HVG Extra Pszichológia
HVG Extra Pszichológia

A figyelemhiánnyal élő gyerekek szüleinek fejleszteniük kell önismeretüket, dolgozniuk kell saját érettebbé válásukon. Ez az erőfeszítés a legfontosabb feltétele, hogy elő tudják segíteni a gyerek fejlődését, amely bizalmi környezetben indulhat meg. Máté Gábor, Kanadában élő orvos írása.

Képzeljük el, hogy zsúfolt szobában állunk, ahol mindenki beszélget körülöttünk. Hirtelen valaki azt kérdezi tőlünk: „Mit is mondott az imént X. Y.?” A figyelemhiánnyal élő ember agyában valami ilyesmi játszódik le, és az ezzel a problémával élő gyerekek is ezt élik át. A figyelemhiány-zavar (attention deficit disorder – ADD) három döntő jellemzővel írható le, melyek közül kettőnek a jelenléte elegendő a diagnózis felállításához: gyenge koncentrációs készség, hiányos impulzuskontroll, hiperaktivitás.

A zavar különös ismertetőjele az automatikus, akaratlan „máshol lét”, mintha az ember esze mindig valami máson járna. Az ilyen ember hirtelen arra eszmél, hogy egyáltalán nem figyelt arra, amit hallott, semmit sem látott abból, amit nézett, semmire sem emlékszik abból, amire koncentrálni próbált.

A betegségmodellen túl

Az ADD-t nem tekintem betegségnek. A rend hiányával jár, és mivel zavarja azokat, akiket megérint, a leghelyesebb zavarnak nevezni. Véleményem szerint az agy megzavart fejlődésével és a pszichés fejlődés hiányosságaival állunk szemben. Ezek oka, hogy az ADD-vel élő személyt élete első, meghatározó éveiben túlzott mennyiségű stressz érte. Márpedig az effajta nyomás a modern élet velejárója: a közelmúlt és a jelen társadalmi-gazdasági változásai fokozott stresszterhelésnek tették és teszik ki a családokat. Az ADD nem genetikai probléma, hiába tekinti annak a legtöbb egészségügyi hatóság. Az öröklődés kétségkívül tényezője a zavarra hajlamosító érzékenységnek, ám önmagában a genetikai magyarázat – bármilyen kényelmes is – nem állja meg a helyét. A gének „csak” lehetőségeket hordoznak, de hogy ezek közül mi valósul majd meg, az az életkörülmények függvénye. Mindebből az is következik, hogy bármilyen életkorban „kinőhető”, de ehhez túl kell lépni a zavar betegségmodelljén.

A tünetek csak a problémák felszíni megjelenései
©

Ha az ADD diagnózisával szembesülünk, tisztába kell kerülnünk azzal, hogy a tünetek csupán a problémák felszíni megjelenései, enyhítésük – bármennyi haszonnal járjon is – nem orvosolja a problémát. A gyógyszeres kezelés ezért csak átmeneti segítség. Ha elfogadjuk, hogy az ADD inkább a fejlődés elakadása, mint betegség, akkor azt a kérdést kell feltennünk, hogyan segíthetjük a gyermek fiziológiai és lelki fejlődését. A fejlődési elmaradásra a fejlődés a válasz, csak meg kell találni, milyen feltételek mozdítják elő, és melyek hátráltatják.

Összehangolódási zökkenők

Az egészséges fejlődés három tényezője – a megfelelő táplálékbevitel, a biztonságos fizikai környezet, a mindig elérhető anyai szeretet sértetlensége – a magzati létben eleve garantált. A méhen kívüli élet első kilenc hónapját az antropológiában gyakran „második terhességnek” nevezik: anyának és gyermekének az összehangolódása elengedhetetlen a figyelem és önszabályozás agyi apparátusának normális fejlődéséhez. A szülőnek viszonylag stresszmentes, szorongásmentes, depressziómentes állapotban kellene lennie, ám számtalan, gyakran rajta kívül álló okból előfordulhat, hogy nem tud biztonságos és bensőséges érzelmi környezetet kialakítani.

Ez esetben az ő pszichés állapota lesz kedvezőtlen hatással a csecsemő elméjére; az összehangolódás folyamatának zavara hátráltatja a fejlődését. A lehetséges következmények egyike a figyelemhiány-zavar. Van azonban az agynak egy olyan szerencsés tulajdonsága, ami miatt „az utolsó pillanatig nincs semmi veszve,” ez pedig a plaszticitás, azaz a tanulékonyság. Idővel az agy plaszticitása csökken, de sosem tűnik el teljesen: pozitív környezeti hatásokra még a felnőtt agy is képes a fejlődésre.

A kapcsolat újraépítése

Az ADD a csecsemő és gondozója közötti törés okozta lelki sérülés lenyomata. A problémához kapcsolódó viselkedések (figyelmetlenség, rendetlenség, nyughatatlanság) és mentális mintázatok (alacsony önértékelés, gyenge társas készségek) ennek a sebnek a reprezentációi, vagy az általa okozott szenvedéssel szembeni hatástalan védelmi módszerek. Az ADD-vel élő gyerekekre gyakran mondják, hogy erőteljes a személyiségük, pedig ennek épp az ellenkezője igaz: gyengék és sérülékenyek. Nem a gyerek „hatalma”, hanem a szülő érzelmi termosztátjának hatástalansága teszi lehetővé, hogy a kilengések az egész család érzelmi légkörét rongálják.

