szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Storm Alinak hívott vihar fákat csavar ki, komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben, több százezer háztartás maradt áram nélkül.

Már halálos áldozata is van a Nagy-Britanniában és Írországban tomboló Storm Alinak. Egy nő életét vesztette ugyanis, amikor a lakókocsiját, amiben aludt, a szikla széléről a tengerpartra fújta le a szél az Írország nyugati részén található Claddaghduffban. A nő egy ott tartózkodó turista volt.

A vihar miatt több mint 180 ezer otthon maradt áram nélkül Írországban, Észak-Írországgal együtt ez a szám a 200 ezret is meghaladja. A vihar Nagy-Britanniának elsősorban az északi részét érinti, fákat csavar ki, komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben is.

A viharban épületek is megsérülhetnek, akadozhat a vasúti, közúti, légi, és vízi közlekedés is, illetve áramkimaradásra is lehet számítani, figyelmeztet a BBC.

Korábban egy tehervonat is kisiklott a sínre hullott faágak miatt. Az alábbi videón pedig az látszik, ahogy nem mer leszállni egy Ryanair-gép az erős szél miatt:



HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!