"Magyar szakkönyvek nélkül nincs nemzeti nyelvű felsőoktatás." Az on demand nyomtatás megoldás lehet? © sxc.hu

Csak hosszas utánjárást követően tudott az Akadémiai Kiadó a hvg.hu munkatársának kérdésére egyértelmű választ adni, hogy megjelent-e már a Petőfi-versek kritikai kiadásának 5. kötete. Az áprilisi budapesti könyvfesztiválon már debütált, alig 350 példányban kiadott, ötezer forintba kerülő könyv – bár egymilliós állami támogatásban részesült – a mai napig sem szerepel a kiadó honlapján. A példányszámában, árában és a marketing hiányában is szokványosnak mondható 600 oldalas kötet akár a magyar nyelvű humán tudományos könyvkiadás állatorvosi lova is lehetne. Egy ilyen szakkönyv előállítása ugyanis – becslések szerint – legalább két-három millió forintba kerül, ami az állami támogatás dacára is közel háromnegyedmilliós veszteséget jelent a kiadónak. Feltéve, hogy az összes példány elfogy.

A tavaly közel 70 milliárd forint összforgalmú könyvpiac bő tizedét kitevő szakkönyvek és tudományos művek aránya már az ezredforduló óta folyamatosan csökken. Forgalma pedig az elmúlt négy évben több mint három milliárd forintos zsugorodást szenvedett el. Az összképet tovább rontja, hogy a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) által összesített – kiadói önbevallásokon és becslésen alapuló – adatok nem fedik le az egész könyvpiacot. A főbb tendenciák persze így is világosak: miközben a megjelent címek száma a rendszerváltás óta közel duplájára, több mint 13 ezerre nőtt, az átlagos példányszámok az akkori ötödére, háromezerre csökkentek. A statisztika azonban koránt sem minden.

Elapadó források, büntető pályázatok

Az évtizede még összességében bő egymilliárd forint, a humán szakkönyvkiadás számára közvetlenül pályázható állami forrás az elmúlt években radikálisan csökkent, és mára lényegében elapadt. A legnagyobb érvágást a felsőoktatási tankönyv- és szakkönyv-támogatási keret megszűnése jelentette a kiadók számára. Az 1997-ben elindított 600 millió forintos pályázat már a második évben 400-ra csökkent, majd 100-ra, tavaly pedig már ki sem írták. De volt olyan év is, hogy csak a pályázat lejárta után derült ki, mennyi pénzt is biztosít rá a költségvetés. A legrövidebb kiírás 16 munkanapot hagyott a kiadóknak, hogy beküldjék támogatási kérelmeiket.

Az Országos Tudományos és Kutatásfinanszírozási Alap (OTKA) és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) eleve lényegesen kisebb keretei is javarészt elolvadtak, vagy csökkentek. A töredékpénzek elosztását pedig átláthatatlannak tartják a kiadók. „Mindez a kijárásnak kedvez, és kijátssza egymás ellen a könyves ágazatokat és a kiadókat” – mondja Gyurgyák János, az Osiris Kiadó igazgatója – „amiben én nem akarok részt venni”. Arról nem is beszélve, hogy az NKA szigorúan költségvetési évekhez kötött támogatási rendszere sokszor köszönő viszonyban sincs a kiadók több évre tervező, sorozatokban gondolkodó szemléletével. A kiírások szűk – gyakran egy évnél rövidebb – megjelentetési határideje miatt ugyanis jobbára csak kész könyvekkel érdemes pályázni, s ez önmagában behatárolja a kiadók mozgásterét. További gond, hogy a források felhasználását 2008-tól új keletű adminisztratív megkötések nehezítik. A saját nyomdával dolgozó kiadókat például úgy „bünteti” a szabályzás, hogy a nyomdai díjakon felül semmilyen más költségeket – például szerkesztést - nem számolhatnak el. Ez pedig „kreatív könyvelésre” kényszerítheti a kiadókat, jegyzi meg Láng József, az Argumentum Kiadó vezetője. A helyzetet a pályázati kalkuláció mostani, nullszaldóra kihozott szabályai pedig csak tovább rontják, mivel egy-egy könyv árbevételét meglévő pénznek tekinti. „Egy eleve nullszaldóra terveztetett pályázat azonban abszurd és megalázó – mondja Láng – hiszen ez már rég nem támogatás, hanem csak veszteségcsökkentés, aminek végképp semmi köze sincs a kiadói valósághoz”.

© sxc.hu

A gyakran több éves kutatói vagy fordítói munkával készült, és eleve szűk vásárlói rétegnek szánt, kispéldányszámú kiadványok előállítása az angol nyelvterületen kívül szinte mindenütt ráfizetéses, magyarázza a hvg.hu-nak Miklós Tamás, az Atlantisz Kiadó igazgatója. Szükségképpen az, mert egy tudományos szöveg – szemben például a szépirodalmival – többszöri szerkesztést és szaklektorálást igényel, ami jelentős költségnövelő tényező. Fenntartása ezért állami, nagyvállalati vagy alapítványi segítség nélkül a magyarnál lényegesen nagyobb vásárlóerővel bíró országokban is elképzelhetetlen. A magyar szakkönyv előállítási költsége nem sokkal marad el a nyugat-európai átlagtól, a fizetőképes piac viszont csak töredéke az ottaninak. Az itthoni kiadók ezért nyomott árakkal, azaz veszteségesen dolgoznak, mondja Soóky Andrea, a Balassi Kiadó igazgatója. Ha az állam tartósan kihátrál e veszteségek kompenzálása mögül, az a kiadók véleménye szerint a humán tudományos könyvkiadás megszűnését jelentheti.

