Ungváry Krisztián: A felelősségről

A történész válaszol Matolcsy Györgynek.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válasz című lapban azt állította, hogy "1944 és 1956 között nem védtük [sic] meg közel egymillió zsidó, német és magyar városlakónkat". Mivel hasonló szöveg áll az alkotmányban is, ezért sokan azt gondolhatják, ez így rendben is van. És csakugyan: az állítás nem teljesen hamis, csak éppen nem tartalmaz egy fontos distinkciót, nevezetesen azt, hogy már 1944 előtt sem védte meg a magyar állam polgárainak egy bizonyos részét. Nem beszélve arról, hogy 1956 után sem védett meg a pártállam (amelyben Matolcsy egyébként az MSZMP tagja volt) senkit az állami erőszaktól. Arról most nem is beszélnék, hogy mennyire aggályos múlt idejű események kapcsán többes szám első személyben beszélni, mintha e sorok írójának vagy Matolcsy Györgynek bármilyen aktív szerepe lehetett volna abban, hogy 1944-ben mi történt, nem beszélve arról, hogy az állam felelőssége nem azonos az egyes állampolgár felelősségével. A magyarok történelme ugyan az én történelmem is, de nem azért, mert én voltam ott pl. a honfoglalásnál vagy a mohácsi csatában, hanem azért, mert nekem – ellentétben más nemzetbeliekkel – feladatom a honfoglalásra vagy a mohácsi csatára való emlékezés. Ez a kettő nem ugyanaz.

Nem tartottam volna szükségesnek, hogy az emlékezés csúsztatására rámutassak, ha nem éppen az a személy nyilatkozott volna így, akinek családi okokból is tudnia kellene az ezzel kapcsolatos tényekről. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ő felelős lenne azért, amit rokonsága tett. Azt viszont jelenti, hogy felelős azért, ha bűneiket segít elhallgatni. Azt sem gondolom, hogy Matolcsy Györgynek minden megszólalását azzal kellene kezdenie, hogy rokonai miben mit és hogyan vétkeztek. Csupán arról kell gondoskodnia, hogy ne keltsen olyan látszatot, mintha az érintetteket mentegetni kívánná.

Nemcsak a nemzetgazdasági miniszter, hanem sajnos sok olvasó, illetve kommentelő sem értette meg azt, amit írtam. Hogy érthető legyen, mire gondolok, álljon a következő analógia, ami csak fiktív példa. Ha Apró Antal valamelyik rokona nagy nyilvánosság előtt azt mondaná, hogy a kommunizmus rémtetteiért a Moszkvából importált kommunisták felelősek, nyilvánvalóan nagy felzúdulás törne ki – hiszen köztudomású, hogy Aprót nem Moszkvából küldték, mégis az MDP majd az MSZMP egyik meghatározó funkcionáriusa lett. Egy ilyen kijelentés kétszeresen is felháborító lenne. Egyrészt azért, mert tényszerűen sem igaz, hiszen volt bőven elég hazai felelőse is a kommunista diktatúrának, másrészt pedig azért, mert a nyilatkozat úgy értékelhető, mintha valaki a családi szennyest kívánná takargatni.

Ugyanígy rossz szájízt kelt, ha egy olyan kiemelt helyzetű politikus, mint Matolcsy György – aki, mint említettem, mások tetteiért nem felelős – történelmi valótlanságot állít, hiszen Magyarországon a vagyonbiztonság 1938-tól, a zsidótörvények bevezetésével súlyos csorbát szenvedett, a társadalom nem jelentéktelen része számára meg is szűnt. Ennek a folyamatnak már jóval 1944 előtt voltak halálos áldozatai, nem is kevesen. Ebben a folyamatban egy Matolcsy Mátyás nevű híres közgazdásznak kulcsszerepe volt, hiszen több ilyen törvényjavaslatot is előterjesztett a magyar Országgyűlésben. Ezeket a lehető legbrutálisabban indokolta. Kifejtette, hogy nem érdekli, mi lesz azokkal, akik vagyonát nemzeti érdek alapján kisajátítja az állam, és életlehetőségét elveszi. Ennél is tovább ment, amikor nyíltan felhívott a magántulajdon szentsége általa „pogánynak” nevezett elvének felrúgására. Matolcsy Mátyás az antiszemita törvényhozás egyik fontos motorja és tudományos megalapozója volt, akinek személye nehezen kerülhető meg, ha ezzel kapcsolatos szembenézésről van szó.

