szerző:
Tetszett a cikk?

Villámgyorsan az ujja köré csavarta a világot, illetve a világ csavarta ujja köré azt az apró, csapágyas játékot, ami ráadásul akár komolyabb feladatokra is alkalmas lehet. Kipróbáltuk a fidget spinnert.

Olvasóink közül vélhetően sokan emlékeznek a tiki-takira, ami egy madzag, melynek két végén egy-egy golyó van rögzítve. Ennyi az egész, és mégis: a golyók egymáshoz ütögetésével sokan hosszú hetekig-hónapokig remekül elvoltak. A búgócsiga sem volt sokkal bonyolultabb játék és az is legalább ekkora sikert aratott, a hozzá némileg hasonló elven működő peonzáról nem is beszélve. Pofonegyszerű ötletek, puritán módon kivitelezve és mégis mennyire kiválóan működnek. Erre most itt a hasonló koncepcióra épülő fidget spinner, mely jó eséllyel 2017 egyik legkelendőbb játéka lehet.

Mi fán terem?

De pontosan mi is ez a magyarul leginkább talán ujjpörgettyűnek nevezhető újdonság? Nos, az apró kis készség lelke egy golyóscsapágy, melyre rá van applikálva egy leginkább műanyagból készülő háromágú felépítmény. A központi csapágyon alul és felül egy-egy kis műanyag felületet találunk: ha ezen a részén az ujjunkra helyezzük a fidget spinnert, a másik kezünkkel pedig megütjük az egyik kiálló nyúlványát, akkor az egész szerkezet vad forgásba kezd a saját központi tengelye körül. Ennyi az egész, nem több, nem kevesebb.

László Ferenc

A fidget spinner nem teljesen új találmány, olyannyira nem, hogy elsőként a 90-es években bukkant fel, ezt követően azonban hosszú éveken át a feledés homályába merült. Pár hónapja aztán ismét feltűnt a színen a játék, de igazán csak az elmúlt pár hétben kezdett világhódításba. Ha ma megkérdezzük Budapesten az utca emberét, hogy mi az a fidget spinner, akkor jó eséllyel csak pislogás lesz a reakció, azonban a fiatalabb korosztályok képviselői már hallottak róla, vagy akár jó eséllyel rendelkeznek is egy-két példánnyal belőle. És egyre több irodai dolgozó is.

Ide vele!

Magyarországon egyelőre még nem kapni minden sarkon, de nem szükséges túl nagy jóstehetség annak megállapításához, hogy e tekintetben hamarosan gyökeres változásnak lehetünk tanúi. Egyelőre még a nagyobb játékboltokban sem nagyon lehet fidget spinnert vásárolni, azokban a kereskedésekben pedig ahol elvileg lehet kapni, a legtöbb esetben hiánycikk. Természetesen Kínából is rendelhetünk, ez esetben viszont akár több hetet is várhatunk a kiszállításra. Az árak igen széles keretek között mozognak: a legolcsóbb példányok 1000 forint körül kaphatóak, a drágábbak pedig ennek akár 5-10-szeresébe is kerülhetnek. Mi egy magyar webshopból rendeltünk próbaképp két példányt, melyek néhány nap alatt érkeztek meg, és szállítási költséggel együtt mintegy 5 ezer forintba kerültek.

László Ferenc

Csapágyazás

Esetünkben két viszonylag egyszerű példányhoz van szerencsénk, melyek csapágya acélból készült. A profi termékekben kerámia csapágy található, mely a kisebb ellenállás miatt hosszabb pörgési időt biztosít. Míg a mi spinnerünknek csak a közepén található csapágy, addig más modellek három nyúlványában is található egy-egy csapágy. Bár elvileg két egyforma, csak és kizárólag színében eltérő játékot rendeltünk, az átvételt követően kiderült, hogy az egyikben kisebb, a másikban nagyobb a csapágy, ami ugyancsak befolyásolja a pörgési időt.

