szerző:

Az ideiglenesen, részben önkényesen felépült "Dzsungel" nevű menekülttábor bontásába kezdtek Calais mellett a francia hatóságok.

Több ezer menekült alakított ki először önkényesen, majd segélyszervezetek és részben a hatóságok segítségével egy sátortábort Calais mellett 2015-ben, azonban a francia hatóságok a kormány határozata alapján hétfőn megkezdték a tábor részleges elbontását – tudósított a brit Daily Mail. A táborban azok a menekültek várakoznak, akik a Csalagúton keresztül próbáltak meg az Egyesült Királyságba utazni, ám útjukat állták a hatóságok. Több halálos baleset is történt, mikor egy-egy menekült a kaminokora próbált feljutni, illetve mikor a Csalagútban közlekedő vonaton próbáltak elrejtőzni.

©

A francia hatóságok brit segédlettel egy rövidebb kerítést is felépítettek a környéken, illetve megpróbálták megakadályozni, hogy az autópálya szélén az alkalmas pillanatra várakozók a kamionokra másszanak. Több rendbontás is törént, a türelmüket vesztett emberek a rendőrökkel is összetűzésbe kerültek, illetve többször útakadályokat emeltek, hogy a közlekedő kamionokat megállásra, lassításra kényszerítsék.

A francia rohamrendőrök hétfőn vonultak be a tábor területére hogy a hatóságokkal közösen első lépésként kialakítsanak egy 100 méteres biztonsági zónát a tábor és az autópálya között. A sátrakat és a rögtönözve barkácsolt épületeket buldózerekkel bontják el.

©

A migránsoknak szállítókonténerekből kialakított, fűtéssel és árammal felszerelt lakásokat ajánlanak fel a lakóságok a tákolt lakóhelyek helyett. Ám naponta csak néhány tucatnyian költözhetnek a konténertáborba, és igen kevesen vannak, akik egyáltalán hajlandóak átköltözni, mert attól tartanak, hogy hosszú időre ottragadnak, és nem folytathatják korábbi kétségbeesett kísérleteiket az Angliába való bejutásra.

A francia kormány múlt héten döntött arról, hogy a "Dzsungel" néven emlegetett tábor harmadát fel kell számolni, hogy ellenőrizhetőbb legyen a környék, illetve megakadályozzák, hogy a menekültek az autópályára kerüljenek. Ez 1500 ember szállásának felszámolását jelenti, hétfőn összesen 6000 lakója lehet a tábornak. Jogvédő szervezetek amiatt aggódnak, hogy a hontalan emberek nem találnak új szállásokat, ugyanis az környéken elérhető táborok befogadóképessége nem éri el a szükséges szintet.

©