szerző:
MTI / hvg.hu

Egy kutatás szerint fájdalomcsillapítók és savlekötők betegtájékoztatóinak 37 százalékában szerepelt a depresszió mint lehetséges mellékhatás. Minél többféle ilyen gyógyszert szed valaki, annál nagyobb lehet a kialakulásra az esély.

A gyakran használt gyógyszerek közül több – a fogamzásgátlók, fájdalomcsillapítók és szívgyógyszerek egy része is növelheti a depresszió kockázatát – derült ki egy új amerikai tanulmányból.

A vizsgálat 26 ezer olyan amerikai felnőtt bevonásával készült, aki legalább egyfajta receptre kapható gyógyszert szedett 2005 és 2014 között. A kutatók szerint a vizsgált gyógyszerek, többek között fájdalomcsillapítók és savlekötők betegtájékoztatóinak 37 százalékában is szerepelt a depresszió mint lehetséges mellékhatás. Az eredmények szerint a vizsgált gyógyszerek közül csupán egyet szedők körében 7 százalék, a kettőt szedőknél 9 százalék, míg a hármat, vagy többet szedőknél 15 százalék volt a depressziósok aránya. Az Egyesült Államokban élő felnőtteknek átlagosan 5 százaléka küzd depresszióval.

Az amerikai szakemberek elismerik, hogy nem lehet egyértelműen kimondani, hogy a gyógyszerek a felelősek a rossz hangulatért. Az ugyanis, hogy az ember betegnek érzi magát – bármilyen okból is – már önmagában rossz közérzetet okozhat, és az is lehetséges, hogy az alanyok egy része már korábban is küzdött depresszióval. A fogamzásgátlókról azonban köztudott, hogy hatással van a hormonok és a hangulat alakulására.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!