Ebben az új "iparágban" a 608-as csapágy a leginkább elterjedt, mely 8 milliméteres belső, illetve 22 milliméteres külső átmérővel bír, és a szakboltokban 100-1000 forintos darabáron kapható. Ennél ritkább az R188-as csapágy, mely mindössze 6,35 milliméteres belső-, illetve 12,7 milliméteres külső átmérővel rendelkezik, viszont cserébe tartósabb pörgést biztosít. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy míg az egyik fidget spinnerünk maximum 80 másodpercig bírta a pörgést, addig a másik 90-ig. A csúcskategóriában viszont a 180 másodperces szintidő sem ritka.

A csapágy körüli felépítmény esetünkben egyszerű műanyag, mely ráadásul több helyen sorjás, de az acélból, rézből vagy akár titánból készülő drágább példányok esetében ilyen negatívumra nem kell számítani. Utóbbi fidget spinnerek esetében a személyre szabhatóságról, így például a golyóscsapágy cseréjéről, tuningjáról is gondoskodnak a gyártók, sőt, egyre gyakoribbak a beépített világítással rendelkező példányok. Vásárlás előtt érdemes kipróbálni, hogy a kiválasztott példányok mennyire pörögnek jól, illetve mennyire zajosak és mennyire vibrálnak pörgés közben.

Mire jó?

A fidget spinner hatékonyan segítheti az autisták és figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarúak koncentrálását, bár ezzel kapcsolatban megoszlanak a szakmai vélemények. A pörgettyűnek az átlagos adottságú használókra gyakorolt hatásával kapcsolatban sincs egyértelműen jó vagy rossz vélemény: míg egyes amerikai iskolák megengedik a fidget spinner használatát, más oktatási intézmények szigorúan tiltják azt. Egy biztos, a gyermekek remekül elszórakoznak vele.

Mostanság egyre több munkahelyen is feltűnik az eszköz, melynek stresszoldó hatást tulajdonítanak. Van aki a tollal való játékkal, van aki cél nélküli rajzolgatással vezeti le a stresszt, és most már egyre többen vannak olyanok is, akik az irodában fidget spinnert pörgetnek. Vagy akár mini drónt röptetnek, mert erre is akad példa.

Trükkök

Első lépésben egyszerűen az ujjunk végén érdemes kezdeni a pörgetést, és persze megnézhetjük, hogy hogyan pörög az asztalon a ketyere. Ezután jöhetnek a kicsit összetettebb mutatványok, amikor például az egyikről a másik ujjunkra áttesszük a forgó pörgettyűt, vagy feldobjuk a levegőbe és a forgást nem lassítva újból elkapjuk. A lehetőségeknek csak a fantáziánk szab határt, pörgethetünk egy üdítőspalack tetején, az orrunkon vagy akár egy bot végén is, és persze annak sincs akadálya, hogy egyszerre akár több fidget spinnerrel zsonglőrködjünk.

Konklúzió

Ahogy a pofonegyszerű ötletek általában működni szoktak, úgy a fidget spinner is azonnal elnyerte a tetszésünket. Ha nem várunk tőle világmegváltást, akkor remekül elszórakozhatunk vele, és akár a stresszoldásban is segítséget nyújthat. Az ujjpörgettyűk igazi aranybányát jelentenek majd az árusoknak, akik forgalmát egyedül talán csak a 3D-nyomtatóval maguknak ilyen kütyüt készítők ronthatják le egy picit, merthogy ha valamire, akkor erre tökéletesen alkalmasak ezek az új nyomtatók.

Mint mindenbe, ebbe az őrületbe is alaposan bele lehet csavarodni, és kisebb vagyonokat el lehet költeni a szinte a végtelenségig pörgő, tuningolt fidget spinnerekbe. Az ajtón pedig már itt kopogtat az újabb őrület, a kockaformájú Fidget Cube.

A többi tesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!