A gyerek ilyen helyzetben bizonytalan, mert nincs körülötte olyan felnőtt, aki képes lenne – az ő belső állapotától függetlenül – a környezet állandóságát garantálni. Az ilyen gyerekek különösen érzékenyek a környezet negatív rezdüléseire, ám épp ilyen érzékenyek a kedvező hatásokra is. A fejlődéshez olyan energiát kell felszabadítani, amit a sérült szelf (az emberi személyiség cselekvő része, amely szerepekből épül fel) a további sérülések elleni védekezésre fordít. Ennek kulcsa a kötődés megszilárdítása: az érzelmek feldolgozásának új módjaihoz új agyi áramkörök, ezek kiépüléséhez pedig kedvező érzelmi miliőben szerzett új tapasztalatok szükségesek.

Nem a gyerek felett kell diadalt aratni
©

Ha a tünetek gyógyszeres kezelése mellett döntöttünk is, a tartós jóllét szempontjából a szülő legfontosabb feladata elültetni a gyermekben a bizonyosságot, hogy pontosan ő az a személy, akire a szülei vágynak, és akit szeretnek. Semmit sem kell tennie, hogy ezt kiérdemelje, sőt nem is tud tenni érte, mert ez a szeretet adott és feltétel nélküli. Meg kell találni a módját megértetni vele, hogy bizonyos viselkedések elfogadhatatlanok, de közben ne érezze úgy, hogy őt sem fogadjuk el. Lehetőséget kell adni neki a nyugtalanságát úgy kiélni, hogy közben a kapcsolatot ne kelljen féltenie. Így jön létre az a bizalmi környezet, amelyben megindulhat az érzelmi fejlődés.

A szülő–gyerek kapcsolat helyreállításának öt alapelve van:

1. A szülő vállaljon aktív felelősséget a kapcsolatért: „hívja meg” a kapcsolatba a gyereket, demonstrálja nap, mint nap, hogy kívánja a társaságát, így erősítve az önelfogadását.

2. A szülő ne ítélje meg a gyereket: kerülje a hibák, gyengeségek felemlítését, hogy a magabiztosság fokozódjon, a szégyenérzet csökkenjen. Az alacsony önbecsülésű, érzékeny gyerek számára pusztító hatású a szülő kritikája.

3. A szülő ne dicsérje túl a gyereket, az ugyanis a túlzott kritikához hasonló károkat okozhat, mert azt üzeni, hogy nem magát a gyereket értékeli, hanem azt, amit elért. Az elismerés szóljon inkább az erőfeszítésekről, mint magáról az eredményről, azt erősítse, hogy a szülői szeretet nem az elért eredmények függvénye.

4. A szülő ne haragból neveljen: ha dühös, ne kritizáljon, ne minősítsen, ne utasítson. Kerülje a gyerek hibáztatását, hogy egyetlen pillanatra se legyen törés a szülővel való kapcsolatban.

5. A szülő vállalja magára a kapcsolat helyreállításának felelősségét, ne várjon arra, hogy egy-egy összecsapás után a gyerek kezdeményezze. Így a gyerek átérzi, hogy a kötődési kapcsolat erősebb minden nézeteltérésnél.

A szülőknek rendre fel kell tenniük maguknak a kérdést: mi fontosabb, a gyors eredmény vagy a hosszú távú fejlődés. Ha a fejlődésre voksolunk, akkor a kötődést kell előtérbe helyezni, a közvetlen cél (a gyerek kövesse az utasításainkat) kárára. A viselkedést tekintve a rövid távon sikeres fegyelmező taktikák gyengíthetik a kötődést. Az egyik ilyen szerencsétlen eszköz a „megszakításos” technika, amikor büntetésből a szobájába zavarják a gyereket, mert így majd ráébred, mi is a helyes viselkedés. De nem ezt tanulja meg, hanem legnagyobb rémálmával szembesül, a szülőtől való elszakadással, mintha azt üzennék neki: „ha nem azt teszed, amit akarok, megszakítom veled a kapcsolatot”.

A szülői önismeret fejlesztése

Azt gondoljuk, hogy a gyerekek cselekszenek, pedig legtöbbször reagálnak. A szülők nagyon hatékony eszközre tesznek szert, ha ezt megértik. Ha arra figyelnek, hogy ők hogyan reagálnak a gyerekre, ahelyett, hogy a gyerek reakciójára fixálódnának, rengeteg energiát szabadítanak fel a fejlődés számára. Az a szülő, aki képes elviselni saját szorongását, többé nem kényszerül arra, hogy a gyerek viselkedésére haraggal, érzelmi elhidegüléssel reagáljon. Így a gyerek nincs többé nyomás alatt, hogy a szülő jólléte érdekében változtasson viselkedésén, ezért csökken a szorongása.

A figyelemhiánnyal élő gyerekek szüleinek fejleszteniük kell önismeretüket, dolgozniuk kell saját érettebbé válásukon. Ez az erőfeszítés az első és legfontosabb feltétele annak, hogy elő tudják segíteni a gyerek fejlődését. Saját „befejezetlen ügyeik” feldolgozásával többet tehetnek gyerekük fejlődéséért, mint bármely egyéb viselkedéses megközelítéssel, amivel a motivációját és az együttműködő készségét szeretnék javítani. Az embernek nem a gyereke felett kell diadalt aratnia, hanem saját szorongásai és önkontrollhiánya felett.

Máté Gábor orvos cikkéhez hasonló témájú írásokat – a gyereknevelésről, az iskolai beilleszkedésről – itt talál. A HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában az egymásra hatással, befolyásolással, manipulálással foglalkozunk. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, ajándékba elküldjük a Hogyan küzdjünk meg az élet nehézségeivel? című könyvet. Aktuális lapszámunkat meg is rendelheti. Ha érdeklik a pszichológiai témák, lájkolja a HVG Extra Pszichológia Facebook oldalát!