szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A kaliforniai Mike Hughes továbbra sem adja fel tervét, hogy házi építésű rakétával lőjje ki magát, a tervei szerint ugyanis 550 méter magasból fotózná le, hogy a Föld lapos. Az ötlete viszont több sebből is vérzik.

Szinte napra pontosan két hónappal ezelőtt, 2017 novemberében hallhattunk először a 61 éves kaliforniai Mike Hughesról, aki nem hisz az "úgynevezett tudományban". Hughes ugyanis laposföld-hívő, így épített is házilag egy gőzzel hajtott rakétát. A férfi elhatározta, 800 km/h-s sebességgel lövi ki magát, hogy eljusson 550 méter magasságra, ahonnan fotókkal bizonyítaná be, hogy a Föld valójában lapos.

A küldetését eredetileg november 25-re tervezte volna, de az élet és a hatóság közbeszólt. Először az indítóállomásnak átalakított autója robbant le, majd a hatóságok keresték meg azzal, hogy önmagunkat a levegőbe lövöldözni nem annyira törvényszerű dolog. Legalábbis az USA azon részén, ahol ő erre készült. Ő azonban mégsem csüggedt, és december 4-re tűzte ki a kilövés időpontját, hallani azonban azóta sem lehetett róla. Egészen mostanáig.

A Facebook-bejegyzéseiből úgy tűnik, február 3-ára tűzte ki a start időpontját. A felszállást függőlegesen, nem pedig horizontálisan tervezi, mert szerinte így semmilyen törvényt nem sértene meg. A LiveScience azonban megjegyzi, még ha sikerül is kilőnie magát (és túl is éli az utazást), akkor sem tudna bebizonyítani semmit. Ahhoz ugyanis, hogy a Föld görbületét is lássa, a számítások szerint legalább 10 700 méteres magasságig kellene repülnie.

Hughes ugyanakkor a jelek szerint csak magának akarja a sikert: közölte, senki sem nézheti a kilövést, aki pedig drónozni merészel a közelében, annak az eszközét lelövik, a saját drónjával pedig mindenkit filmre vesz, aki őt nézi.

Ha értesülni szeretne a fejleményekről, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!