Rejtélyes hajóeltűnés: az Arctic Sea meglett, a kérdőjelek maradtak

Kalózokat, kábítószer- vagy fegyvercsempészeket, sőt természetfeletti erőket is emlegettek egyes internetes oldalak az orosz Arctic Sea hajó eltűnése kapcsán. Többen állították, titkosszolgálati vagy egyéb, államtitokhoz kapcsolódó célok húzódhatnak meg a háttérben. Hétfőn a moszkvai kormány a hajó előkerüléséről számolt be. Hogy mi történt, nem tudni. Mégis sokan biztosak benne.

  • hvg.hu hvg.hu
Rejtélyes hajóeltűnés: az Arctic Sea meglett, a kérdőjelek maradtak

Hétfőn hajnalban meglett a több hete eltűnt Arctic Sea orosz tengeri hajó a Zöld-foki-szigetektől néhány száz kilométerre. A finn Solchart Management tulajdonában lévő, máltai zászló alatt futó tengeri szállítóhajó 15 fős orosz személyzetével július 23-án, állítólag egymillió euró értékű faáruval hajózott ki Finnországból, hogy a tervek szerint augusztus 4-én Algériában érjen partot. Útközben azonban, július 30-án a rádiós és műholdas összeköttetés megszakadt a járművel. Ezt követően sorra röppentek fel a találgatások a hajó hollétéről és útja valódi céljáról, illetve szállítmányáról.

Arctic Sea: nyolc feltételezett hajóeltérítőt tartóztattak le

Még a Balti-tengeren rablók szállták meg az Arctic Sea-t, akik közül nyolc elkövetőt már le is tartóztattak – közölte Anatol Szerdjukov orosz védelmi miniszter a legfrissebb keddi információk szerint. Az elkövetők közt négy észt, két litván és két orosz volt. A legénység kihallgatása nyomán Szerdjukov az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta, a rablók egy gumicsónakkal közelítették meg a hajót és vészhelyzetet tettettek, ezért a legénység a fedélzetre engedte a látszólag bajba jutottakat. Ezután a rablók fegyverekkel fenyegették meg a legénységet, arra kényszerítve őket, hogy dél felé hajózzanak. A legénység beszámolójából az is kiderült, hogy azért nem volt rádió- és műholdas kapcsolatban a parttal a tengeri szállító, mert a támadók, elkerülendő a bajbajutottak követését, tönkretették a készülékeket.

Drogok, fegyverek, kalózok, természetfölötti lények - gyorsan gyarapodó legenda

A hivatalos tájékoztatás szerint csak fát szállító hajó rakománya képezte elsődlegesen a találgatások tárgyát: többen nagyértékű kábítószer-szállítmányt, mások fegyvereket emlegettek. Ez a tippelők szerint megmagyarázná, miért lett volna lehetséges az amúgy tisztázatlan tulajdoni hátterű tengerjáró elrablása.

A CNN szerint amúgy is jellemző a történetre, hogy szétválaszthatatlanul keveredik a közzétett hírekben a fikció a valósággal. Tom Clancy Vadászat a Vörös Októberre című művét idéző elméletek láttak napvilágot kommentelők és fórumozók sokaságától, s ezek drog- illetve  fegyverügyletek mellett lázadásról és kalózokról fantáziáltak.

Európai kalózhagyományok

Az első kalózok több  mint háromezer évvel ezelőtt jelentek meg a görög szigetvilágban, és az Égei-tenger rémei évszázadokon át zaklatták a hajókat. Az ezen a héten szerdán megjelenő HVG-ben bővebben is olvashat az európai kalózhagyományokról és az Arctic Sea eltűnéséről.

Emellett természetesen megjelentek a természetfelettimagyarázatokkal előrukkolók is, így került képbe a Bermuda-háromszögvagy az 1872-ben az Atlanti-óceánon legénysége nélkül megtalált MaryCeleste szellemhajó legendája.

Az orosz szál miatt nemmaradhattak ki a hidegháborús összefüggések sem. A Kreml korábbiközlése szerint az orosz hadiflotta is teljes gőzzel kereste a hajót,melynek megtalálására műholdas figyelést is bevetettek. A hidegháborúsösszeesküvés-elméletnek további táptalajt adott a nemrégiben lezajlottorosz tengeralattjáró-hadgyakorlat az Egyesült Államok partjainál is.

Mindezentalálgatások azonban egytől-egyig elfelejtik megválaszolni alegfontosabb kérdést: miért akarnának kalózok, rablók vagy kémek egy 17éves, török építésű, máltai zászló alatt hajózó tengerjárót egy rakásskandináv fával elkötni, megsemmisíteni vagy kifosztani?

