szerző:
hvg.hu

A NATO-csúcson adott miniinterjút a magyar miniszterelnök a közmédiának, és naná, hogy a horvát-francia vébédöntő is szóba került.

Az Index szúrta ki a videóban azt a részletet, mely szerint Orbán a horvátoknak szurkol, hiszen szomszédok és barátok vagyunk velük, és a két nemzet tulajdonképpen egy futballkultúrához, a Duna menti futballkultúrához tartozik.

A horvátok sikere persze a horvátoké, de egy picit úgy érezzük, hogy abban mi is benne vagyunk, hiszen ez a régió dicsősége is, még hogyha most a horvát zászlót is kell most a magasba emelni

– jelentette ki mosolyogva a kormányfő a videó szerint. Ez a felvétel utolsó percében látható, hallható.

A csattanó a végére maradt: a miniszterelnök ugyanis azt mondta, a horvát foci "a mi kutyánk kölyke".

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!