szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

"Minden embernek joga van a biztonsághoz, s csak azok élhetnek szabadságban, akik biztonságban vannak" - mondta a kancellár.

Angela Merkel idén negyedik kancellári mandátumért indul a várhatóan szeptemberben tartandó német parlamenti választásokon. Pártjának, a konzervatív Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) a vezetői pénteken és szombaton a saar-vidéki Perlben tanácskoztak a választási év beindításáról, amelyben három tartományi választásra is sor kerül majd, elsőként márciusban éppen a nyugati Saar-vidéken.

Merkel az újságíróknak azt mondta, hogy eddigi legnehezebb választására számít, bár biztos abban, hogy a migrációs válság kezeléséről pártja bajorországi szövetségesével, a Kereszténydemokrata Unióval (CSU) folytatott vita nem fogja útját állni egy közös konzervatív kampánynak. A CSU tavaly folyamatosan azt követelte, hogy évi 200 ezer főben maximálják a Németország által befogadható menekültek számát, amit azonban Merkel elutasít. Németországba 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, tavaly pedig 280 ezer.

Merkel megismételte azt az ígéretét, hogy javítani fogják a biztonságot az országban a 12 ember életét követelő decemberi kamionos támadás nyomán, amelyet egy berlini karácsonyi vásár ellen követtek el. "Egyértelművé fogjuk tenni, hogy minden embernek joga van a biztonsághoz, s csak azok élhetnek szabadságban, akik biztonságban vannak" - mondta. Németország 16 tartományának ugyanazokat a biztonsági normákat kell érvényesítenie - tette hozzá a német kancellár, azzal érvelve, hogy nem ésszerű, hogy a különböző tartományok más szabályokat kövessenek olyan dolgokban, mint például a videomegfigyelés.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!