Román gyereknek lenni jobb, mint magyarnak. Te tetted ezt, király.

Ceausescu és a bányászjárás óta nem emlékszem, hogy vérbő anyázás, sőt privát közfelháborodás tört volna fel belőlem a Romániából érkező hírektől, de most eljött ennek is az ideje. Pedig jó hír ez, nem magyarverés, sőt arról szól, hogy az ottani magyaroknak jobb lesz az életük.

Semmi köze az úgynevezett anyaország úgynevezett nemzetpolitikájához, amit egyébként Semjén Zsolt képvisel, és olyan is. Az állampolgársághoz sem. Nincs köze ahhoz a projekthez sem, hogy majd innen csinálunk mi nekik rendes pártot, ha a sajátjuk nem ismeri el a Kárpátok Géniuszát. Ezt az ajándékot nem Magyarországtól kapják az ottani magyarok, hanem Romániától.

Jövőre minden román harmadikos gyerek kap egy táblagépet, iskolai használatra. Ezeket digitális tananyagokhoz fogják használni, ezen belül informatikai képzéshez is. Az angol, az csak úgy ragad rájuk közben, mármint az interaktív angoltanfolyamok mellett. Aki látott már kisgyereket belefeledkezni a leggagyibb számítógépes játékba, az tudja, mekkora oktatási potenciál van ebben. Aki megállt a fejlődésben huszonöt éve – hát az nem tudja, és nem is érdekli. Nincs körülötte, aki fel merné hívni erre a figyelmét.

A harmadikos magyar gyerek, amennyiben nem részeltetett abban a szerencsében, hogy a magyar állam fennhatóságán kívül élhet, ezzel szemben heti öt tornaórát, egy erkölcstanórát és kötelezően előírt, ám röhejes hülyeségeket tartalmazó tankönyveket kap a hazájától. Esetleg kivezénylik polgármestert tapsolni, ha jó napja van. Informatikát nulla órában tanítanak neki. Otthon jut neki, ami jut, aki meg szegény, az ne akarjon számítógépezni.

Járni jár, csak nem jut

Ja, hát Románia gazdag ország. Megengedheti magának. Ha mi követni akarnánk őket ezen az úton, az csaknem kétmilliárd forintba kerülne. (Százezer gép, kb. 15 000 forint bekerülési árral, meg még félmilliárd, amit ellophat a Mészáros & Gazdája Nemzeti Tabletforgalmazó Vállalat.)

Elképesztően nagy pénz az. Ha még hat évig megspóroljuk ezt a felesleges kiadást, akkor abból kijön a szombathelyi stadion ára. A közmédiára alig negyvenszeresét költjük.  Aztán fennáll a veszélye annak is, hogy kevesebb jutna a Nemzeti Lovas Programra emiatt, holott kétmilliárd forint közpénzhez már csak egy kicsit kellett tenni ahhoz, hogy megújuljon VÉGRE a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok! És itt jön ki az Angry Bird minden magyar szülőből. Mindegy, hogyan, de le kell győzni ezeket a disznókat, mert lopják a tojásainkat.

Végül is ez nyitott kérdés, ugye, lehet ezen hümmögni, hogy több forgatókönyv is létezik. Előfordulhat, hogy tíz évvel később a román fiatalok ott állnak bekockulva a hülye számítógépeikkel meg angoltudásukkal, minden perspektíva nélkül, a szilaj magyar legények meg röhögve válogatnak a világ legjobb lovascirkuszainak felkérései közül. Magyarul, mert addigra az egész világ megtanulja a kedvünkért. Vagy merész kalandozásokat hajtanak végre, vakmerően átvágtatva a schengeni határon, mármint kívülről. És elszedik a puhány románoktól a tabletjüket, hazahozzák, és megsütik nyárson.

A románok viszont szemmel láthatóan arra játszanak, hogy az informatika húzóágazat marad, és ettől az intézkedéstől a román fiatalok versenyképesebbek lesznek majd a globális piacon. A magyar lovasközmunkásoknál pláne, de ez egyre kevésbé érdekli őket. Már rég nem Magyarországhoz mérik magukat. A román gyereket megcsapja a számítógép füstje, a bolygó túloldalára dolgozik be, startupot gründol, munkát kap és ad, és a haza fényre derül. A román haza.

Van ebben a hideg számításban valami hüllőszerű, ami minket, magyarokat joggal borzaszt el: ezeknek van idejük azon agyalni, hogy mi lesz tíz év múlva. Tiltakoznunk kellene nemzetközi fórumokon, hogy diszkvalifikálják az ilyen előre gondolkodó nemzeteket, mert így nem ér. Úgy könnyű, ha mindent kiszámolnak! Tisztára mint a zsidók.

Csonka-Magyarország nem ország

Tényleg, lehet ezen az egészen röhögni is, talán egyszerűbb is. Meg aztán majd veszek én a gyerekemnek gépet; vagy ha az kell a jövőjéhez, emigrálunk Romániába. Vidám hely az, és a románságukra sincsenek annyira rácsavarodva, hogy ne válasszanak egy alkalmasnak tűnő németet, ha a pedigrés román jelölt egy arrogáns seggfej. Sajnálni fogom a sok százezer másik magyar gyereket viszont, akinek csak annyi kellett volna a kitöréshez, az örömteli tanuláshoz, a nyelvtudáshoz, hogy a kormánya ne bassza el direkt a taníttatását. Hogy ne mulassza el, amit megtehetett volna. Hogy ne internetadón törje a hülye fejét, hanem azon, hogy mi lesz velük 2024-ben, amikor a szakmunkás acélból lesz, és román programozók fogják betanítani. Ez a távlat nem adatott meg nekünk. Majd magyarázkodunk, hogy tudod, kisfiam, akkoriban itt az volt a lényeg, hogy magyarnak magyar legyen a megnyomorítója. Nem jutott más eszükbe a bácsiknak és néniknek, akik segíthettek volna. Az ő saját gyerekeik persze nem szakmát tanulnak, és nem is lópatkolást, de azért nyomják a gombot, mint a bolond. Mert azon múlik, hogy az ő gyerekeiknek ne az jusson, amit a többinek megszavaznak.

A jövő nincs a horizonton, ott a múltat tartjuk, a porcelánlovat meg a műanyag Aranycsapatot. A legvidámabb barakkban végleg vége a bulinak. A szabad, fejlődő Romániából szörnyülködni járnak ide, és nem azért, mert itt jobb. Lehet, hogy ez történelmi szükségszerűség, és egyszerűen nem érdemeljük azt, amit a románok.

De azért van címzettje az anyázásnak, és tudta ezt a tegnapi tömeg is. Valaki felelős azért, hogy irigykedve nézünk már nemcsak nyugatra, hanem délkeletre is. Valaki, aki internetadón töri a hülye fejét, és szarik rá, hogy mi lesz itt tíz év múlva. Épp azon töpreng, hogy addigra hova fog eltűnni nyomtalanul. Egyre gyorsuló tempóban herdálja el az országa jövőjét, és elkerülhetetlenül közeleg a pillanat, amikor odaadja egy lóért.

Cikk megosztása
Címkék