Baráth Miklós, a "díler" © MTI - Kiss István

Csak most kezd lassan tisztázódni a némiképp homályfoltos eset, amelyet mindkét, benne részvevő oldal az uborkaszezon főbotrányának szánt. A két hónapja történtek napvilágra jutása után minden elfogulatlan olvasó sötétben botorkált. Nemigen lehetett tudni, melyik a tettes és ki az áldozat. A Hír Tv verziója alapján a pénzügyminiszter környezetéből – - Veres János kampányfőnöke segítségével – leszerveztek egy drogelrejtő lejáratási műveletet riportereik ellen. Tóth Viktor és Helmeczy László azonban úgy gondolja: a jobbos tévécsatorna vezetősége szándékosan és rosszhiszeműen beleugratta őket egy kitervelt provokációba. A mocskos ügy kulcsfigurája, a végrehajtó szerepet felvállaló Baráth Miklós utólagos nyilatkozatai nehezen kibogozhatóak. Ugyanakkor megdönthetetlen tények hiányában is logikusnak tűnik, hogy egyik fél sem teljesen ártatlan a dologban. Mindketten jó alkalomnak vélhették a lehetőséget a gyűlölt ellenfél morális, politikai és büntetőjogi kiiktatására. Nem tudható még: ez a kisiklás visszafogja, óvatos mérsékletre inti-e a revánspolitika híveit. Vagy a fenti affér kezdőtünete a belpolitikánk maffiaszerű kriminalizálódásának.

Történetünk előzményei közismertek: a – finoman szólva – nem pártsemlegességéről híres csatorna számos riportot adott le Veres Jánoshoz köthető személyek (üzlettárs, családtag) kétes dolgairól. Erre a pénzügyminiszter hivatásos közszereplőhöz méltatlan indulttal reagált. Több összetűzés, inzultus volt a Fidesz-szimpatizáns hírstáb és Veres között. Mely csak olaj volt a tűzre. A szocialista politikus, illetve leleplezői kölcsönös dzsihádba fogtak. S a külső megfigyelőnek úgy tűnik, egyikük sem válogat az eszközökben. A pénzügyi tárcavezető – agresszív, vitapartnerét kóstolgató beszólásaival, sajátos testbeszédével – inkább látszik a hatalma (és a hatalom biztosította sérthetetlensége) tudatában lévő kisvárosi tanácselnöknek. Aki keményen visszavág, ha a „mi kutyánk kölykét” éri bántódás. Mikor számon kérik tőle vélelmezetten gyanús ügyeit, nem védekezik. Hanem verbálisan rátámad a faggatózó újságíróra. Valószínűleg beosztottjai is tudták: a főnök immár személyes vendettának tekinti az ellenzéki leleplezések (szerinte rágalmak) hatástalanítását. Különösen, ha pályaívét szemügyre vesszük.

Elődei a bársonyszékben többnyire nemzetközi hírű szakközgazdászok vagy országos nagypolitikusok voltak. Ő viszont kisvárosi pártfunkcionáriusból (majd „talpas” képviselőből) hirtelen, szinte átmenet nélkül lett a miniszterelnök „gazdasági helyettese”, a költségvetés legfőbb felelőse. Ugyanakkor láthatóan kötődik szülőhelyéhez, bizonyos tekintetben provinciális, familiáris lelkialkatú maradt. Aki akkor is megvédi „övéit”, gazdasági hinterlandját, amennyiben az pártjára nézve káros, illetve a szituáció inkább ellenük dolgozik. Vitathatatlan: az ellenzék (illetve a sajtó) leginkább Veres ügyeinél talált fogást. Akinek emberei nyilvánvalóan próbálkoztak azzal, hogy „semlegesítsék” a vezetőjüknek mind kínosabb kiteregetések forrását. Ha pedig valakit a megfelelés kényszere űz, hajlamos elmosni a korrekt „sajtóelhárítás” és a jogsértő lejáratás határvonalát.

Ugyanakkor kétségtelen: a Hír Tv nem az a csatorna, ahol a tények tisztelete - minden pártérdek fölött állóan – mindig is a legfontosabb. Természetesen konkrét dokumentumok, felvételek náluk is megfelelhetnek a valóságnak. De az igazság a politikailag elfogult televíziókat csak addig érdekelheti, amíg illik szekértáboros-bozótharcos prekoncepciójukba. Mondjuk, a Pravdának is volt számos olyan tudósítása, amelyben nyugati országok létező, tényleges korrupciós ügyeit publikálta. Csakhogy mindezt nem elvhű igazságszeretetből, hanem politikai motivációból tette. A Hír Tv tendenciózus, egyik fülére süket intézmény. Valószínűleg soha nem fog százszázalékosan tisztázódni: a Célpont két munkatársa pusztán felkutatta a terhelő adatokat vagy elébe menve a történéseknek, rá is segítettek azokra.

Helmeczy, a közvetítő © Túry Gergely

De a sztorinak nem annyira a miniszteri holdudvar, Helmeczy ügyvéd vagy Krakkó és Kisberk, a jobboldali médiaflotta fiatal tisztjei az igazi „hősei.”. Sokkal inkább a „kettős ügynököt” játszó Baráth Miklós. Aki rájött, hogy a szocialista kormányember és jobbos hírfolyam infantilis acsargásán keresni lehet. Méghozzá nem is keveset. Pszichológiai esettanulmányba illene, hogyan tudta (akár öntudatlanul, félszándékosan) manipulálni és kijátszani őket. A fiatalember nyilvánvalóan nem volt főállású szocialista provokátor, ahogy beépített Fidesz-ügynök sem. Bár részletekbe menően nincs letisztázva, hogyan lépett mindkét oldallal kapcsolatba, egyértelműen átlátta: jelen pillanatban mindkét nagypárt politikusával, fióktévéjével különösebb strapa nélkül elhitethető: a túloldalon állók drogos bűnözők, visszaélnek a hatalmukkal, stb. Elhiszik, pontosabban el szeretnék hinni. A vágyvezérelt gondolkodás pedig mániákus elméletgyártáshoz vezethet.

A folyamatosan módosulóan rekonstruált cselekménysort az összes közéleti szereplő a maga érdekének (és előítéleteinek) megfeleltetve tálalja majd. Gumicsont ez a javából, melyen kedvére edzheti tépőfogait az összes holdudvari zsoldos. Hogy az uborkaszezon leteltével ismét nekieshessen a másiknak. Amennyiben izolált tett marad, hamarosan a feledés homályra borul rá. Ha viszont néhány hónap multával kiderül: bizonyos „sötét agytrösztök” keményen dolgoztak azon, hogy egy vezető laptopjára pedofil fotókat helyezzenek el illegálisan, vagy némely újságszerkesztő asztalára kerülnek államtitok-sértést és hazaárulást igazoló fiktív dokumentumok, legvégül pedig bizonyos nagyvállalkozó korruptságáról születnek hamis tanúvallomások, úgy kezdhetünk aggódni.

Papp László Tamás