Nem, nem tandíj. Hanem lehetőség. Egy olyan rendszer, amelyben a szegényeknek is megadják a lehetőséget, hogy „saját magukat kiiskolázzák” – ahogy a miniszterelnök fogalmazott. Kapnak egy évente pár százezer forintba kerülő lehetőséget. Aki bedőlt és tandíjat mondott az meg egy ellenforradalmár. Ha ragaszkodik, hívhatja tandíjnak azt az összeget, amit valaki az oktatásáért fizet, de ezzel csak azt bizonyítja, mennyire fantáziátlan, pénzsóvár és népellenes. A nemzeti együttműködés rendszerében, ahol tündérmeséből van a kerítés, nincs tandíj (ellenforradalmárok se sokáig).

A miniszterelnök szerint, akitől úgy emberileg, mint szakmailag távolabb áll a hazugság, mint Hoffmann Rózától a gyerekszeretet, az a bizonyos Teljesen Azonosítatlan Hallgatóbarát Objektum (TAHO), amit a diákok több mint fele mégis csak fizet a tanulmányaiért, azért nem nevezhető tandíjnak, mert egyrészt ő ellensége a tandíjnak, és döntse el gyorsan mindenki, hogy a szemének hisz vagy a miniszterelnökének, másrészt az érintettek a „diákhitellel tudják finanszírozni magukat”.

Mégis igaz tehát, amiről csak rebesgettek, sikerült a gyakorlatba átültetni az elméleti matolcsyzmust, és mindez már az új alapokra helyezett közgazdaságtan első éles bevetése. Mostantól, ha valaki hitelből vesz meg valamit, akkor az neki nem kerül semmibe. Bemegy az ürge a boltba, vesz egy tévét, az nem az ő pénze, hanem a Cetelemé. Zseniális húzás. Mekkorát tévedtek azok, akik azért nem jelentkeztek idén egyetemre, mert még az oldszkúl közgazdságtan alapján azt gondolták, hogy a hitelt vissza is kell fizetni. Micsoda lúzerek. Nem értik, hogy nem fosztogatnak, hanem osztogatnak, ők nem adnak, hanem kapnak. Kölcsönt. És lehetőséget.

Most pedig, kérünk minden felvett hallgatót és kényszergyógykezelt elleforradalmárt, hogy hunyja be a szemét, lélegezzen mélyen és egyenletesen, jól van, nagyon jól csinálja, és ismételje 2014-ig: nincs tandíj, nincs tandíj, nincs tandíj.