szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyfelől jó az Apple-nek, hogy OLED paneleket vehet a Samsungtól, másfelől viszont nem szeretne függő helyzetben lenni riválisától. A Samsung viszont számít a zsíros megrendelésre az Apple-től.

Míg egyfelől egyfajta összeborulás jellemzi a két nagy riválist, az Apple-t és a Samsungot, addig másfelől az Apple azért nem igazán szeretne túlzottan függő helyzetbe kerülni dél-koreai vetélytársától. A BGR a koreai ET Newsra hivatkozva arról adott hírt, hogy az Apple lépéseket tesz annak érdekében, hogy OLED kijelzőit illetően kevésbé függjön a Samsungtól. A korábbi értesülések szerint az iPhone 8-nak (jubileumi iPhone-nak) OLED kijelzője lesz, és ennek egyedüli beszállítója a Samsung lenne, ugyanis más nem képes annyi panelt szállítani, mint amennyire az Apple-nek szüksége van.

Azonban az Apple sosem szereti kiszolgáltatni magát egyetlen beszállítónak sem, különösen ha az ráadásképp a legnagyobb riválisa. Az idézett ET News szerint az Apple már lépéseket is tesz annak érdekében, hogy csökkentse a Samsungtól való függőségét. Bejelentette, hogy CVD (Chemical Vapor Deposition, kémiai gőzfázisú leválasztós) gépeket vásárol a dél-koreai Sunic System nevű cégtől. Ezek a gépek nélkülözhetetlenek az OLED panelek fejlesztéséhez.

Úgy tűnik, az Apple érdekelt abban, hogy kifejlessze saját OLED-technológiáját. Az nem valószínű, hogy gyártaná is a paneleket, viszont már korábban is volt olyan, hogy megvásárolt vagy bérelt egy berendezést, és szorosan együttműködött a gyártókkal a minél tökéletesebb alkatrészek előállítása érdekében. Ékes példái ennek a törekvésnek az A sorozatú chipkészletek. Az még nem világos, miben különbözne az Apple és a Samsung OLED kijelzője.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!