A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Mi lehet az oka, hogy az utóbbi húsz évben a kőszínházak nem mutattak érdeklődést Térey János apokaliptikus fő műve iránt?
Szellemi értelemben hatalmas léptékű dimenziókat ölel át ez a mű, a mélysége, a kiterjeszkedése horizontális és vertikális irányba elijeszti az embert. Praktikusan semmi érv nem szól amellett, hogy ezt a darabot be kell mutatni: rendkívül hosszú, iszonyatosan komplikált, depresszív, apokaliptikus képet rajzol a világról. Nehezen fogyasztható. Elszoktunk ugyan a hosszú előadásoktól, közben ellentétes trend uralkodik a moziban, divatja lett a több mint kétórás, monstre filmnek. Ugyanez vonatkozik az ihlető forrás Wagner operáira. Aki beül egy Wagner-operára, otthon hagyja a karóráját. A Nibelung-lakópark is ezt az attitűdöt kívánja: hagyd otthon a karórádat, és merülj bele.
Leköszönő igazgatóként Térey darabjával színháztörténeti lenyomatot kívánt hagyni Székesfehérváron?
Igen. Igazgatásom tizenkét éve alatt két monstre színpadi mű bemutatására vállalkoztunk, Az ember tragédiájára, valamint a Tragédia 2.0-ra kortárs magyar szerzőkkel. Úgy éreztem, a társulatban és bennem is van még egy nagy dobás. Téreyt mindig is rendkívül izgalmas szerzőnek tartottam. Ő volt az egyik, akit meghívtunk a Tragédia 2.0 írói négyes fogatába. Sajnálatos módon közbeszólt a halála. Fél évig parkolópályára került a projekt, végül Darvasi Lászlót találtuk meg Térey helyett, akinek az írói világa szintén nagyon közel áll hozzám.
Műveltségdeficites időkben kockázatos vállalkozás totális színházat csinálni a germán kultúrkörből, mitológiából vett szimbólumrendszerrel, sajátos költői nyelvezettel, térbeli élményt nyújtó filmvetítéssel, animációval, Wagner zenéjét hardtechnóval, rappel társítva. Mit érzékel ebből?
Gesamtkunstwerk a legjobb műfaji meghatározása a székesfehérvári előadásnak, és erre maga a szerző jogosít fel. Térey a könyvben terjedelmes, részletes instrukciókat ad, amelyek valójában vizuális költemények, filmleírások. Filmes színházat látott maga előtt, arról nem beszélve, hogy az anyag tele van zenei utalásokkal. Megkaptam az özvegyétől a darabhoz fűzött zenei jegyzeteit. Meglepett, mennyire szofisztikált zenei ízlésű író volt, nagyon imponáló zenei műveltséggel. Kérdéses, hogy a közönség képes-e mindezt megemészteni. A Tragédia 2.0-nál éreztem magamban hasonló szorongást a fogadtatástól. Az eddig lement előadásokon azt tapasztaltam, hogy megemésztette a közönség. Akik gondolkodási inspirációt várnak a színháztól, azok napokra, hetekre szóló élményt kapnak.
A New York-i terrortámadásra, az ikertornyok leomlására reflektálva született A Nibelung-lakópark. Azóta alácsúszott a valóság, sokkal közelebb kerültünk a civilizációs katasztrófához, az emberiség robotizációjához.
Meggyőződésem, ha a könyv megjelenése után elővettem volna, megbukom vele. Még nem tartottunk ott, hogy érezzük a sorok jelenvalóságát.
Térey látnokként írta meg ezt a művet, alig húsz évvel az írásmű után a világ igazolni látszik a víziót, amit a darab lefest.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.
