„Itt születtem 1941-ben, itt lakom, itt tartom a koncerteket, itt alszom, itt élek.” Fellegi Ádám zongoraművész ehhez a Zichy utcai lakáshoz kötődött mindig, egy teljes élet otthonához. Itt, a 41. szám alatt, a III. emeleten lát vendégül bárkit, idegent vagy közeli barátot, aki közvetlen közelből szeretné hallani, hogyan szól egy koncertművész zongorája. Még süti is van.

Stiller Ákos

A lakáskoncert műfaja öregebb, mint a 18. század végétől megjelenő és elterjedő koncerttermek történelme. Éppen ez utóbbiak, a zenének dedikált közterek csábították el azokat a művészeket, akik Beethoven és Liszt kora előtt még magánterekbe jártak. A főúri és burzsoá otthonok befogadták a virtuózokat, hogy kamara zenével szórakoztassák a házigazdákat és vendégeiket. Goethe a vonós négyesben „négy intelligens ember párbeszédét” hallotta.

Ma Budapesten tucatnyi lakásban hallgathatunk koncertet, a legtöbb azonban az érvényesülés helyszíne. Karrierkezdők és amatőrök költséghatékonyságból toboroznak közönséget. Fellegi lakáskoncertjén azonban egy sok évtizede, nemzetközi porondon jól ismert zongoraművész a vendéglátó.

Ez is egy lényeges különbség a kamarazene korához képest: ő lát vendégül bennünket, nem megy házhoz. A repertoárt kiegészíti zenefilozófiai, technikai és történelmi ismeretekkel. De mielőtt elkezdődne, körülnézünk.

Lakása egy Szabó István történelmi film díszlet része, akárcsak a Zichy Jenő utca 41. Éppen felújítják a házat, a függőfolyosó kovácsoltvas korlátai ki-bedőltek, fagerenda erdő tartja egyben a házat. Gazdag romosság, csak művészeti rendezők képesek előállítani e formákat: színeikből, és a történelmi fáradtságból ki-kidugja fejét a korai 20. századi történelmi hangulat.

Az előtér már más világ, tiszta, rendezett, polgári lakás bejárata. Színházi folyósóra emlékeztet a tükreivel, falilámpáival és az üvegfelületen elhelyezett koncert szóróanyagokkal, plakátokkal.

Mire megérkezünk már teltház fogad. A többnyire idős vendégek színházi ültetésben fordulnak az előadó felé. A lakás parkettás, a faliszőnyegek és a padló szőttesei csokoládé és dohányszínűek. Rengeteg könyv, cserépkályha és persze egy hatalmas zongora.

Ahogy korán sötétedik, a félhomályban könnyű elbóbiskolni, hiszen csak néhány asztali lámpa ég. A művész „kedves barátaimnak” szólítja azokat, akiknek meg szeretné mutatni a legnagyobb komponisták legapróbb, hangjegyekbe rejtett trükkjeit és titkait. Előadó mint zenész, előadó mint tanár. „Olyanokat várok, akik nem jutnak el koncertekre. Nem is akarnak.” Ez azonban ellentmondásos, ez a közönség igenis értékeli a komolyzenét. Prédikálás a megtérteknek.

Stiller Ákos

Két szabad hely maradt még a nagyszoba ajtajában, oda ülünk. Fellegi gördülékenyen és szerényen beszél, nagyon pontos szóválasztással és hasonlatokkal magyarázza el, hogy Schubert táncmuzsikájában, amit a zöld leveles Bécs környéki korcsmákban játszottak, mikor, hol, miért torpan meg a zene. „Felemeli a kezét, azt mondja: állj! Nem táncolhatsz tovább. Majd ugyanazzal a játékossággal folytatja.” A halálról van szó.

Majd ő folytatja, újra végigfutnak az ujjai a billentyűkön. Megint szünet. Néhány töredék másodpercre az utolsó zenei gondolat szalad körbe a szobában.

A lakáskoncert első leckéje: zongoraszót közelről, hangosítás nélkül és kis térben kell hallgatni. Elképesztően tiszta.

Következik Ravel keringője, előtte néhány szó az udvarlásról, a báli pompa hanyatlásáról és a „szédülésről”, majd a háborúról. Megint tudósként vághatunk neki a következő zongorajátéknak.

Végül Gershwin Kék rapszódiája – kevesebb a szó, hamarabb jön a játék. Könnyebben is fogadja be a közönség laikus része a jazz zenész munkáját, mint a távoli Ravel valcert.

Fellegi a repertoár összeállításához meg-megkérdezi a közönséget, de saját bevallása szerint inkább ötletszerűen kezeli. „Alapkövetelmény, hogy nekem tetsszen, így néha beleteszek egy-két közönségriasztó darabot is. Ilyen Bach Goldberg variációja, 80 perces.” (A darabot amúgy december 8-án a hágai királyi konzervatóriumban játssza.)

Saját preferenciái és a közönség szórakoztatása 20 év alatt csiszolódtak össze. 1991-ben elbocsátották az Országos Filharmóniától, így azon törte a fejét, hogy mihez kezdjen idejével a nyugdíjig? Két dologhoz értett: a zenéhez és a tanításhoz.

A morfondírozás heteiben egy Vígadóban adott koncertje után jótékony ösztönöktől vezetve azt kérte a vendégektől, hogy nevüket és telefonszámukat hagyják a vendégkönyvben. Kollégájáról, Kósa Györgyről tudta, hogy már tartott lakáskoncerteket, neki is megfordult a fejében, hogy megpróbálkozna a műfajjal. Most kapóra jött a lehetőség, hogy elkezdje a vendéglista építését, ami hamarosan 300 fős lett.

Nagyjából az ezredfordulóig 3000-re duzzadt az adatbázis, de az elmúlt bő egy évtizedben már csak 200-zal nőtt. Talán ez a limit, Budapest ennyi zenekedvelőt bír el.

Semmilyen marketing tevékenység nem kíséri. Az, hogy havi több koncertre kerül sor, és ez már két évtizede tartható, többnyire teltházzal, akár azt is jelenthetné, hogy nincs is rá szükség. Mégis egy utazásszervező rendszeresen hoz külföldi vendégeket, csoportokat, 20 alkalommal egy évben biztos felbukkan az idegennyelvű közönség.

A legnagyobb kihívás az egyetemista korosztály becsábítása. „Itt egy konkrét példa, az unokám. Joghallgató a Pázmányon. Sosem jött el. Pedig nagyon szeretjük egymást.” Persze, előfordult már olyan, hogy diákcsoportok érkeztek, de mindig csak egy-egy alkalomra. Nem tértek vissza, de a lakás 70 férőhelye így is megtelik.

Fellegi Ádám lakáskoncertek

Minden héten 2x: pénteken 18:00, vasárnap 15:00 órakor.

http://www.fellegiadam.hu/