Márpedig e szakkönyvek nélkül, hívja fel a figyelmet Miklós Tamás, nincs nemzeti nyelvű felsőoktatás, és nem születnek meg a kurrens tudományos szavak és fogalmak magyar megfelelői sem. Végső soron a magyar közbeszéd és közgondolkodás elszakad a külfölditől. „Ha egy évben nem készülne egyetlen új magyar film sem, - mutat rá Gyurgyák János az Osiristól - az persze látványos hiányként jelentkezne a közvélemény számára. A szakkönyvek fokozatos eltűnését viszont azért nem érzékeli, mert mindig lesz statisztikailag kimutatható szakkönyvkiadás. Csak a számok mögött elhanyagolható példányszámú, tartalmú és minőségű kiadványok állnak majd”.

A zászlóshajó kihátrál

Az egykor zászlóshajónak számító Akadémiai Kiadó érezhető „kivonulása” a tudományos könyvkiadásból – szakmai vélekedés szerint – évek óta tartó folyamat eredménye. A különálló könyves üzletágat, mivel jó ideje veszteséges volt, összevonták a folyóirat-kiadással. A hagyományosan jó üzletnek számító szótárak persze továbbra is eltartják magukat, de egy kevésbé keresett, például lengyel-magyar szótár kiadásához már támogatásra van szükség.

„Sokkal jobban szűrjük a címeket, mint eddig”, mondja Papp Zoltán, a Tudományos, Műszaki és Orvosi Szerkesztőség igazgatója. A kiadói profil változásának további oka, hogy a műszaki- és természettudományok nyelve ma már az angol, és – a nyugat-európai fejleményekhez hasonlóan – a szakfolyóiratokban is megtörtént a nyelvi paradigmaváltás. A kiadó a veszteséges szakkönyvkiadás helyett ezért inkább a tudományos folyóirataira koncentrál. Stratégiája szerint, a még futó sorozatai mellett a jövőben csak egy-két kiemelt tudományterületet tartana meg. Egy átlagosan 500 példány alatt kiadott tudományos mű veszteségét ugyanis - állami szerepvállalás nélkül - a korábban alkalmazott keresztfinanszírozással sem lehet már ellensúlyozni. Az Erdélyi Szótörténeti Tár 12. kötete például hosszabb ideje csak a nyomdaköltségekre vár. A példányszám-kockázat csökkentésének eszközét pedig a print on demand-ban azaz az igény szerinti nyomtatásban látja a kiadó.

Mégis meg lehetne próbálni?

Garantált felvásárlási keretben, alternatív kereskedési módokban, és jelentősen megerősített fordítástámogatási programban látja a megoldást Gyenes Ádám, a L’Harmattan Kiadó ügyvezető igazgatója. A digitális nyomdával, gyorsan és rugalmas példányszámmal működő kis kiadó számára jelentős költségcsökkentő tényező egyébként, hogy egyetemi tanszékekkel áll szerződésben. A szakkönyv szerzője ez esetben ugyanis korábban, más forrásból már támogatott kéziratot hoz, amiért is a kiadó már nem fizet honoráriumot, és „a hozzáadott tudományos értéket sem vizsgálja”. Kérdés azonban, hogy egy 50-100 példányban kiadott munka – az érdekelt tanszéken túl – eljut-e a kollégákhoz s az olvasókhoz. Egy szakkönyvei felénél megrendelőként fellépő nagy kiadó számára ez az út nem járható, mondja Gyurgyák.

A kulturális kormányzat jelenleg – a Fordítói Alap 100 milliós állami támogatásának nyár eleji bejelentése szerint – áttételes támogatásokban gondolkodik. Erre utal a Könyvtárellátóhoz telepített 80 milliós állami apanázs is: „A kiadók jelzik a kiadni szándékozott művet, a könyvtárak pedig kedvezményesen vásárolhatnak szakkönyveket” – mondta Manherz Károly kulturális szakállamtitkár. „És ha beválik, a tervek szerint ősszel ugyanekkora összeg áll majd rendelkezésre”.

Piaci értesülések szerint egyébként a Könyvtárellátó a jövőben az Alexandrától vásárolja majd például az Osiris könyveit, mivel így olcsóbban jut hozzá, mint ha a kiadótól szerezné be őket. „A veszteséges, de nélkülözhetetlen alapkönyvek megjelentetéséhez nem hitelekre vagy amúgy nyilván hasznos könyvtártámogatásokra van szükség, hanem konkrét könyvprogramok és professzionális könyvműhelyek összekapcsolt, közvetlen támogatására – summázta szakmai álláspontját egy régebbi cikkében Miklós Tamás – Különben az idei könyvhétről hazavitt Kant-, Descartes-, Eliade- vagy Foucault-kötetek egy lezáruló, hosszú korszak utolsó emléktárgyai lesznek". A több mint egy évtizede, 1996-ban megfogalmazott mondatoknak mára – úgy tűnik – csak a feltételes módja vált idejétmúlttá.

Serf András