A készülő szlovák kormánykoalíció olyan nonszensznek tűnik, mintha az FTC és a pozsonyi Slovan megegyeznének, hogy közösen állítanak ki csapatot a magyar vagy a szlovák nemzeti bajnokságban. Bár, ha Isten akarja, a kapanyél is elsülhet.

Kezdjünk lazán, focival. Különben is, talán a leginkább ebből ért a gyalogmagyar.

Az megvan, hogy a szlovák–magyar, illetve magyar–szlovák kapcsolatok még soha nem voltak olyan paradicsomiak, mint jelenleg? Talán nem a szlovák labdarúgó-válogatott celebje, Stanislav Šesták rugdalja a gólokat perpillanat a Fradika színeiben, Magyarország-szerte? És magyar a válogatott, Priskin Tamás? Ő ugyan hol csinálhatja ugyanezt? Naná, hogy a pozsonyi Slovan ünnepelt sztárja!

Ugye, hogy milyen szálkamentes, simára gyalult lett minden a béke frontján, azzal ellentétben, ami volt a nacionalista pojáca, Vladimir Mečiar „rémuralma“ alatt? Vagy a 2006–2010 között dúló ficói magyarfalás időszakához képest? Amikor a magyar közvélemény a szlovák nacionalista útonállók által véresre vert Malina Hedvig történetével, majd megveretése legfelsőbb szintű állami eltussolásával volt kénytelen szembesülni… Meg amikor a pozsonyi Slovan dunaszerdahelyi meccsén, derült égből villámcsapásként nekimentek a zsaruk a hazai szurkolóknak, mint bika a partnak... Szóval, a szlovák–magyar/magyar–szlovák barátság vitán felüli, akkor is igencsak nagyban dúl, ha a szabályt erősítő kivételként Priskinnek a minap a dunaszerdahelyi DAC keménymagja azt harsogta, hogy „áruló”, meg finoman közösülésre biztatta közeli felmenőjével, mivel a mi Tamásunk arra vetemedett, hogy vágott a dunaszerdahelyieknek egy bazi nagy dugót.

Mi van még a futballügyben? Van még valami. Arról itten nyilván okafogyott lenne értekezni, hogy Orbán Viktor mennyire szereti a focit. Azt viszont talán kevesebben tudják Magyarországon, hogy Robert Fico legalább akkora focibolond, mint a magyar kormányfő. És senkinek se legyen kétsége afelől, hogy a szlovák miniszterelnök arányosan legalább annyi közpénzt tol stadionépítésbe, mint magyar pandanja…

Összeköti azonban eme szomszédvárak helytartóit más is. A csökött nemzetmentési mánia, az ellenségkereső politikai fíling nevezetesen. Meg a vonatkozó, menekültekkel szemben gerjesztett gyűlölködés és irányított rettegés. Fico e tekintetben legfeljebb annyiban különbözik Orbántól, hogy utóbbival ellentétben neki talán eszében sincs elhinni azt, amit mond vagy amit cselekszik. Kizárólag a politikai pragmatizmus alapján választ haszonelvű stratégiát és taktikát. Ilyen alapon tehát mérget lehet rá venni, ha esetleg szükségét érzi majd valamikor, úgy elárulja, faképnél hagyja Orbánt akár migránsügyben is, mintha sohasem is pálinkáztak volna együtt a kirakatban.

Mármost, a fenti evidenciák tükrében ugye egészen másként jön le a deszkákról az az első látásra meghökkentő infó, hogy a Bugár Béla vezette Híd párt a Fico-féle Smer-SD-vel, mi több, a Szlovák Nemzeti Párttal lép rövidesen kormányra. (Van még egy negyedik párt is a buliban, ez egy Radoslav Procházka nevű politikai zöldfülű csávó pártja. Nélkülük ugyanis nem jött volna össze Robert Ficónak a harmadik kormányzásához szükséges parlamenti többség.) Ez a készülő kormánykoalíció, ha a benne részt vevő pártok politikai értékrendjét vetjük össze, legalább olyan nonszensznek tűnik, mintha az FTC és a pozsonyi Slovan megegyeznének, hogy közösen állítanak ki csapatot a magyar vagy a szlovák nemzeti bajnokságba…