Nemjutott közelebb a megoldáshoz a finn rendőrség sem, mely a tengerijárművet birtokló Solchart Management szűkszavúan nyilatkozó vezetőitőlszerette volna megtudni, mi állhat a találgatások szerint útja soránakár kétszer is elrabolt hajó esete mögött.

Beszámolók szerintugyanis miután a svéd partoknál elrabolták, az Arctic Sea újabb rablásáldozata lett Portugália partjainál, majd július 31-én nyoma veszett.Ezután legközelebb a Zöld-foki szigetektől nem messze tűnt fel ismét aradarokon – amit több egymástól független forrás is megerősített –rövid időre.

Vadabbnál vadabb feltételezések (Oldaltörés)

Szakértők szerint a hajó eltűnését körüllengő misztikus köd - könnyen lehet - nagyon is tudatos eszköz, melyet valamelyik állam katonasága vagy titkosszolgálatai szítanak, hogy megóvják a hajó legénységét.

© EPA

A Twitter mikroblog oldalon komoly erőfeszítéseket tettek a hírvákumkitöltésére, s így a felhasználók által összehordott információmorzsákés feltételezések egész litániává nőtték ki magukat. Egyes, a Twitterenmegjelent feltételezések szerint az akció egy orosz hadgyakorlat részétképezi, de vannak, akik szerint az egész mögött egy szeptember 11-éhezhasonló terrorakció bújik meg, melynek kivitelezéséhez a terroristákegy nem katonai hajót használnának fel.

Azok, akik továbbra iskalóztörténetként tekintenek az eltűnésre, úgy vélik, a hajó soha nemhagyta el Finnország partjait, az Arctic Sea a La Manche-csatornán valóáthajózása szerintük csak illúzió, mely segít a kalózoknak, hogy egyellenőrizetlen európai kikötőben eladhassák a faszállítmányt. A CNNáltal megkérdezett szakértők szerint azonban rendkívül kétséges, hogyilyen akciót véghez lehessen vinni az oly erősen ellenőrzött európaivizeken.

Más elképzelések szerint a hajó sosem kötött kiSvédországban, az egész sztorit csak azért dolgozta ki a legénység,hogy titokban ellophassa és nyugodtan eladhassaa hajót.

Alegszélsőségesebb elméletek szerint a hajó a maffia fegyver- vagydrogszállítmányát volt hivatott továbbítani – mely szállítmányt alegutóbbi kalinyingrádi javításokkor juttatták volna a fedélzetre –időközben azonban a drogüzlet meghiúsult vagy a fegyverüzletbe külsőszereplők avatkoztak – s ezek elfedésére kellett a kusza történet.

Azorosz Marszkoj Bulletin szerkesztője, Mihail Vojtenko szerint aközfigyelem ilyen mértékű felkorbácsolásához biztosan kellettvalamilyen titkos árukat fuvaroznia a hajónak, de találgatásba nembocsátkozott a tengeri webportál szerkesztője. Egy másik oroszoldal erre rálicitálva azt állította, a Kreml X-55-ös cirkálórakétákatszállított az Arctic Sea-n Iránnak, hogy elvonja az Egyesült Államokfigyelmét a grúz konfliktusról. E lap szerint azonban egy amerikaikatonai akció keresztbehúzta az oroszok számításait.

A hétfőihivatalos orosz tájékoztatás alapján biztosan egyelőre annyit lehettudni, hogy a 4000 tonnás Arctic Sea vasárnap éjjel lett meg aZöld-foki szigetektől 480 kilométerre – írja a BBC. A korábbanmegjelentekkel ellentétben Anatol Szerdjukov védelmi miniszterelmondta, hogy a 15 főnyi legénység megvan egészségben, hazajutásukrólegy orosz hadihajó gondoskodik. Szerdjukov hozzátette, a legénységkihallgatása folyamatban van.

Oroszország szándékosan tett közzéfélrevezető információkat a három héttel ezelőtt eltűnt, s hétfőnmegtalált Arctic Sea nevű teherszállító hajó sorsával kapcsolatban,hogy ezzel is segítse a vízi járművet kereső orosz hajók – négy rombolóés két atom tengeralattjáró – munkáját – közölte hétfő este DmitrijRogozin, Moszkva NATO-követe. A politikus, aki korábban többször iselutasította a nemzetközi segítségnyújtási ajánlatokat, ugyanakkor nemárult el részleteket arról, hogy mi történt a rejtélyes körülményekközött eltűnt hajóval.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.