szerző:
hvg.hu

Genetikai kódból mondja meg, hogy nézett ki valakinek az arca – ezt a ma még lehetetlen dolgot kérték egyszer Magyar Lóránttól, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének munkatársától, aki a személyazonosítással foglalkozik. Az ismeretlen holttestek vagy bűncselekmények áldozatainak azonosítása mellett legutóbb Janus Pannonius arcának „felderítésében” kértek segítséget tőle.

Senki nem tudja, hogy nézett ki az 1472-ben 37 évesen meghalt humanista költő és pécsi püspök – kezdte Magyar Lóránt, az orvostudományok doktora a különleges munka okainak az ismertetésével. A pécsi Régészeti Múzeum ezért a Magyar Természettudományi Múzeumot (MTM) kérte fel, hogy rekonstruálják Janus Pannonius arcát. Ezt a munkát Kustár Ágnes, az MTM Embertani Tárának antropológusa végezte el. A kutatócsoport tagjaként közreműködött Szentmartoni Szabó Géza irodalomtörténész is. Az előzetes vizsgálódásaik alapján „a költő koponyáját kézbe véve látszott, hogy széles, szemből kissé lelapított, markáns férfiarccal lesz dolgunk”. Az irodalomtörténészek elképzelései szerint azonban a költő galamblelkű férfi volt, így eredetileg arra számítottak, hogy a rekonstrukció eredménye nőies vonású férfiarc lesz.

Az overtarti kápolnán szereplő páncélos férfialak arcképe és a rávetített arcrekonstrukció látható
© Semmelweiss Egyetem
A pécsi Régészeti Múzeum bocsátotta rendelkezésre azt a három festményt digitális formában, amelyeken a költőt barátja, a neves festő, Andrea Mantegna megörökíthette. Hogy kiderüljön, melyiken szerepel Janus Pannonius, Magyar Lóránt a vizsgálatsorozat első lépéseként a koponyát összevetette a festményeken lévő emberek arcával. A Fiatal férfi portréja című festménnyel történt összevetés során a két arc durva eltérést mutatott: a költő álla jóval kilógott a megfestett személy állához képest. A Férfi portréja című festménnyel történt összehasonlítás során is az állnál mutatkozott leginkább eltérés, még ha az nem is volt olyan jelentős, mint az előbbi arcnál. „Mivel mind a két portré nőies, lágy vonású férfiakat ábrázolt, egyértelművé vált, hogy Janus Pannonius arca nem lehetett olyan finom ívű, mint azt korábban gondolták. A valóságban markáns, szögletes és karakteres vonásai voltak a költőnek.” A harmadik festmény esetén (Overtari kápolna, Szent Kristóf freskó, fiatal fehér ruhás férfialak a kép jobb alsó részén) a számos eltérés mellet a csontos állcsúcs az arcképhez nem illeszkedett.

A kutatócsoport második lépésként a Mantegna Szent Kristóf kápolna-freskóján szereplő figurákat nézte végig, hogy megállapítsa, az arcrekonstrukció alapján Janus Pannoniusként ki jöhet szóba közülük. Három férfialakot vetettek össze „Ezek között van egy arc, amely karakterében eléggé hasonló a rekonstruált fejhez, és még az osztott álcsúcs is - bár jelzett módon, de - látható. A nagyfokú hasonlóság ellenére a kép középkorú férfit ábrázol, Janus Pannonius pedig a festmény készítésének idején jóval fiatalabb volt.” Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a mintegy egy hónapig tartó munka lezártnak tekinthető, mert mint Magyar Lóránt elmondta, további képeket is megvizsgál ahhoz, hogy minél pontosabban meg tudják határozni, miként nézhetett ki Janus Pannonius.

A személyazonosítás mint igazságügyi szakértői munka (Oldaltörés)

Az arcrekonstrukció egyébként nem tartozik a szokásos, mindennapi feladatok közé. Magyar Lóránt és munkatársai a hatóságok számára végzik az ismeretlen, személyi adatok nélküli holttestek hatósági vagy igazságügyi boncolását, illetve csontmaradványok azonosítását. Az igazságügyi antropológia az emberi test alaktani sajátosságaival foglalkozik olyan esetekben, amikor a halál időpontja kevesebb mint 25 évvel korábbra tehető, ezen túlmenően a maradványok történeti embertani anyagnak számítanak, és nem az igazságügyi orvosszakértői területhez tartoznak. Kivételként azért Magyar Lóránt és kollégái is foglalkoztak már több ezer éves, római kori vagy második világháborús holttestek vizsgálatával.

Amennyiben az elhunytnak előkerülnek a rokonai, azután adják ki nekik a holttestet temetésre – a megfelelő dokumentáció megléte mellett – ha elvégezték rajta az antropológiai, biológiai (genetikai) és egyéb vizsgálatokat. Ha nem jelentkeznek a hozzátartozók, akkor az önkormányzat gondoskodik az elhunyt temetéséről. Az intézet az ismeretlen személyazonosságú tetemek esetében életkor-meghatározásra a felkarcsont, combcsont szivacsos szerkezetének, a bordák szegycsonti végeinek, a koponyavarratok elcsontosodásának, és a szeméremízület alaktani jellemzőinek vizsgálatát használja. A nem meghatározását a medence csontos vázából, valamint a koponya alapján végzik.

