Babarczy Eszter: Jönnek a sötét árnyak

Két hétig azt gondoltam, én vagyok a Fidesz legfélelmetesebb ellensége. Kicsit túlértékelem magam, persze, de szorozzuk be személyemet nagyjából másfél millióval. Az lett volna a rendszer a dologban, hogy az „adósrabszolgaságból” (egyébként, esküszöm, van ilyen fogalom!) azért akar a kormány nagyon sürgősen kiszabadítani, mert – Argentína mintáját követve (lásd alább) – szeretné leértékelni a forintot.

Hogy a leértékelésnek mi értelme volna, nem tudom, de nem én voltam az egyetlen, aki erre a következtetésre jutott. Mellár Tamás után a DeDi is „Akkor legyen most infláció” címmel közölt elemzést a gazdaságpolitikai fordulatról. Csakhogy közben mintha a kormány is rájött volna arra, hogy az összeomlást az inflációgerjesztés sem tudja megelőzni, sőt a nettó államadósság éppen a forint gyengülése következtében 82 százalékra szökött, az államadósság elleni küzdelem nagyobb dicsőségére. Úgyhogy már nem én vagyok a fő ellenség a devizahitelemmel és az egyetemi adjunktusi félállásommal. Attól tartok, valami sokkal rosszabb, valami nagyon sötét dolog az ellenség, ami halottak napján kotort bele Nemzetünk Megújulásába. Nézzük, miből következtetek erre.

1. lépés: miniszterelnökünk október 26-én a Kossuth Rádió reggeli műsorának, a 180 percnek adott interjújában megfogalmazta, hogy a (z idegenszívű) bankok csak nyeljenek, mi, adósrabszolgák, fellázadunk. Ugyanitt egyébként büszkén beszámolt a kormány vívmányairól, az egykulcsos adóról (ami nem egykulcsos) és a kisvállalkozások adójának egyszerűsítéséről (aminek nevében lényegében eltörli az evát). A kormány olyannyira aggódott, hogy október 21-én még további devizahiteleseket mentő csomag innovatív fontolgatását is bejelentette Giró-Szász András.
2. lépés: november 3-án Matolcsy György sajtótájékoztatón közli, hogy nem lesz még egy mentőakció. A dologról annyit tudni – egy sajtótájékoztatón nyilván nem kérdezhetnek az újságírók –, hogy a miniszter ezt megelőzően a Bankszövetség elnökével és a PSZÁF elnökével találkozott. Patai Mihály ígéretet tett arra, hogy a Bankszövetség két héten belül megoldási javaslatokkal áll elő a frankhitelprobléma ügyében. Akkor a kormánynak november 17-ig van ideje, hogy elintézze azokat az újságírókat, akik esetleg megkérdeznék, hogy hol a megoldási javaslat. Vagy válaszolni fog? Azt nem szokott. (Vajon milyen álmai vannak Giró-Szász Andrásnak? És beszél-e álmában?)
3. lépés: november 7-én még az Index is idézi (kicsit titokban) a Napi Gazdaságot, amely szerint a bankokkal kötött üzlettel – hogy ugyanis majd ők megoldják a devizahiteleket – éppen csak elkerültük a leminősítést. Ami nem egy jó dolog, mármint a leminősítés (lásd alább Argentína címszónál).

Mi történt?

Nyilván valakik megmondták a kormányfőnek, hogy ez így nem lesz jó. Még az is lehet, hogy idegenszívűek voltak. És biztosították róla, hogy a forint úgy is elszáll, ha ezért nem tesz különösebb erőfeszítéseket, csak úgy kormányoz, ahogy eddig, vagyis élesen veszi a kanyart. Viszont az államadósság tutira nőni fog, ha így folytatja. A Népszabadság a november 7-i frakciószövetségi zárt ülésről származó információja szerint (már csak zárt ülésekről származó kiszivárgásra építhetünk) a nullához közelít a mozgásterünk.

Annyira szeretném látni, amint egy újságíró felteszi a kérdést legalább a kormányszóvivőnek, hogy mi lesz az adósrabszolgasággal! Hogy mi történt tulajdonképpen? Hogy mi lesz a hiánnyal és miért van nulla mozgásterünk? Giró-Szász András még álmában sem tudja elárulni, mert nyilván annyira konspiratív az egész, hogy ő se tudja.

Kicsit fáj a szívem, mert Orbán már egész szépen felépítette a nemzeti idegenölő Viktor ikonográfiáját. Lába alatt idegenek csavarognak kétségbeesett gonoszsággal, de dárdájával féken tartja őket. Pajzsa megcsillan a lemenő nap fényében. Stb.

Viva Argentina!

Amikor Argentína összeomlóban volt, egy miniszterelnök felállt és kijelentette, Viva Argentina! Kapják be a külföldi hitelezők, mi mondjuk meg, milyen árfolyamon kaphatják (és még inkább nem kaphatják) vissza a kölcsöneiket. A nemzeti valuta persze rögtön leesett a poklok mélyére, a bankok bezártak, a fizetéseket nem fizették ki, de szabad volt végre az ország. Így aztán Argentína büszkén megelégedett egy időre az önellátó gazdaságokkal, a cserekereskedelemmel és a kartonpapírgyűjtéssel, valamint gyűlésekkel és munkástanácsokkal. Ne feledkezzünk el azért a fosztogatókról sem. Ezt halogatják most Görögországban, vagy inkább adagolják cseppenként. Úgy látszik, ettől még a mi miniszterelnökünk is beijedt, mert mondták neki, hogy a magyar forint nem euró, szóval ne is számítson semmi jóra.

Attól tartok, ha a bankokra tolják a devizahiteleket, és az evások kalapjából próbálják kivarázsolni az áfabevételeket, akkor nem számítanak semmi jóra. Nagyon rossz dolgokra számítanak, olyan rossz dolgokra, hogy az eddigi fő ellenség, tudniillik én, szorozva másfél millióval meg néhány száz önkormányzattal, a legkisebb gondjuk. Tegyük fel, 1945-ben valaki nyafog a pengőben tárolt megtakarításai miatt. Ugye, hogy kiröhögnénk? Mert mi volt 1945-ben? Hiperinfláció, összeomlott házak, cserekereskedelem (más néven: batyuzás), tojásban mért ár és egy idő után persze padlássöprés, mert muszáj etetni a népet. Azt is túlélték dédanyáink. De nem is volt szabad választás!