Tamás Gáspár Miklós
Tamás Gáspár Miklós

Négyötödös, illetve kilenctizedes szavazataránnyal fogadta el a Magyar Országgyűlés a hetedik alkotmánymódosítást, majd a „Stop Soros” törvényt. Emögött ott áll a magyarországi választók többsége is.

Ez világos eredmény. Igaz, nincs benne semmi különös. Az európai közvélemény elsöprő többsége ellenzi – majdnem mindenütt – a közel-keleti, közép-ázsiai és afrikai menekültek befogadását. Roma locuta, causa finita. Vox populi, vox Dei. Harsonák. Dobszó.

Magyarországi sajátosság: itt ez nemcsak átmeneti politikai fejlemény. Itt a történelmi „alkotmányos identitás” részévé tették a rasszizmust és az idegengyűlöletet. Itt az „Alaptörvény” kötelez bennünket az együttérzés, a részvét, az irgalom, a vendégbarátság erényeinek megtagadására. Törvényhozóink megfontolt döntése ez. Némelyek (magyar államférfiak) ünnepélyesen megtagadják az európai – de tulajdonképpen minden egyes – civilizáció alapelveit, mások csak brutálisan, ám képmutatóan alkalmazzák a gyakorlatban a barbárság parancsolatait. A különbség csekély.

(Kérem a nyájas olvasót, fussa át „Aquarius” c. írásomat, hadd ne ismételjem magam.)

Nemcsak a térben másutt, hanem az időben egyebütt is a nemzeti-faji-etnikai probléma vetett gátat Magyarországon (és persze külföldön is) a szabadságnak:

  1. a tizenkilencedik század második felében, majd a huszadik legelején az Ausztriával való összeköttetés problémája és a nemzetiségi kérdés (különösen a románellenesség);

  2. a két világháború között a határrevízió problémája és a zsidókérdés (antiszemitizmus);

  3. 1949 és 1989 között a szovjet megszállás és a Nyugattól való kulturális elszakadás;

  4. 1989 után a cigánykérdés (romaellenes fajgyűlölet), Európa-ellenesség és iszlamofóbiás migrációellenesség.

Mindezekben a periódusokban a belső problémákért a Nyugatot és a nemzetközi szervezeteket volt szokás hibáztatni.

1. A románokat és a szlovákokat („oláhokat” és „tótokat”) a Nyugat és „Bécs” biztatja, aki meg védi őket – radikálisok, szociáldemokraták, modern írók – nyugatmajmoló, a nemzetközi szabadkőművesség zsoldjában álló, magyarellenes honárulók (mindenekelőtt Ady).

2. A zsidók védelmezői és az antiirredenták az antant, a kisantant, a II. és a III. Internacionálé, a szabadkőművesség és „Párizs” ügynökei, Rothschild bábjai; a Népszövetség az ellenség ügynöksége. (Mindevvel sikerült elodázni a demokratikus választójogot, a földreformot, a cenzúra eltörlését, az állampolgári egyenlőséget.)

3. A szovjet típusú diktatúra ellenzői, az emberi jogi csoportok, Helsinki-bizottságok, szamizdat folyóiratok stb. a Nyugat (vagy Amerika) ügynökei, az ellenzékieket („dissidents”) magasztaló nyugati újságok a judeoliberális világösszeesküvés (plusz hatvannyolcasok, trockisták) balekjai. Terjesztik a szexuális szabadosságot.

4. A „migránssimogató” kozmopoliták, emberi jogi csoportok, Helsinki-bizottságok, független internetes portálok „Brüsszel” (azaz Soros) ügynökei, a civil társadalmat megtestesítő NGO-kat magasztaló nyugati médiák Soros/EU/ENSZ/Európa Tanács, azaz a judeoliberális világösszeesküvés (plusz hatvannyolcasok, „kulturális marxisták”) balekjai. Terjesztik a szexuális szabadosságot.

Kétségtelenül van folytonosság.

A paranoiában.

Az irracionális, műveletlen politikai gondolkodásban.

