szerző:
hvg.hu

Több mint pletyka: maga a Nintendo erősítette meg, hogy hivatalos Mario Kart játék érkezik okostelefonokra.

Igazán népszerű játék a Mario Kart, azonban ahhoz, hogy játszhassunk is vele, Nintendo-eszközre van szükség. Ez azonban megváltozhat, ugyanis a Nintendo megerősítette, hogy Androidra és iOS-re is kiadja a játékot.

A játék hivatalos neve Mario Kart Tour lesz, és tulajdonképpen ennyi, amennyit jelenleg tudni lehet róla, a Nintendo ugyanis óriási titokban tartja a részleteket. Annyit azért elárult, hogy az újdonság a 2019 márciusával záródó pénzügyi évben érkezik, azaz valamikor idén vagy a jövő év elején. Anélkül, hogy ismernénk a részleteket, annyit azért elmondhatunk, hogy nem lő nagyon mellé a Nintendo, a formátum ugyanis igazán alkalmas az okostelefonokra.

©

A Nintendo egyébként azt is közzétette, hogy mozifilm készül a Marióból. A bejelentést csupán pár nappal előzte meg az a hír, amelyik a Nintendo Switch várakozáson felüli fogadtatását ecsetelte.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.