Nem is csoda, hogy a szlovák jobboldalon, és főleg a jobboldali választók között, kiverte a biztosítékot Bugárék döntése. Amit a politikusok, nem kevésbé pedig a plebsz hajszálra olyan jelzőkkel illettek és illetnek folyamatosan, mint amilyenek a futballstadionokban használatosak. Ezek közül az árulás talán a legenyhébb, a prostitúció meg korántsem a legszigorúbb…

Az elszabadult indulatok oka pedig nem más, mint az a tény, hogy Bugár Béláék elvileg csatlakozhattak volna az övéikhez, vagyis egy jobboldali koalícióhoz is, amelyet, ha szentesítenek, Robert Fico holtbiztos, hogy elesik az újabb kormányalakítás lehetőségétől.

Bár volt ennek a koalíciónak is egy bibije. Konkrétan az, hogy ebben egy kormánytöbbséget már szétverő liberálisok és egy négy tagból álló antipárt mellett ide is be kellett volna venni a Szlovák Nemzeti Pártot. Plusz egy olyan antipolitikus által vezérelt családi politikai mozgalom támogatását kellet volna megszerezni, amelyet az a Boris Kollár vezet, aki annak idején bizonyítottan a legvéresebb kezű pozsonyi maffiakompániák egyikének csatlósa volt…

Lett volna azonban Bugáréknak egy harmadik lehetőségük is. Elzárkóznak mindkét oldaltól és az így keletkezett patthelyzet miatt új választásokat kell kiírni.

Nem így tettek!

Döntésük legkomolyabb okaként azt hozták föl, hogy az ország választópolgárai iránt, és általában Szlovákia EU- és NATO-párti irányultságának féltése miatt, nem kockáztathatták meg, hogy egy esetleges új választás eredményeképpen még inkább megerősödjenek a neonácik, akik a március 5-i voksolás eredményeképpen több mint 8 százalékot szerezve lépték át a parlamenti bejutási küszöböt. Merthogy ez történt. A vegytiszta fasisztoid, neonáci nézetekkel tüntető pártelnököt Marian Kotlebának hívják. Pártjára pedig – A mi Szlovákiánk Néppártra – főként az ország nyugati részéhez képest rendkívül elmaradott térségekben, jelentős számú magyarlakta településen is szavaztak, méghozzá nem is kevesen.

Bugárék döntését ennek tetejébe még egy nagyon fontos dolog befolyásolhatta. A választási kampány finisében elkezdték orrba-szájba tolni, hogy a Híd jelöltjei két számjegyű eredménnyel jutnak majd a parlamentbe. Sőt, szlogenként nyomatták, hogy minden, a Magyar Közösség Pártjára, legádázabb riválisukra leadott szavazat elveszik. Illetve a választások feltételezhető győztesét, Robert Ficót erősíti. (A Magyar Közösség Pártja az a politikai grupp, amely tulajdonképpen a Fidesz szlovákiai szatellitje, kampányát ezért ezerrel támogatta a Fidesz anyagilag is. Nem beszélve az Orbánék által tartott közmédiáról, amelyből úgy ordított a kincstári szurkolás, akárha a lelátókról…!) Csakhogy Bugárék vágyaival ellentétben, nem lett meg a két számjegyű eredmény. Mindössze az ezek után majdnem vereséggel felérő 6,5 százalékot produkálták. Annak ellenére is kudarcnak minősíthető ez a szám, hogy a Magyar Közösség Pártjának a viharos erejű budapesti hátszél ellenére sem sikerült megugrania (immár harmadszor!) az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.

