Hírcsatornák
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#89)
Kövért és társait Orbán tűrni kénytelen a Fidesz vezető testületeiben. Nem az alkotmány módosítása lesz igazi gondja, hanem hogy miként szabaduljon meg a régi, a köztársasági, még nem tekintélyelvű Fidesz árnyaitól. Átkozottul nehéz lesz Schmitt Pál parlamenti működéséről Áderrel szót váltani, a Fidesz-államtitkárok működéséről beszélgetni Kövérrel, Pokornival, Szájerrel és Kósával.
|
|
Kormányprogramot három célból ír az ember: értesíti a világot szándékairól, lelkesíti híveit e szándékok elérésére, megszabja saját maga korlátait. Ha világos elemzését adtad a helyzetnek, megszabtad, hogy honnan hová akarsz érni, meghatároztad az eszközöket és a módokat, akkor belevághatsz a munkába: mindenki tudja, hogy mire számíthat, és magad is pontosan ismered saját idődet és teredet. De mivel a Fidesz kormányprogramjának első változata az MSZMP 1975-ös Kongresszusi határozata, a második a választási programja, így a programból tájékozódni lehetetlen.
|
| Orbán 1988-ban |
Ha válság közepén egy program nem ad tájékoztatást arról, hogy az országnak milyen növekedési pályát kíván kijelölni, hogyan akarja az államadósságot érdemben csökkenteni, milyen reformértékű lépéseket kíván tenni az államháztartás nagy rendszereiben, vagyis hogyan akar Európához alkalmazkodni, akkor ugyanolyan üres dossziék megjelenítője, mint a 2006-ban győzedelmes kormány.
Ha a program nem tájékoztat másról, mint hogy szerzőinek nem jutott eszébe semmi, ha nem kíván önkéntes együttműködést, csak részvételt a kötelező gyakorlatokban, akkor vajon kijelöli-e a kormány határait? Nem. Azt inkább megteszi a gazdasági csúcsminiszter, aki világosan kimondta, kőkemény lesz a költségvetési hiány tekintetében, nincs költségvetési forrás az élénkítésre, viszont a növekedés három forrása az európai elnyert pénzek, a magánberuházók és a monetáris forrásteremtő politika. Ám az EU-s pénzekhez a belépő kormánynak kevés köze van, a magánberuházások a jelenlegi helyzetben lényegesen nem élénkíthetik a költségvetést, a monetáris politikát a független jegybank alakítja, amelyet kamatcsökkentésre bírni a piacok ellenében nemcsak jogellenes, de gazdaságilag ésszerűtlen és lehetetlen.
Ha a kormány intézkedései hatására megnő a befektetők bizalma az ország iránt, akkor több lesz a magánberuházó, másrészt a piaci szereplők jobban bíznak a kevésbé kockázatos magyar papírokban, így élénkülhet a gazdaság. Ha viszont azt üzenjük a legnagyobb befektetőinknek, hogy a pályázatokon nem érdemes elindulniuk, mert a hazaiak nyernek, ha a nemzeti gazdasági koordinációnak nem részesei a GyOSZ, az AmChem, a Német-Magyar, a Francia-Magyar Kamara, akkor óvatosabbak lesznek. Ha a hazai kis- és középvállalatoknak költségvetési források nélkül az a feladatuk, hogy felszívjanak évente százezer, többségében képzetlen munkaerőt, így állva helyt a piacon, nem lesz növekedés.
De félre a programmal – majd a szereplők, a miniszterek, akik kotta nélkül is magabiztosan játsszák a darabot. Az első látásra feltűnik, hogy a kormányban nincsenek se nehézsúlyú politikusok, se szakpolitikusok. Se ősbölények, se fiatal farkasok. Csak Orbán Viktor és kísérete van. A „fiúk”, akikről mindenki tudja, hogy legjellemzőbb vonásuk az autonómia teljes hiánya. Soha semmit nem tesznek Orbán Viktor nélkül, és különösen nem ellenében.
Bizony mondom, nyugodtabban ülnék, ha a Hamecz István, Holtzer Péter, Spéder Zoltán, Lantos Csaba, Urbán László, Karvalits Ferenc féle „fiatal farkasok” ülnének szemben az IMF és az EU képviselőivel miniszterként, államtitkárként, ha 42 éves kórházi gazdasági igazgató ülne az Egészségügyi Minisztérium élén, de nem folytatom, mert elvágatom a nyakukat. A kormányzás súlyponti része nyers politika: érdekek egyeztetése. Ehhez súlyos politikusok kellenek. A másik része szakpolitika: az adott ágazat, terület felkészült értése és megértetése az utolsó operatív részletig. Ehhez elfogadott szakpolitikusok kellenek.
