utolsósorban az érintettek szemléletmódjának megváltozása, sőt a társadalomban élő domináns „őrületképek” átalakulása is” – mondta a szociológus.

Cikk megosztása
Címkék