szerző:
hvg.hu

Hivatalosan még nem értékesítik a Galaxy S9-eket, de ez nem jelenti azt, hogy a készülékek ne jutottak volna el a tesztelők kezébe. Ilyenkor nem maradhatnak el azok a vizsgálatok sem, amelyek a telefonok tartósságát firtatják.

Jó pár piaci konkurensével összehasonlították már a Galaxy S9-et, de vannak, akik inkább arra kíváncsiak. hogy önmagában milyen az eszköz, például hogy mennyire áll ellen a megpróbáltatásoknak.

JerryRigEverything youtuber is sokszor alávetette már tortúrateszteknek az új csúcskészülékeket, és most a Galaxy S9 került sorra. A vizsgálat a karcolásteszttel indult, és kiderült, hogy a telefon AMOLED kijelző jól ellenáll a karcolásnak egészen a 6. szintig, és kifejezetten csak a 7, szintnél látszik a beavatkozás nyoma. Ez sokkal jobb eredmény annál, mint amit a Galaxy S8-nál tapasztalt. A telefon oldalát, az ott lévő gombokat könnyebb volt megkarcolni, viszont a hátoldali kamerát újra csak jól védte a ráhelyezett üveg. Az alatta lévő ujjlenyomat-érzékelő alig állt ellen, viszont a megkarcolása után is jól működött.

Ezután az égetés teszt következett. A kijelzőről körülbelül 12 másodperc után kezdtek eltűnni a pixelek, viszont a láng megszűnése után vissza is tértek. Viszont a víz- és olajlepergető oleophobic borítás tönkrement, ahol a láng érte. Végül a hajlítás tesztre került sor, amelyben igen jól szerepelt a Galaxy S9. A továbbfejlesztett alumíniumkeret gondoskodott arról, hogy könnyen ellenálljon a hajlításnak.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!
Balogh Csaba Tech

Samsung Galaxy S9-teszt: az est fénypontja

Egy merész húzással szinte semmin nem változtatott tavaly csúcstelefonján a Samsung: az S8 külsőre alig változott, és a belső újítások közül is csak egy tekinthető igazán előrelépésnek. Mire elég manapság az okostelefonos piacon az, ha valaki nem változtat az egy évvel korábbi, bevált recepten? Kipróbáltuk a Samsung Galaxy S9-et.