Kocsis Györgyi
Kocsis Györgyi

Mindennapi szexizmus.

Néhány évtizede még eléggé megszokott volt a kocsmákban és más vendéglátóipari üzemegységekben a falra kitett felirat, miszerint „A földre köpni tilos!”. Ma már nemigen látni ilyesmit, a civilizáció és az általános higiéné foka szerencsére elérkezett odáig Magyarországon, hogy az emberek elsöprő többsége nem köp a földre. Egyrészt tisztában van vele, hogy a dolog gusztustalan, másrészt fertőzést terjeszt, harmadrészt, mert ha olykor – valamilyen perverz indíttatásból kifolyólag – meg is feledkezne magáról, a körülötte lévők minden bizonnyal úgy móresre tanítanák, hogy egy életre elmenne a kedve az efféle önszórakoztató gesztusoktól.

Nemrégiben egy magas intellektuális színvonalú nemzetközi konferencián vettem részt idehaza, ahol az egyik magyar felszólaló – történetesen akadémikus – az Európai Unió és Magyarország kapcsolatait elemezte szakmailag kifogástalan hozzáértéssel. Magyarország csatlakozott az EU-hoz, fejtegette, a belépés óta azonban folyamatosan megszegi a közösségi szabályokat. Majd egy plasztikusnak szánt hasonlatot is hozott: „Magyarország úgy viselkedik, mint az a feleség, aki az esküvő után elhízik, és más módon is elhagyja magát” – világított rá az amúgy tekintélyes pocakkal rendelkező társadalomtudós arra, hogy mi a dolga a nőnek a házasság után. A mondat hallatán néhányan összerezzentek a teremben, valahogy úgy, mintha a köztiszteletben álló tekintély hirtelen a földre köpött volna. Nyilvánosan senki sem kérte ki magának a különös hasonlatot, nem keletkezett botrány, ami alighanem kitört volna, ha mondjuk a felszólaló szoft modorban zsidózott vagy cigányozott volna – utóbbira persze aligha vetemedne nyilvánosan ilyen komoly férfiú. A szünetben azért odamentek hozzá néhányan a közönségből és szóvá tették neki a szexista megjegyzést – hosszú percekig látszott, hogy nem is kapiskálja, mi itt a hézag. „Túlérzékeny kékharisnyák” – rítt le az arcáról.

Nem lehet minden pofon mellé rendőrt állítani – szokták mondani az érzelmek fizikai megjelenítése iránt megengedőbb polgártársaink. Valóban nem, de a pofozkodást szerencsére a társadalom zöme elítéli, és nem is gyakorolja, függetlenül attól, hogy a törvény is bünteti. A verbális pofonokban kifejezett zsidózásról és cigányozásról már korántsem merném ezt ilyen határozottan állítani, de legalább a társadalmi elitben és a minőségi médiában elfogadhatatlannak ítélik az e tekintetben (politikailag) inkorrekt stílust. A nemi egyenlőség interiorizálását illetően pedig még hátrébb tart a magyar társadalom (mentális) higiéniai színvonala: e téren még a társadalmi hierarchia csúcsán állók, a legképzettebbek, a követendő példának tűnő személyiségek között is sokan vannak, akik önfeledt természetességgel köpködnek, vagyis „poénkodnak” a másik nemet általánosságban megalázó, lekicsinylő, a kettős mércét elfogadhatónak és fenntartandónak beállító ki- és beszólásokkal, viccekkel, beszédmóddal legyen az tudományos konferencia, média, munkahely. Van persze, aki mindezt duplán, sőt triplán kapja: leginkább a hazai társadalom legalján lévő roma nők, akik „magyaroktól” azt kapják, hogy cigányok, férfiaktól azt, hogy nők, és előfordulhat, hogy olykor néhány pofont is megerősítésül, ami mellett nyilván nem lehet mindig rendőr. S az is igaz, hogy minden ízléstelen, az emberi méltóságot sértő, a kártékony társadalmi beidegződéseket megerősítő „humorizálás” mellé sem lehet mindig publicisztikát állítani, ha a közösség nem védi intézményi kultúrával a megalázott személyeket és csoportokat.

A „kereszténységet” immár a választási korrupció eszközévé lealacsonyító hazai jobboldalon a nőellenes, szexista beszédmód elleni kritikát a nyugatról ideszivárgó, szólásszabadságot elnyomó „politikai korrektség”, mint valamiféle társadalmi elfajzás jelenségeként bélyegzik meg. Csakhogy az elbizonytalanodott baloldalon is sokan forgatják mostanában a szemüket, sóhajtozván: „Hát ez a mi legnagyobb bajunk, amikor Orbán itt ül a nyakunkon?”. Holott nagyon sokak számára éppen ebben mutatkozik meg egy politikai rendszer, egy kormányzás, egy társadalmi berendezkedés minősége: nevezetesen abban, hogy kell-e másod-, harmadrendűnek érezniük magukat pusztán az identitásuk miatt, mert történetesen, cigánynak, zsidónak, nőnek, netán melegnek (vagy a felsoroltak valamely kombinációjának) születtek. Ha ebben nem várhatnak rendszerváltozást, felőlük akár maradhat is a romlott rezsim, ők lábbal szavaznak majd.