Orbán nárcisztikus személyiség, és nincs határ, gát, ami visszatartaná. Kizárólag külső, áthághatatlan korlátra reagál, de még azt is igyekszik áthágni. Belső egyensúlyát, ösztönszerű szembesülését egyedül korábbi önmaga jelenti, ha találkozik a huszonéves Orbán Viktorral, demokrata, öntudatos, egyenrangú, tanulékony önmagával: a császár a köztársasági forradalmárral. Ha Napóleont régi, az olasz hadjáratban együtt szolgáló bajtársai emlékeztették Bonaparte korzikai tábornokra, akarva-akaratlan a Fidesz ősbölényei – Áder, Kövér, Szájer, Deutsch, Kósa, a csatlakozó Pokorni – figyelmeztetik Orbánt korábbi önmagára: láttunk téged, tudjuk, hogy ki vagy, te is tudod, hogy tudjuk. Ezek az emberek nemcsak a párt évtizedes hagyományait, kapcsolati hálóit képviselték, de Orbán sajátos kiegyensúlyozói is voltak.
Az első Orbán-kormányban Kövér László nem egyszerűen titokminiszter, stratégiacsináló, személyeket kiválasztó „személyzetis”, de a miniszterelnök lelki, erkölcsi kiegyensúlyozója. Mindenekelőtt nem félt, s valószínűleg ma sem fél. Ki meri mondani az orbáni fehérről, hogy fekete, a hülyeségről, hogy hülyeség, érzékeltetni, hogy a Vezér nem egyeduralkodó, hanem első az egyenlők között. Kövér Lászlónak ki kellett maradnia a kormányból. Nem kapott semmit. Áder fél, de előbb vagy utóbb keserűen kimondja a sérelmeit, sőt, a párt sérelmeit. Menjen Európába. Pokorni halkan kérdez, még egyszer kérdez, kellemetlen, hogy a kérdésből kiderül, a Vezér nem tájékozott. Kérdezgessen a kerületében. Kósa ordítozik, a bunkót játssza, de ravasz és népszerű. Irány Debrecen.
Kedves bölények, kihalásra vagytok ítélve. Tisztelt régi Fidesz, légy radikális vagy liberális – halott vagy. Elnöki párt van és lesz: a Hajrá Magyarország Párt. Ha nem volnának ehhez jók az elnök által alkalmilag töltött újfideszesek, hajrámagyarország-pártiak, akikből ezer jut egy Kövérre és Kósára, másik ezer egy Áderre és Pokornira, akkor majd jön a nemlétező KDNP. Forradalom van. E forradalom már régen nem az ellenzéket, hanem Orbán oldalát érinti. A jobboldali Caesar Brutusai a jobboldalon vannak. Orbán megtanulhatta Gyurcsány történetéből, hogy a cézári hatalom a népszerűség szükségszerű csökkenésével előbb vagy utóbb megszüli a Brutusokat. Le kell számolni az erős jobboldali politikai szereplőkkel. Az ezernyi haszonlesővel el tud bánni. De mit tegyen azokkal, akik önmagára figyelmeztetik?
Mikszáthnak igaza van, hogy „radikális párttisztításhoz csak a régiek értettek. A harminc nemes, kiket Zsigmond király lenyakaztatott, sohasem lábatlankodott többé a közügyekben.”
Brutus és Cassius minden héten ott ülnek a Fidesz fórumán. Caesar, vigyázz március idusán!
Kinyomtatom
Elküldöm
Hozzászólások (#89)
sziszi
Observer
Fenyő Géza
Én nem értem az ilyen cikk íróit, hogy emelik fel a szavukat.
Hol voltak akkor, amikor az MSZP-SZDSZ koalíció belekezdett a kirakatperekbe, mialatt meghozta az első megszorításait? Az nem volt antidemokratikus?
Hol voltak, amikor füttyszóért börtönbe ültették az embereket a baloldaliak?
Hol voltak akkor, amikor demonstrálókra támadtak a lovasok, és addig hergelték a tömeget, amíg zavargások lettek (a futballhuligánokból)? Akkor is csak a sajtós kollégák megtámadása volt a szörnyű.
Hol voltak, amikor az egykulcsos adót tervezték bevezetni az exkormánytagok?
Hol emeltek szót a nép kizsákmányolása ellen az elmúlt 8 évben?
Hogy lett a főember beismerő vallomásából világraszóló hőstett?
Hova lett a sok adó forint, miközben az állampolgárok egészségügyi állapota a világháború előtti színvonalra süllyedt vissza? Nem volt hangos tőle a sajtó.
Hogy asszisztálhattak nyolc éven keresztül egy áldemokratikus rendszer működéséhez?
A válasz egy: olcsón eladták a sajtószabadságot, így önmagukat is lezüllesztették.