Ilyen előzmények után lett a kocka elvetve. Két nézőpontja lehetett Bugárnak. Egyrészt az azonnali hatalommal és sok pénzzel járó biztos kormányzás kecsegtette, amelyre a jobboldal szétziláltsága miatt sokkal inkább Ficóval kínálkozott lehetőség. Másrészt, bele kellett volna menniük egy új választási küzdelembe, amely számukra korántsem ígért jobb végkifejletet annál, ami március 5-én volt. És akkor, ugye, hol van még az azonnali hatalomgyakorlás, a lé meg ugyanúgy a Holdban…

Valahol érthető hát, hogy az első verzióra tettek. Viszont így senki nem mossa le most már róluk azt a flekket, hogy azzal a Robert Ficóval szövetkeztek, aki hatalma megtartása érdekében bármikor bármire képes. Szavazóik leghatározottabb akarata ellenére választották azt a Robert Ficót, aki első kormányzása alatt a lehető leggátlástalanabbul használta a rovásukra a magyar kártyát. Második kormányzása alatt pedig olyan korrupciós botrányokban fuldokolt, amelyek akár egy tizedéért jobb helyeken már régen sitten rohadnának a delikvensek. Plusz Bugárék mezén ott díszeleg az a Szlovák Nemzeti Párt, amely ugyan megszabadult a flúgos nacionalista Ján Slotától – ugye világos, hogy ő volt az, aki annak idején Fico koalíciós partnereként tankokkal akart Budapestre menni –, ám a szalonnacionalista új pártelnökön, Andrej Dankón kívül ugyanazok a rossz arcú, fröcsögő magyarfalók rontják ott a levegőt, mint Slota idejében.

Csapda volt ez a javából!

Bár, amint az fenti a bevezetőből lejön, ha Isten akarja, a kapanyél is elsülhet. Vajon nem Šestákot, a tót válogatottat istenítik-e a Fradi-durkkerek? Nem Priskint nyalják körbe hetente a Slovan ultrái? Robo nem Viktorral együtt gurít? Miért ne sikerülne Bugáréknak minden olyan szimbolikus célt elérni, amelyre a szlovákiai magyarok tömegei ácsingóznak? Ficóék például abbahagyják Malina Hedvig bírósági vegzálását. Letérdepelnek előtte és kezet csókolnak neki egyenes adásban. Szeptembertől kivonják a törvény hatálya alól a kisebbségi kisikolákat. Ami azt jelenti, akkor is megmaradhatnak, ha legfeljebb két-három elsősük akad... Ami egyébként úgy hülyeség és fölösleges pénzkidobás, meg kontárság, ahogy van, de ezt követeli a pornép, oszt´ jó napot! Vagy teszem azt, végre idegen nyelvként kezdik majd oktatni a szlovákot a magyar tannyelvű iskolákban. És láss csodát, a jelenlegi helyzettel ellentétben, a választási ciklus végére minden magyar fog tudni szlovákul. Megoldják végre a szlovákiai kisebbségi kultúrák állami támogatását is. Politikamentesen, hát persze… Elkezdik bekötni a magyarok lakta Dél-Szlovákiát az országos sztrádahálózatba. Annyi gyár lesz, mint égen a csillag. Meg munkanélküliség helyett munkaerőhiány. Megépítik a rég beígért hidat a két Komárom között, elvégre Híd a párt is… Meg mit tudom én, Robert Fico és Andrej Danko eléneklik Bugár Bélával együtt a Szózatot a szlovák köztévében március idusán…! És ami mindehhez elengedhetetlen, természetesen együtt maradnak végig a négyéves választási ciklusban. Hát nem minden gömbölyű?

És akkor mi lesz? Elfelejti Bugár Bélának legalább annyi jobboldali választó, amennyitől március 5-én bizalmat kapott, hogy kizárólag neki köszönhetik még további négy évre Robert Ficót? Megbocsátják neki azok a tömegek, akik most sokkal inkább prostitúciónak minősítik, mintsem pragmatikus és felelősségteljes döntésnek, hogy olyan politikusokkal bútorozott össze, többek között, akik ellen mandátumot kapott választóitól?

És, ha nem, akkor, mi lesz? Mi lenne? Bugár Béla öngólt rúgott. Volt már ilyen. Meg lesz is.

 

A szerző felvidéki író, költő, szerkesztő