Hozzá kell tennem, ez nem csupán antiszemitizmus kérdése. Matolcsy Mátyás „teljes körű” magyar rasszista volt, aki a svábokban, azaz a magyarországi németekben is ugyanolyan veszélyt látott és az ő kitelepítésüket és kifosztásukat is szorgalmazta.

Nem értem Matolcsy György felháborodását, és azt, hogy hazugnak nevez. Mivel keltettem volna azt a hamis látszatot, hogy ő felelős lenne mások bűneiért, pláne hogy szerinte én családok kollektív bűnösségéről beszélnék? Mások bűneiért nem lehet felelős senki, de azért lehet, ha ezekről a bűnökről valótlanságokat terjeszt.

Annak érdekében, hogy nyilvánvaló legyen mindenkinek, aki ezt a cikket olvassa, még egyszer leszögezem: senki sem felelős felmenői tetteiért. Nemzeti felelősség azonban annyiból mégis létezik, hogy egy közszereplő nem vonhatja ki magát teljesen az emlékezés felelőssége alól. Márpedig arról mindenkinek tudnia kell, hogy mi minden történt a zsidónak nyilvánított magyarokkal 1944 előtt is. Magyarként nem vagyok természetesen felelős a honfoglalás kori kalandozásokért, hiszen én ott sem lehettem, és nem vagyok felelős azokért a sérelmekért sem, amelyeket magyarok okoztak másoknak. Azért azonban felelős vagyok, hogy amikor az áldozatokkal kívánok szót érteni, méltóképpen emlékezzem a történtekre, nem elkenve a nemzeti felelősség kérdését.

Két kérdésben nekem is pontosítanom kell korábbi állításaimat. Nem gondolom, hogy egy közszereplő köteles volna állandóan emlékeztetni nyilvánosság előtt arra, hogy közszereplő rokonai miben hogyan felelősek. Ez ízlés dolga. Azt a hamis látszatot azonban nem keltheti, mintha esetleges szelektív megszólalása családi ügyeinek mentegetését szolgálná. Pontosítanom kell a stop.hu oldalon megjelenteket annyiból, hogy Matolcsy Mátyás a jelenlegi nemzetgazdasági miniszter rokona, de nem nagybátyja és nem is nagyapja. Ez azonban a kérdés szempontjából teljesen mindegy.

Azt sajnálom, hogy a stop.hu velem készült interjúja, amely egyébként alapvetően nem is a Matolcsy családról szólt, olyan címet kapott, amit minden jel szerint többen úgy értettek, mintha én egy család „bűnösségét” sugallnám. Ezért a stop.hu helyett is elnézést kérek az olvasóktól.

Végezetül a következő kérdésekre szeretnék választ kapni Matolcsy Györgytől:

1. Elismeri-e azt, hogy a magyar állam 1944 előtt is több intézkedéssel súlyos anyagi és egyéb kárt okozott polgárai egy részének (azaz egyáltalán nem védte meg őket)?

2. Elismeri-e azt, hogy vezető magyar értelmiségiek, köztük Matolcsy Mátyás gazdasági szempontból a holokauszt szellemi megalapozójának is tekinthetőek?

3. Szerencsésnek tartja, hogy politikusként úgy emlékezik történelmi tragédiákról, hogy abból minden olyan szál kimarad, amely saját rokonságának felelősségét is érintheti?

4. Megmondaná, milyen állításaim hazugok?