De ezen túl: mindazokat a fölszabadulási (emancipációs) törekvéseket, amelyek a hierarchia (rangsor), kasztos (rendi) vagy osztályegyenlőtlenség, a politikai alárendeltség eltörlésére törekedtek így vagy úgy (fölvilágosodás, szocializmus) rendre legyőzte a nacionalizmus-rasszizmus-etnicizmus (ezek nem szinonimák, bár van közös elemük). Napóleon a francia forradalom után. A szociáldemokrácia árulása 1914 nyarán. „Szocializmus egy országban”: a Kommunista Internacionálé átalakítása orosz nemzeti zsarnoksággá, hála Sztálinnak. Most: az Európai Unió fölbomlása. Az ENSZ eljelentéktelenedése. A nemzetközi jog el nem ismerése. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának és az Emberi Jogok Európai Nyilatkozatának, az ENSZ Alapokmányának nyílt, durva megsértése a legtöbb nemzetállami kormány által.

Olyan régi, elismert szervezeteket neveznek (ma már nemcsak Magyarországon) bűnöző bandáknak, mint a Médecins Sans Frontières, Amnesty International, Vöröskereszt, Greenpeace, Anti-Slavery International, Migration Aid. Hasonlóképpen kezelik – a szélsőjobboldali magyar kormánysajtóban – az ENSZ menekültügyi főbiztosságát (UNCHR), emberi jogi főképviselőjét és az ENSZ főtitkárát. (A Magyar Idők nevű Orbán-szócső az EU után már a NATO-t is támadja.) Az új évezredben eddig legsikeresebb emancipációs mozgalom, az új feminizmus és az LGBTQIIA csoportok akciója – „dzsenderfasizmus” és hasonló neveken – eredményes támadás tárgya. Az aprócska baloldal („baloldal”-on nem azt értjük, amit Magyarországon szoktak az értetlenek és a tudatlanok, hanem az antikapitalistákat) mélyen megosztott, s a baloldali vereség szokásos formáit mutatja (szektásság, depresszió, vadulás).

Mindenesetre: az ún. polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus összes erői végzetes vereséget szenvedtek, a győztesek a fajvédők, a fajüldözők és a fajgyűlölők. Azok az országok, ahol ez (még) nincs így – Portugália, Spanyolország, részben Görögország – azért különböznek tőlünk, mert 1945 után is megtapasztalták a fasizmust, tehát nekik nem kell magyarázni.

(Még azok az országok is mások, mint mi, ahol egyébként győzött az etnicizmus, de ahol a nemzeti hagyomány, a nemzeti identitás része az antifasizmus – Szerbia, Franciaország, Olaszország –, van egyfajta történelmi automatizmus, legalább a „Bella ciao” szintjén; ez Magyarországon még a radikális baloldalon sincs meg egészen, itt még az antifasizmus 1968-i fölújulása se hagyott mély nyomot. Nem beszélve a polgári balközépről, amely mélyen irredenta, románellenes.)

A hetedik alkotmánymódosítás és a „Stop Soros” törvény semmiféle fölháborodást, lázadást, ellenállást nem váltott ki a magyarországi ellenzéki közegből (az „ellenzéki” „pártok” belső „problémáikkal” „vannak elfoglalva”). Némi halk nyafogás hallatszott, mert a törvény és az alkotmánymódosítás amúgy se végrehajtható meg abszurd, de hát az ellenzék – beleértve az ellenzéki sajtót – még az országgyűlési választások előtt világossá tette, hogy rosszkedvűen helyesli az orbáni fajvédő kerítést, vagy legalábbis beletörődött, hogy a nép ezt akarja, passz.

Nemzeti egység, összpárti (összmediális) etnicizmus.

Hát akkor a rend kedvéért szögezzük le: az volna a helyes megoldás, ha az európai államok anyagi lehetőségeik függvényében befogadnák a központ által méltányosan elosztott menekülteket.

Magyarország nyugodtan befogadhatna évi tizenöt-húszezer embert. Ez ugyan áldozat lenne, sok nehézséggel járna, de a tisztesség ennyit megkövetelne.

Az európai kvótarendszer alapgondolata helyes, a nemzetállami kormányok tévednek.

