szerző:
Tóth Noémi
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Még egyszer a fényevésről és egyéb káros szenvedélyekről.

Mindenkiben él egy kép, hogy milyenek a szektások: hóban-fagyban egyaránt levakarhatatlan mini-copfosok, kifordult szemgolyóval, démon-hangon karattyolók, bűnrossz Jézus-rockot pengető aluljárókellékek, és így tovább. Abban is mindenki biztos, hogy vele ugyan nem történhet meg, hogy beszerveződik bármelyikbe is, sőt, a rokonaival és barátaival sem. Akkor mégis hogy vannak ennyien?

A Pratkanis–Aronson szerzőpáros szerint a kulcs az emberi kapcsolatok meglazulása utáni külső információblokkolásban rejlik: ha az illető csak olyanokkal beszél, akik azt a bizonyos elvet vallják, és ugyanazt a fantomot kergetik, akkor az evidenssé válik. Utána már nyilván kellemes érzés lehet úgy járni-kelni a kívülálló „muglik” között, hogy te tudod az egyetlen utat a boldogsághoz és az igazsághoz, és mindent értesz. A saját misztikus zsargon megteremti az összetartozás-érzést, hiszen „csak ők érthetnek meg engem, velük beszélek egy nyelvet”. Innen már csak néhány lépés az a világhírű eset, amikor amerikai családok tömegesen és magabiztos mosollyal mérgezték meg először gyermekeiket, majd magukat, megváltás jeligére.

Balavány György a boldogságéhes és hiszékeny társadalom rovására írja a sorozatos tragédiákat, és felveti, hogy ameddig nem szabnak törvényi gátat az efféle destruktív irányzatoknak, akár egy „Vágd el a torkod” mozgalom is nyerhet létjogosultságot. A probléma az, hogy ezek az emberek nemcsak ön-, hanem közveszélyesek is, és meggyőződésük révületében esetleg nem a saját torkukat vágnák el először, hanem „szeretteikét” vagy vélt démonjaikét. Tehát teljesen mindegy, hogy elmebetegség, depresszió vagy naivitás okozza a fanatizmust, a lényeg, hogy nem szabadna összekeverni a vallásszabadságot a passzív gyilkossággal. A számtalan röhejesen jelentéktelen szabályozás mellett erről is elmélkedhetnének a törvényhozók…

Érdekes, hogy a legnagyobb keresőként számon tartott Google egyetlen egy találatot sem dobott ki „a szektásodás fázisai” kifejezésre, és a „szektásodás lépései”-re is csupán 320 darabot, nagyrészt egyáltalán nem releváns találat érkezett. Ennyire nem érdekel senkit itthon a téma, vagy ennyire aknamező? Holott a szekták léteznek akkor is, ha éppen nem hal meg egy kisfiú amiatt, hogy – az egyébként tehetős szülők – bébipapi helyett fényt tettek a tányérjára. A sablon-forgatókönyv szerint ilyenkor jön a kötelező médiaérdeklődés, az általános hőbörgés, mindenki fejcsóválva okoskodik a sarki fűszeresnek meg a fodrászának, majd két hét múlva ismét néma csönd.

Azt valahogy két újszülött csikó meg celeb-plasztikázás között nem mondják be a híradóban, hogy tömegek tagadják meg jehovistaként a vérátömlesztést, és halnak meg egy rutinműtét helyett, vagy tagadják meg saját édesanyjukat krisnásként, nem beszélve a szcientológusokról, akikről csak azért hallottunk többet, mert a fanatikus Tom Cruise aranyba öntötte gyermeke első kakiját. A fényevőknek pedig az általános- és középiskolai biológia órák dacára is hiába magyarázod, hogy az anyagcsere nem csak egy XXI. századi divatirányzat, és egy hétig sem bírjuk ki víz, de nagyrészt étel nélkül sem – nemhogy egy életen (!) át –, csak szájbarágós lekezeléssel közlik: a légzéssel életenergiát veszünk magunkhoz. Ennyi. Mint amikor Matolcsy kiáll a sajtótájékoztatón, és a tavalyi mutatókon és táblázatokon lézertollal cirkálva közli, hogy ha nem lennél ilyen csökevény, látnád, hogy a gazdaság fejlődik. Alig várjuk a lesifotót, amin az ausztrál ötletgazda, a látszólag buzgón fotoszintetizáló Jasmuheen egy sajtszegélyes pizzát zabál kétpofára a titkos kerti atombunkerében.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!