Ungváry-Kiss per, avagy a múltfeltárás veszélyes üzem

Legutóbb Kiss László alkotmánybíró peresítette a róla publikált történészi kutatást. Általánosságban: morálisan nem lehet azzal védekezni, hogy valaki nem ügynök, „csak” pártember volt. Mert az utóbbi súlyosabb teher az előbbinél. Informátor lehetett valaki kényszer hatására is. A pártkarrier viszont önkéntes, fakultatív választás volt.

A közelmúltat feltárni nem épp rizikómentes. Ókor-vagy középkortörténésznek lenni e tekintetben nyugisabb. Caligula és Rettegett Iván ugyanis nem kel föl a sírból, tiltakozván hogy őket bárki zsarnoknak meri titulálni. Az őrült császár és cár pribékjei, udvaroncai besúgói, kiszolgálói sem hivatkozhatnak személyiségi jogokra, ha leközlik nevüket, valamint tetteiket. Viszont a Kádár-rezsim időszaka síkos terep, veszélyességi pótlék nélkül. Köztünk vannak a diktatúra „szolgálónemességének” tagjai éppúgy, mint az üldözöttek.

Persze, ha önbevallásokból indulunk ki, úgy nálunk csak áldozatok és jóhiszemű emberek voltak. Itt senki nem volt túllihegő komisszár, önkéntes besúgó. Mindenki ellenállt. Vagy ha nem is harcolt a rendszer ellen, de akkor is tisztességes volt. Ha aláírta a belépési/beszervezési nyilatkozatot, csak azért tette, hogy szabotáljon, belülről felbomlassza-megreformálja a rendszert. Ungváry Krisztián történész sokadik kálváriája iskolapéldaként szolgál a rendszerváltó jobb-és baloldali posztkommunista elitben uralkodó hamis tudatra. Melynek jegyében a diktatórikus akarat végrehajtóinak leleplezése nagyobb botrány, mint azok hajdani tettei.

Ungváry Krisztián © Horváth Szabolcs

Köztársaságunk alaptörvényének jelenlegi őre, Kiss László, az Elhallgatott múlt – A pártállam és a belügy c. munkában leírtakból kiindulva, a ’80-as évek elején, a Dialógus-békemozgalom alatt a pécsi egyetem MSZMP-szervezetének titkárhelyettese volt. Ungváry könyve szerint ebbéli minőségében „saját elhatározásából, az összekötőtiszt tájékoztatása nélkül is támogatta a Dialógus elleni fellépést.” Valamint „1983. március 24-én utasította Gelencsér Imre jogi kari KISZ titkárt arra, hogy szedje azonnal le a Dialógus plakátokat, mert ’az országnak nincsen szüksége egy ilyen semleges szervezetre, ezért ne is reklámozzák azt.’ Gelencsér hiába jegyezte meg, hogy ezzel csak nagyobb feltűnést kelt, az utasítást végre kellett hajtania.”

Kiss László tagadja, hogy ezen, neki tulajdonított intézkedéseknek bármilyen köze lett volna az állambiztonság utasításaihoz vagy elvárásaihoz. Az eljárások jelenleg is folynak, s cikkírónak természetesen nem dolga a bíróság feladatát átvenni. De néhány megjegyzés idekívánkozik a jogtudományi szaksajtóba is átgyűrűző Ungváry-Kiss vitáról.

Kiss László © www.law.pte.hu

Jogi állásfoglalást nem fogalmazunk meg, de erkölcsi kommentárt igen. Az alkotmánybírói védekezés ugyanis több ponton sántít. Kiss szerint az egyik, múltfeltárás-szabályozási tervezet szerint „Mindenki, mindenre tekintet nélkül a ’hivatalos kapcsolat’ körébe sorolandó, aki a vonatkozó BM utasítás szerinti állami, gazdasági, társadalmi, politikai vezetői beosztásokat töltötte be a Kádár-rendszerben.” Továbbá „Ungváry példáján keresztül iparkodtam bemutatni, hogy a kutatói előítéletességnek, a felelőtlen becsületsértésnek, rágalmazásnak, mások jó hírneve, emberi méltósága megsértésének ez a fajta értelmezés igencsak tág teret adhat.” Csakhogy Ungváry Krisztián soha nem állította, hogy minden hivatalos ember BM-súgó lett volna. Ugyanis – mint Kissnek címzett válaszában írja – „ennek bizonyítása minden esetben egyenként szükséges.”

Idézett művében Ungváry épp a konkrét a pécsi ügyben szögezi le: „Mások, például a tanárképző kar párttitkára, Vonyó József, egyetlen alkalommal sem bukkan elő az iratokban: ez arra utal, hogy aki nem akart, az párttitkárként is ki tudott maradni az effajta akciókból.” Gyurcsány Ferenc volt kormányfőnek, akkoriban ottani KISZ-titkárnak is talál „enyhítő körülményt” Mivel „Szemben Kiss Lászlóval és Molnár Lászlóval ő nem teljesítette túl feladatát és legalább annyit megtett, hogy a nyilvánosság előtt, még ha általánosságban is, de saját felelősségét is megemlítette.” Tehát egyszerűen nem igaz, hogy Ungváry minden akkori tisztségviselőt zsigerből elmeszelne.

Ungváryt idézve – „az MSZMP is működtetett hálózatot, a pártvezetők kapcsolatban álltak az állambiztonsággal, sőt: az állambiztonság pártirányítás alatt állt.” Képzeljük el, ha valakit azzal vádolnának, hogy 1936-ban a Gestapo hivatalos informálója volt. Mire ő így cáfolna: nem, én csak nemzetiszocialista pártember voltam. Helytállna ez? Jogilag talán igen, erkölcsbíróságilag azonban biztos nem.

A saját hírnevét védelmező Kiss László nem gátlásos a vitapartnerét diszkvalifikálni akaró igyekezetében. Idézi Tudós-Takács János történészt, aki Ungváryt „sztálinista módszereket alkalmazó kutatónak” nevezi. Nos, Tudós-Takács annyira komoly történész, amennyire Ungváry sztálinista. Tudós-Takács „fordította magyarra David Irving és David Duke antiszemita műveit, s legutóbb, a Magyarok Házában ő is mutatta be a hazai közönségnek a hírhedt louisianai politikust. Mint az Origo beszámolójából kiderül, Duke volt szervezetéről, a Ku Klux Klanról Tudós-Takács azt bírta mondani: a média hajlamos negatívan beállítani, pedig egyáltalán nem olyan terrorista mozgalom, mint amilyennek mondják, hanem egy „egyszerű fehér fajvédő mozgalom”. Ungváry könyve szerint a Kádár-rezsimben a később antikommunista Tudós-Takács a III/III beszervezettje volt. Ugyanígy némiképp nagyvonalúan kezeli a valóságot Kiss, mikor azt írja, hogy Ungváryt 42 történészkollégája történelemhamisítónak nevezte.