A költő és püspök
Janus Pannonius csontjait 1991-ben, a pécsi székesegyház renoválásakor fedezték fel. Az altemplom nyugati falánál, nagyjából a főoltár alatt leltek a költő földi maradványaira. A csontváz bal tenyere alatt megtalálták az 1464-ben felszentelt II. Pál pápa ólomból készült bulláját. Ez azért volt fontos tárgy Janus Pannonius azonosításában, mert Mátyás király és Vitéz János 1465 márciusában a pécsi püspököt küldte II. Pálhoz, hogy megválasztását üdvözöljék. Az antropológusok a bulla mellett a csontok alapján megállapított életkorból, magasságból, valamint azokból a betegségekből, amelyekben az elhunyt szenvedett – tüdőbaj és köszvény – azonosították a költőt.
„A vizsgálatok során tisztázni kell, hogy a csontmaradvány embertől vagy állattól, egy embertől vagy többtől, férfitól vagy nőtől származik-e. Milyen életkorban érte a halál, mi volt az oka, milyen sérülések találhatóak a csontmaradványon és vannak-e rajta különleges azonosító jelek, amelyek jelentősen segíthetik a személyazonosság meghatározását.” Magyar Lóránt elmondta, hogy a holttestek azonosításán kívül előfordul, hogy élő embert kell azonosítani. Például össze kell vetni egy arcot egy igazolványképpel, esetleg biztonsági kamerák felvételeit elemezni, így fény derülhet az elkövető személyazonosságára. Az élő személyek vizsgálata esetén a vizsgált férfi vagy nő fejét a rendelkezésre bocsátott képen látható módon állítják be, majd egymásra vetítéssel összehasonlítják az egyes apró részleteket.

„Az azonosításoknál azt nézzük meg például, hogy ugyanúgy helyezkedik-e el az orr, a szem és a száj, vagy a ráncok lefutása egyezik-e”. A markánsabb ráncok ugyanis az életkorral sem változnak számottevően. Az élő személyek esetében az apró részleteket elemzik, azt, hogy milyen az orr vagy a fülkagyló alakja. Ez utóbbi teljesen egyedi minden ember esetében. Ezen kívül még az anyajegyek is fontosak lehetnek, hiszen azok helye és alakja sem módosul lényegesen.

„Csontmaradványok vizsgálata során mindig az egyedi azonosító jeleket keressük, például műtétek (lemezes rögzítés helyei, beültetett eszközök, csavarok stb.), gyógyult csontsérülések nyomait. Persze volt már, hogy a sok jel ellenére sem sikerült azonosítanunk egy holttestet.” Magyar Lóránt azokat az eseteket tartja érdekesnek, amelyeknél a holttesten olyan sérülés van, amely összefüggésben van a halálozással. Kevés ügy marad felderítetlenül, előfordult, hogy húsz vagy akár ötven-hatvan évvel később sikerült a személyazonosságra fényt deríteni. A megoldatlanul maradt eseteket az elrendelő hatóság évente újra és újra előveszi, az idő ugyanis mindig hoz változást, például hazalátogatnak a külföldre szakadt rokonok.

Fiatal Férfi portréja és Janus Pannonius koponyájának egymásra vetített képe
© Semmelweiss Egyetem
Magyar Lóránt munkájához a számítógép mellett ugyanazokat az eszközöket használja, mint amelyek több évtizede rendelkezésre álltak. „Életkor-meghatározó táblázatok, medencekörző és -vonalzó adják az eszközök egy részét, a halál időpontjának meghatározásához UV-lámpát, az ép koponya belső vizsgálatához pedig flexibilis végű lámpát alkalmazunk.”

A legjobb, ha eredeti helyzetben – akár földdel együtt – viszik be a csontmaradványokat az intézetbe, mert a test pozíciójából és a ruházatból is sok mindenre lehet következtetni, így többek közt arra, hogy az elhunyt hol dolgozott, mely évszakban hunyt el, szabályszerűen temették-e el vagy sem, illetve a felfedezett sérülések a halál beálltához képest mikor alakulhattak ki.

Arra, hogy a koponya alakjából lehet-e következtetni egyes tulajdonságokra, Magyar Lóránt azt felelte, hogy a XIX. század végén ez az elmélet nagy divat volt ugyan, de nincs semmilyen összefüggés az emberi habitus, intelligencia és a morfológia – alaktan – között. „Azt tartották, hogy akinek lapos, alacsony a homloka, az gyengébb szellemi képességekkel rendelkezik és agresszívebb. Mivel a férfi nem típusos jellemzője a lelapított, alacsony homlok, így a fenti következtetés csak a férfiakat érintené, ami – ha végiggondoljuk – a valóságnak egyáltalán nem felel meg, ráadásul az állítás ellentéte sem igaz.”