Kriszta 19 éves volt, amikor megismerkedtetek. Emlékeztek arra, hogy akkor mi tűnt vonzónak a másikban?

H. K.: Egy közös ismerős révén találkoztunk, és Tomi azóta is emlegeti, amit akkor mondtam neki: „Ahhoz képest, hogy zenész, milyen értelmes pasi!” Így kezdődött.

H. T.: De azt is hozzátette, hogy „és még humora is van.”

H. K.: Ezért értem meg, gyakran miért nem működik a tinderes ismerkedés, ahol egy pillanatfelvétel alapján döntjük el, hogy szivecskézünk vagy balra húzunk el potenciális jelölteket. De a másik személyiségét nem érzékeljük ilyenkor. Tomi nem volt tipikusan az ideálom olyan értelemben, hogy a magas, szőke, sportos fiúkat szerettem, tehát egy online applikáción lehet, hogy balra húztam volna. Emiatt hiszek sokkal inkább a való életben történő ismerkedésben.

Ezek szerint akkor ez nem szerelem volt első látásra?

H. K.: Randizgattunk, programokat csináltunk együtt, és közben egyre jobban megismertük egymást. Én inkább barátságnak tekintettem eleinte, de rettenetesen élveztem Tomi társaságát!

H. T.: Minden ismerkedés egy folyamat. Az első pillanatban is működött a kémia, nálam biztosan, és ahogy sokszor találkoztunk, úgy váltunk egyre fontosabbá egymás számára.

Az mikor dőlt el, hogy ebből tartós kapcsolat lesz?

H. K.: Akkor még azért nagyon fiatalok voltunk, tartottunk szüneteket, de azután mindig rájöttünk, mennyire hiányzunk egymásnak. Közben Tomi sokáig kint volt Ausztráliában, sokat koncertezett, én pedig egyetemre jártam. Szerintem akkoriban még nem tudtuk, mennyire meghatározó lesz az életünkben ez a kapcsolat. Sokáig nem is költöztünk össze.

Ez a pont mikor jött el?

H. K.: Talán öt év is eltelt már. Nem volt ez annyira tudatos, inkább csak történtek velünk a dolgok. A mából visszatekintve úgy gondolom, így volt a legjobb. Pszichológusként sokszor látom az ismerkedéseknél – különösen lányoknál –, hogy túl korán szeretnék kimondatni a randipartnerrel, gyakran már az első találkozáskor, hogy komoly kapcsolatot és mielőbbi családalapítást tervez. Azonban ezt pár alkalom után kijelenteni még felelőtlenség vagy hazugság. Ráadásul elvész a kezdeti időszak izgalma, varázsa. Hiszen azt mondják, annál erősebb a szerelem perzselése, minél több akadályt és bizonytalanságot kell leküzdenie. Mi a kapcsolatunk elején meglehetősen spontánul viselkedtünk, játékosak és helyenként felelőtlenek is voltunk, nem egymás kezét szorongattuk egész nap. Párválasztáskor az ember játszótársat keres, akivel sötét novemberi estén is jól érzi magát, és Tomi tökéletes társ, akivel a hétköznapok sosem unalmasak. Megvan benne az impozáns vidámság és humor, de a lelki mélység is – ez a kombináció, azt gondolom, meglehetősen ritkán fellelhető ugyanazon személyben.

H. T.: Egy élet is kevés arra, hogy megismerjük a másikat, úgyhogy mi a mai napig rengeteget beszélgetünk, ami nagy kincs, ahogy a közös érdeklődési kör is. Nemcsak a hasonlóság, de a különbségek is szükségesek ahhoz, hogy tanulni is tudjunk egymástól. Nekem például sokat tágított a világlátásomon Kriszti a pszichológiai tudásán keresztül, én pedig talán a zenét hoztam be jobban az ő életébe. De olyan dolgok is vannak, amiket nem sikerült megszerettetni a másikkal, és ez is rendben van. Bár mondjuk a mai napig próbálom Krisztit rávenni a biciklizésre, még elektromos kerékpárt is vettem neki.

HVG Extra Pszichológia

Olvassa tovább Gócza Anita interjúját a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben a lelki társakkal, a másik felünkkel foglalkozunk.

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!