Várd a váratlant – talán a hirdetésekben agyonhasznált angol nyelvű szójátékkal (Expect the unexpected) lehetne fogadni a 2017-es évet. Mert 2016 azt igazolta, a váratlan be is következik: a britek kiszavazták magukat az Európai Unióból, az amerikaiak pedig beszavazták a Fehér Házba a győzelmén állítólag maga is meglepődött Donald Trumpot. A közvélemény-kutatók kétszer is csúnyán felsültek, ezért minden felmérésüket kritikával kell majd fogadni, és számítani arra, hogy a valóság felülírja azokat.

Rögtön január 20-án hivatalba lép Trump, aki, ha beváltja az ígéreteit, az USA-t és a világot is úgy átszabhatja, amire évtizedek óta nem volt példa. Odahaza a demokrata Barack Obama nyolc évének számos vívmányát akarja leépíteni vagy legalább visszanyesni, kezdve az általános egészségbiztosítással. A külpolitikában már megválasztott elnökként is több évtizedes diplomáciai tradíciót rúgott fel, amikor közvetlenül beszélt a tajvani elnökkel, vagy megígérte, Jeruzsálemet ismeri el Izrael fővárosának, s oda küldi nagykövetét.

AFP / Timothy A. Clary

A jelek szerint Trump az erő pozíciójából akar tárgyalni az USA nagyhatalmi riválisaival. Oroszországnak ugyan odaadja befolyási övezetként Szíriát, és Vlagyimir Putyin tőle megtarthatja a Krím félszigetet – utóbbit tanácsolja az amerikai reálpolitika vén rókája, Henry Kissinger is –, de az amerikai nukleáris arzenál modernizálása érdekében nem riadna vissza egy új atomfegyverkezési versenytől sem. Obama nem könnyítette meg utódja dolgát, amikor december utolsó napjaiban, az orosz hackerek állítólagos amerikai beavatkozására hivatkozva, a washingtoni nagykövetségről és a San Franciscó-i konzulátusról összesen 35 orosz diplomatát minősített nemkívánatos személynek, és utasított ki az USA-ból. Kína pedig nemcsak a kétoldalú kereskedelemben, de a tengeri terjeszkedésében is egy sokkal határozottabb Amerikával találhatja szembe magát.

Európa sem számíthat nyugodt esztendőre, és nem csak azért, mert Trump – igaz, egyelőre csak szóban – feszegeti a NATO szolidaritásának érvényességét, főleg a balti államokban fölélesztve a félelmet az orosz nyomulástól. Márciusban Hollandiában parlamenti választást tartanak, ami könnyen a populisták, a Geert Wilders vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt győzelmét hozhatja. A hollandok 2016-ban már kifejezték az elittel szembeni ellenszenvüket, de erre csak az EU és Ukrajna közötti szerződés megtorpedózásával, áttételesen volt lehetőségük. Most viszont magukról a hagyományos pártokról mondhatnak ítéletet, ami Európa egyre több országában lesújtó.

AFP / Justin Tallis

Ugyancsak márciusra ígéri Theresa May brit miniszterelnök, hogy megteszi a Brexit élesítéséhez szükséges lépést, és kezdeményezi a lisszaboni szerződés 50. cikkelyében meghatározott eljárás megindítását. Már persze ha a brit legfelső bíróság nem dönt úgy, hogy ehhez szükség van a parlament jóváhagyására, s még a kilépést elutasítók sem adták fel a jogi harcukat.

A legnagyobb figyelem mégis a francia elnökválasztás májusi második fordulóját övezi majd. Azt mindenki papírformának tekinti, hogy a Brexit és Trump által felkorbácsolt populizmus hulláma a döntőbe röpíti Marine Le Pent, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) vezetőjét. Az ellenfele valószínűleg a jobbközép jelöltje, Francois Fillon lesz. És mivel a népszerűtlenségi mélypontokat elérő Francois Hollande a kiábrándító elnökségével lenullázta a szocialisták esélyeit, a baloldalnak csak egy választása maradhat: a „köztársaság védelmében” a jobboldali Fillonra szavazzon, hogy megakadályozza Le Pen győzelmét. Valahogy úgy, ahogyan 2002-ben – „Válaszd inkább a gazembert, mint a nácit!” jelszóval – a korrupció árnyékában kampányoló Jacques Chiracra voksoltak, nehogy Marine apja, az FN alapítója, Jean-Marie Le Pen költözhessen be az Elysée-palotába.

AFP / Denis Charlet

Ha Franciaországban sikerül gátat emelni a populizmus terjedése elé, akkor Németországban is nyugodtabban várhatja az őszi választásokat Angela Merkel, aki negyedszer is indul a kancellári posztért. Hátra persze nem dőlhet, hiszen a decemberi berlini kamionos terrormerénylet keltette félelmet és menekültellenességet kihasználhatja az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali populista párt. Az AfD a tavalyi öt tartományi választás mindegyikén kétszámjegyű eredményt ért el, így könnyedén átugorhatja a szövetségi parlamentbe, a Bundestagba jutás 5 százalékos küszöbét. A kérdés, hogy milyen magasan, azaz mennyi a közvélemény-kutatók elől rejtőzködő szavazója. Mert ha Merkel kereszténydemokrata CDU-ja túlzottan meggyengül, akkor a jelenleg velük és a keresztényszocialistákkal (CSU) nagykoalícióban kormányzó szociáldemokraták fejében felmerülhet, hogy inkább a Baloldallal és a zöldekkel kössenek szövetséget – ha az is többséget ígérne.

Politikai aknák máshol is rejlenek Európában. Olaszországban Matteo Renzi kormányfő bukásához vezetett az alkotmányreform elutasítása a decemberi népszavazáson, és ez politikai bizonytalanságot idézhet elő. Az pedig a gazdaságnak adhat hatalmas pofont, ha megrendül a súlyos válságba került bankszektor, amit az uniós szabályok megsértése nélkül aligha lehet szanálni. A Brexit árnyékában kevesebb szó esett Görögországról, ahol az adósságkrízis 2017-ben újra felütheti a fejét. Athénnak újabb hitelekre van szüksége, miközben a cserébe kért megszorításokból már rég elege van a lakosságnak.

AFP / Andreas Solaro

Az új év elhozhatja egy „közép-európai Trump” sikerét is. Az Elégedetlen Polgárok Akciója nevű párt – amelynek rövidítése, az ANO cseh nyelven igent is jelent – ugyanis az őszi cseh választások nagy esélyese. Az alapítója és vezetője a szlovák születésű cseh oligarcha, Andrej Babis, aki sajátos múltú, a rendszerváltás zavarosában meggazdagodott üzletember, kiterjedt médiaérdekeltségekkel, s nem megy a szomszédba némi vérbő populizmusért.