Ezt a megoldást elvetették, nem lesz belőle semmi. Álláspontomat alig osztja valaki. Az ellenzéki médiák Orbán miniszterelnök úr furcsa nadrágján vidulnak meg az Országgyűlésben megesett groteszk összeszólalkozásokon. Olyan részletkérdés, mint a Magyar Tudományos Akadémia autonómiájának fölszámolása (mivel az elitet érinti), csakugyan undort kelt (indokoltan), de a hajléktalanság alkotmányos megbélyegzése nem. A még nem orbánista értelmiség zavartan hallgat.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ma földrészünk meghatározó, irányadó – „trendsetter” – államférfia; és az általa meghatározott irány nyílegyenesen vezet a pokolba. Nagysikerű bajtársa és híve, Sebastian Kurz osztrák szövetségi kancellár Európa külső és belső határainak lezárását proponálja. A magyar miniszterelnök magyar újrafölfegyverzést javasol, megerősített magyar hadsereget. Ezt a gondolatot Raffay Ernő úr, a szélsőjobboldali történeti publicisztika ismert alakja konkretizálja a kormány hivatalos lapjában: szerinte a Trianonban elszakított magyar területeket fegyverrel – és Oroszország segítségével – kell visszahódítani. (Nézetei nagyszabású művészi kifejezést nyertek a Trianon c. lovasmjuzikelben a budapesti Hősök terén a minap.) Ellenvetés erre a kormánytáborból tudtommal nem érkezett.

Raffay úr marginális közszereplő; viszont Horia R. Patapievici a román értelmiség vezető figurája, hatalmas tekintélyű véleményvezér, aki óriási visszhangot keltett bukaresti beszédében Románia újrafölfegyverzését, a titkosszolgálatok megerősítését követeli – a román konzervatív értelmiség válságban mindig a fegyveres erők felé szokott fordulni – az orosz (és a bécsi döntésre való utalása szerint: a magyar) veszélyre tekintettel. Patapievici úr a román hagyományoknak megfelelően a nyugati szövetségben (EU/NATO) látja a menekvést, Orbán úr és Raffay úr pedig a magyar hagyományoknak megfelelően a Nyugattal való szembefordulásban. A különbség csak annyi, hogy a magyar hadsereg: álom, a román (és a lengyel) hadsereg azonban a Pentagon és a CIA által vastagon alátámasztott valóság.

Orbán úr érzi, hogy – etnicista ideológiájának (tőle nagyjából független) diadala ellenére – geopolitikailag egyedül marad. Erre reagál bárdolatlan, balkörmű és bumfordi beavatkozása a volt jugoszláv tagköztársaságok politikai életébe, amelynek eredménye magyar szempontból: zéró. Mint minden etnikai politika, az övé is természetesen jut el a közszabadságok és autonóm társadalmi szférák fölszámolásához, rendőrállamhoz és – enyhén szólva – veszedelmes külpolitikai konfliktusokhoz. A tirannia mindig rendet akar, és mindig zűrzavart okoz.

A menekültügyben kialakult, úgyszólván össznemzeti közmegegyezést – mivel megöli a fehér középosztály szabadságát is – csakhamar meg fogják bánni sokan. Konzervatívok is. Azért, mert nekik lesz rossz. Ez előrelátható, de engem – bevallom – nem érdekel különösebben. Engem az érdekel, mi lesz a menekülőkkel, a szenvedőkkel, a számkivetettekkel. Akikről ezt írta 1971-ben Domonkos István (ha nem tudnák, híres jugoszláviai magyar költő szül. 1940, Ókér, Vajdaság/Szerbia):

én menni külföld/mit munkaengedély/kofferban szalonna/két kiló kenyér/.../menni nyaralni adria/szeretni szoknya fokhagyma/szeretni kövér nő/szeretni hátul szeretni elöl/halál jönni kelet felől//én gyáva rezegni nagyon/váróteremben élet légycsapóval/vágni engem nyakon.

(Lásd itt Balassa Péter tanulmányával.)

Véleményem kisebbségi vélemény. Egyetértésre nem számítok. Talán valaki fölneszel. Bár alighanem már késő.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!